Két héttel azelőtt, hogy 90 éves lett, eltávolították Grétsy Lászlót a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságából

február 13., vasárnap 13:21
47

Az 1987-ben elindult Álljunk meg egy szóra! című tévéműsorból ismert Grétsy László 90 éves lett, de néhány napja a legismertebb magyar nyelvészt is utolérte a 150 éves Magyar Nyelvőr folyóirat irányításáért folytatott nyelvészeti belharc: felmentették a szerkesztőbizottsági tagsága alól, miután leváltották a lap felelős szerkesztőjét – írja a 24.

Február 1-től az alapító Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnökét képviselő Arató Balázs bejelentette, hogy Balázs Géza váltja a folyóirat felelős szerkesztői posztján a leváltott Keszler Borbálát, aki 2008 óta töltötte be a tisztséget. Erre a szerkesztőbizottság három tagja közölte, hogy februártól nem vállalják a szerkesztőbizottsági tagságot.

Laczkó Krisztina, Tátrai Szilárd és Tolcsvai Nagy Gábor a 24-nek azt írta:

„Tudomásunk szerint az MNYKNT elnöke, Arató Balázs arra hivatkozva mentette fel Keszler Borbála felelős szerkesztőt, mert elvesztette a bizalmát iránta. Keszler Borbála ugyanis tájékoztatta a szerkesztőbizottságot arról, hogy az MNYKNT át kívánta alakítani a szerkesztőbizottságot és a folyóirat szakmai karakterét, amelyet ő nem támogatott. Azt egyébiránt Balázs Géza is elismerte, hogy az MNYKNT akkori elnökeként, azaz az alapítói jogok gyakorlójaként az átalakítási terveit levélben megosztotta Keszler Borbálával. Törekvésünket, hogy a Nyelvőr alapítói, illetve kiadói joga visszakerüljön az MTA-hoz, illetve az ELTE BTK-hoz a szakmai közvélemény, beleértve annak meghatározó intézményeit, határozottan támogatta és támogatja ma is. A tulajdon- és kiadói viszonyok rendezésében ezért is kértük és reméljük az MTA támogatását”

Balázs Géza 2018-ban születésnapi interjút készített Pusztay Jánossal, aki a beszélgetés végén azt kérdezte, miért van az, hogy nálunk nem lehet normális vitákat folytatni sem szakmai, sem politikai kérdésekről: „Csak a szakmánknál maradva, miért kell a szakmai egyetnemértést áttenni személyeskedő szintre. Rendkívül kártékony, és nem vezet sehová. A tudomány vitákban alakul, nem pedig erőből képviselt vélemények révén.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt