Völner Pál lemondott a Mahosz éléről is

POLITIKA
2021 december 16., 16:26

Már nem Völner Pál a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) elnöke, ugyanis a korrupciógyanúba keveredett fideszes politikus nemcsak igazságügyi államtitkár posztjáról mondott le, hanem a Mahosz éléről is távozott - tudtuk meg szövetségi forrástól.

Völner Pál magától nyújtotta be írásban a lemondását, tehát nem a Mahosz kérte erre. Forrásunk szerint nem sietik el az új elnök megválasztását, mert körültekintően szeretnének eljárni. Ez annyit jelent, hogy a Völner-ügy meglepetésként és kellemetlenül is érte a szövetséget, ezért a jövőben elgondolkodnak azon, hogy ne politikus, hanem szakmabeli legyen az elnökük. Völner Pál amúgy társadalmi elnök volt, tehát fizetést nem kapott, forrásunk a szerepét leginkább reprezentatívnak jellemezte, tehát ha volt egy hajós bál, akkor ő nyitotta meg. De 2015-ös megválasztásakor főleg lobbizási erejében bíztak, hiszen Völner volt közlekedési államtitkár is korábban.

A Mahosz amúgy szövetségek szövetségeként működik, hiszen a tagjai:

  • Személyhajósok Szövetsége (pl. Mahart és Bahart)
  • Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetsége
  • Révhajósok Országos Szövetsége
  • Vadkacsa Leányfalui Gyermek Víziflotta Egyesület
  • Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
  • Magyar Vitorlás Szövetség
  • Magyar Evezős Szövetség

A Völner-ügy lényege, hogy az ügyészség szerint megalapozott gyanú merült fel arra, hogy az igazságügyi államtitkár a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

A Népszava pedig arról írt, hogy Völner családja a hajózási piacon is érdekelt. Völnerék családi vállalkozása a Tagba Kft., amely a politikus felesége és fia nevén szerepel. A Tagba Kft.-nek 2017 óta résztulajdona van a nyergesújfalui Mahartlog Port Kft-ben.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.