A magyar diplomások és fiatalok körében megduplázódott a nagyivók száma 2009-2019 között

2021 december 28., kedd 11:45
22

A diplomások között nőtt leginkább a nagyivók aránya a legutóbbi Orbán-kormányok alatt: a számuk gyakorlatilag megduplázódott 2009 és 2019 között – írja a Népszava a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

A teljes népességre vetítve 2009-ben 2,9 százalék volt a gyakran alkoholt fogyasztók aránya, 2019-ben viszont már 6,1 százalékuk ivott az átlagosnál nagyobb mértékben.Eközben a diplomások között csökkent az alkoholt ritkán fogyasztók aránya: korábban 24,5 százalékuk vallotta magáról, hogy egyáltalán nem iszik alkoholt, 2019-ben már csak 16,6 százalék számított közöttük absztinensnek. A legfeljebb nyolc általános végzettséggel rendelkezők körében nem volt jelentős változás az említett 10 évben.

Fotó: GUIDO KIRCHNER/dpa Picture-Alliance via AFP

A KSH mérései alapján országos megoszlásban Budapesten és Pest megyében a legmagasabb a nagyivók aránya, 6,4 és 6,8 százalék, míg a Dél-Alföldön a legalacsonyabb, ott 3,4 százalék ez az arány.

A statisztikai adatok szerint a teljes népesség körében 2009-ben a teljes lakosság 4,6 százaléka számított nagyivónak, és 15,1 százalékuk volt mértékletes alkoholfogyasztó, 2019-re viszont már a magyarok 5,2 százaléka volt nagyivó és 20,2 százalékuk mértékletes alkoholfogyasztó. Az alkoholt egyáltalán nem fogyasztók aránya a a 2009-es 37 százalékról 2019-re 29,1 százalékra csökkent.

Leginkább a 18-34 éves korosztályban nőtt az alkoholfogyasztás aránya: közülük 2009-ben 2,6 százalék számított nagy ivónak, de 2019-re már 5,9 százalékuk esett ebbe a kategóriába.A szenvedélybetegekkel foglalkozó szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy az alkoholt, azon belül a pálinkát egyfajta alapélelmiszerként, értékként beállítani nagyon veszélyes fegyver, ami visszafelé sülhet el, ráadásul továbbra sincs nemzeti alkoholstratégia. Ez utóbbira a Népszava szerint az is magyarázat lehet, hogy az alkohol jövedéki termék, amiből az államnak komoly bevétele származik.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt