Nem a jogállamiság, a gyermekvédelmi törvény az Európai Bíróság problémája, mondta Varga Judit, majd eliszkolt a Kormányinfóról

POLITIKA
2022 február 16., 11:48
comments 34

Varga Judit igazságügyi miniszter a szerdai kormányinfón reagált az Európai Bíróság döntésére, vagyis hogy jogszerűen fogadták el a feltételességi mechanizmust, ami alapján jogállamisági gondok esetén el lehet vonni támogatási pénzeket a kormányoktól, például a lengyel és a magyar kormánytól

Varga rövid beszédében annyiszor használta a gyermekvédelmi törvény kifejezést, amennyiszer csak tudta, azt az üzenetet igyekezett ugyanis sulykolni, hogy a gyermekvédelmi törvény miatt támadja Brüsszel Magyarországot. A miniszter szerint a bíróság politikai döntést hozott a gyermekvédelmi döntés miatt, ezzel pedig politikai szereplővé vált.

Varga szerint négy éve is hasonló volt a helyzet, akkor a migráció kérdésében volt vita az EU és a kormány között, most pedig az "LMBT-propagandával" és a gyerekek szexuális felvilágosításával kapcsolatban. 2018-ban népszavazás és választás döntötte el a vitát a miniszter értelmezése szerint, és ez most is így lesz, mert, mint mondta, a magyar emberek döntését Brüsszelnek is tiszteletben kell tartania.

Zárszóként Varga elmondta összefoglalva az üzenetét, hogy mindenki megértse: a gyermekvédelmi törvény a probléma, nem a jogállamiság. Ez volt az egyetlen mondat, amelyben a jogállamiság szót kiejtette, ez előtt egy szóval sem utalt arra, hogy miről is szól valójában az Európai Bíróság döntése. Utána pedig elviharzott, kérdéseket a jelenlévő újságírók nem tehettek föl.

Miután Varga elviharzott, Gulyás Gergely reagált a döntéssel kapcsolatos és egyéb kérdésekre. Szerinte a döntés azt a politikai akaratot jelzi, hogy az EU a jogállamiság címszavával befolyásolhassa a tagállamok belpolitikai folyamatait. Mint mondta, annak, hogy két férfi házasodhat, vagy sem, az nem jogállamisági kérdés, ahogy a gyermekvédelemhez, a büntetőjoghoz és a családpolitikához sincs köze. A bírói függetlenség kérdése más lenne, de Gulyás arra utalt, hogy ezzel nincs probléma Magyarországon.

Attól sem tart, hogy a jogállamisági mechanizmust alkalmaznák Magyarországgal szemben, így pénzt vonnának el az országtól, mert a bírói döntés értelmében alkalmazható rendelet csak azokra a jogállamisági kérdésekre vonatkoznak, amelyek közvetlenül az uniós pénzek elköltésével vannak összefüggésben. És mint mondta, Magyarországon az uniós pénzek elköltését eddig is szigorúan ellenőrizték, eddig is megfelelt a bíróság által most elfogadott korlátoknak, így ezzel nem lesz probléma. A Telex.hu kérdésére a miniszter elmondta, hogy a bizottság korábbi, konkrét, uniós pénzek elosztását érintő kritikából egy ügyben volt valamennyire igaza, ez az egy ajánlattevős közbeszerzések magas száma, de a kormány már vállalta, hogy ezek számát radikálisan csökkenti.

Gulyás szerint legfeljebb akkor kerülhetnek veszélybe az uniós pénzek, ha az ellenzék kerül kormányra, mert az ellenzék egyszerű többséggel fel akarná függeszteni az Alaptörvényt, ami nyilván ellent mond a jogállamiság elvének.Azt is nagyon sokszor elismételte, hogy a jogállamisággal az sem összeegyeztethető, hogy az ellenzék a fasisztákat és kommunistákat akarja képviselni, utalva Márki-Zay Péter a kormánysajtóban nagyon sokszor ismételgetett és némileg kontextusából kiforgatott megjegyzésére.

Gulyás azt is mondta, hogy Magyarországon az EU bíróságának döntése sem fért volna bele a jogállamiság magyar értelmezésébe, mert ha itt egy bíróság elnöke a döntés előtt nyilatkozik, interjút ad egy ügyről, akkor fegyelmi eljárás indulna ellene. Gulyás szerint gyorsított eljárásban tárgyalt ügyről volt amúgy szó, de a TV2 kérdésére, hogy vajon a választásokra időzítette-e a bíróság a döntését, nem tudott válaszolni.

Gulyás és a Fidesz értelmezése szerint amúgy az Európai Unió perelte be Magyarországot, mert kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a törvény miatt. Hogy ez a kettő nem pont ugyanaz, akkor sem zavarta meg a miniszert, miután az Azonnali újságírója, Kósa András erre felhívta a figyelmét.

A miniszter sokszor elmondta, hogy a kormány szerint közvetlen összefüggés van a aközött, hogy az Európai Bizottság nem írta alá a megállapodást a magyar kormánnyal a helyreállítási alap pénzeiről, és a gyermekvédelmi törvény körüli viták között. Formálisan vannak tárgyalások a helyreállítási alapról, de a gyermekvédelmi törvényen kívül olyan ügyekben van vita, amiket öt perc alatt meg lehetne oldani. A megállapodás viszont azután maradt el, hogy a kormány elfogadta a gyermekvédelmi törvényt. A bizottság Gulyás szerint meg akarja várni a választást, és ha nem az ellenzék nyer, amelynek Brüsszel Gulyás szerint drukkol, akkor kénytelen lesz az Orbán-kormánnyal megállapodni.

Gulyás szerint amúgy nem sérül a sajtó szabadsága azzal, hogy Varga Judit nem maradt, hogy válaszoljon a sajtó kérdéseire. Az, hogy a politikus válaszol-e a sajtó kérdésére, az ő személyes szabad döntése, a sajtó szabadásága akkor sérülne, ha a sajtó nem írhatná le, amit a miniszter mond.

A 444 újságírójának kérdésére Gulyás azt mondta, azért sem tartja problémásnak, hoyg Varga Judit elment a sajtótájékoztatóról anélkül, hogy válaszolt volna kérdésekre, mert ő nagyjából ugyanannyi információja van, mint az igazságügyi miniszternek, ahogy a Völner-ügyben is tudott korábban válaszolni több kérdésre. Mint megjegyezte, Varga amúgy egy sajtónyilvános eseményre, az MCC konferenciájára ment a kormányinfóról.

link Forrás

Gulyás más témákban is kapott kérdéseket:

  • A pedagógusok tervezett sztrájkjáról és a tanárok polgári engedetlenségéről azt mondta, a kormány jelenleg is tárgyal a tanárok szakszervezeteivel, és szeretné legalább 30 százalékkal emelni a tanárok bérét. Gulyás azt kéri a tanároktól, hogy tartsák be a jogszabályokat (amelyek alapján most a tanárok csak tanítási idő után sztrájkolhatnak), azt pedig nem tartja helyesnek, ha a következő generációkat oktatók nem tartják be a jogszabályokat. Az pedig, ha a szakszervezetek március közepére szerveznének sztrájkot, az úgy nézne ki, mintha a választások eredményét próbálnák befolyásolni.

  • A kormány eddig 580-600 milliárd forint értékben térített vissza személyi jövedelemadót a gyereket nevelőknek. Ez szerinte minimális hatással lehet majd az inflációra.

  • Pillanatnyilag nincs olyan előterjesztés a kormány előtt, ami még több élelmiszer árát rögzítené.

  • Magyarország mindent megtesz, hogy ne legyen háború Ukrajnában, de ha lenne, felkészült az esetleges menekültek fogadására. Gulyás szerint az ukrajnai menekülteket ugyanolyan elbírálás illetné, mint bárhonnan máshonnan érkezőket, Ukrajna felől pedig az első biztonságos ország, amit a menekültek elérhetnének, az Magyarország vagy Lengyelország.

  • Ruszin-Szendi Romulusz honvédségi parancsnok kijelentése, hogy honvédség felkészült arra, hogy ha bármi történik körülöttünk, megvédje a magyar embereket, nem jelenti azt, hogy háború esetén magyar katonák nyomulnának Ukrajna területére, az ottani magyar kisebbség védelmében.

  • Gulyás nem tud arról, hogy előkerülhetnek-e meleg miniszterekről videók, de kizártnak tartja. Igaz - ahogy Sarkadi Zsolt, a 444 újságírója megjegyezte - a miniszter azt mondta korábban, hogy a Völner-ügyről sem tudott semmit. Bár Gulyás szerint nem ugyanaz a kettő.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.