A Molnál és a bankoknál tényleg van elvonható extra, máshol inkább politikai ügyeskedés az „extraprofit” adó

gazdaság
2022 május 28., 08:43

Semmi meglepő nem volt abban, hogy a kormány különadókat és költségvetési kiigazítást jelentett be, legfeljebb az meglepő, hogy ezen valaki meglepődik - így lehetne röviden összefoglalni azoknak a gazdasági elemzőknek a véleményét, akiket megkérdeztünk a kormány „extraprofit különadókkal” és az állami kiadáscsökkentésekkel kapcsolatos bejelentéseiről. A szakértők szerint két olyan területen, amelyeket a kormány meg akar adóztatni, tényleg keletkezett extra nyereség a háború és a nemzetközi gazdasági környezet hatására, más területeken viszont inkább régóta dédelgetett politikai terveit készítheti elő a kormány. Az extraprofit adók egy részét végül így is-úgy is a fogyasztók/állampolgárok fizetik majd ki, de annak sokkal nagyobb hatása lehet, hogy hol és hogyan fogja vissza a költéseit az állam. Ez pedig nehezebb is lehet, mint azt Nagy Mártonék gondolják.

Nincs itt semmi meglepő

A csütörtöki kormányinfón az új, ötödik Orbán-kormány újonc minisztere, a gazdaságfejlesztésért felelős Nagy Márton debütált, kicsit részletesebben kifejtve azt, amit Orbán Viktor már a héten bejelentett: hogy a rezsicsökkentés és a honvédelmi fejlesztések finanszírozására a kormány újabb különadókat vezet be, amelyek bizonyos ágazatokban az elmúlt időben keletkezett „extraprofitot” adóztatják meg. Mint akkor írtuk, a kormány a következő területektől tervezné beszedni a következő összegeket:

  • A bankszektortól összesen 300 milliárd forintot szednének be, 250 milliárdot az extraprofit megadóztatásából, 50 milliárdot pedig a tranzakciós illeték kibővítéséből

  • A biztosítóktól 50 milliárd forintot;

  • Az energiaszektortól szintén 300 milliárd forintot;

  • A kiskereskedelmi szektortól 60 milliárd forint;

  • A telekommunikációs szektortól 40 milliárd forint;

  • A légitársaságoktól 30 milliárd forintot;

  • A gyógyszerforgalmazói szektor nagyobb szereplőitől 20 milliárd forintot vonnának el;

  • 2023-tól pedig újra bevezetnék a reklámadót, amiből 15 milliárd forintot vár a kormány.

Ez összesen több mint 800 milliárd forint extra bevételt jelentene az extraprofitra lecsapó kormánynak, aminek legnagyobb része, 600 milliárd forint a bank- és energiaszektortól, legnagyobb részt a Mol-tól és az OTP-től jöhet majd. Nagy Márton hol alaposabban, hol kicsit sutábban minden szektornál megindokolta, hogy miért is keletkezik ott extraprofit, amit el lehet vonni. A sutább magyarázatok közé tartozik, hogy a járvány alatt többet neteztek és tévéztek az emberek, ami indokolja a telekom cégek és a médiatársaságok adóztatását. A leginkább megalapozott magyarázat pedig talán az energiaszektorra, főleg a Mol-ra kivetett adó, amit az indokol, hogy a háború kitörése és a szankciók miatt hordónként 35 dollárral olcsóbb a Mol által feldolgozott orosz kőolaj, mint a nemzetközi benchmark nyugat-európai Brent.

Nagy Márton Orbán Viktort figyeli a Parlamentben 2022. május 24-én
photo_camera Nagy Márton Fotó: Németh Dániel

Zsiday Viktor befektetési szakember szerint mindenki tudta (mi is írtunk róla részletesen), hogy a kormány a választások után nagy költségvetési kiigazításra kényszerül, mert a koronavírus-járvány alatt elszaladt a költségvetési hiány. Igaz, a hiányból nem csak a járvány miatti kiadásokat finanszírozta a kormány - és ahogy azt csinálta, az sem volt igazán okos vagy hatékony - a választások előtt is jól megszórta a választók fontosabb csoportjait pénzzel, a költségvetés kárára. Zsiday szerint számítani lehetett arra, hogy a kormány ezt a problémát úgy fogja megoldani, hogy előveszi azt a receptet, ami 2010 után politikai értelemben már nagyon bejött, és újra szektorális különadókat vezet majd be.

Ami a szakembert is meglepte, az az, hogy ezen a bejelentésen bárki meglepődött. Márpedig sokan meglepődhettek, legalábbis ez látszott a Mol és az OTP részvényárfolyamain, amelyek a bejelentés után esni kezdtek, sőt, az OTP árfolyama pénteken is esett, volt, hogy közel 5 százalékot, magával húzva az egész BUX indexet.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.