Varga Mihály pénzügyminiszter az elmúlt hetekben több konferencián is lehetőséget kapott arra, hogy a magyar közgazdász- és üzleti társadalomnak előadja, hogy a saját értelmezésében mennyire jól sikerült kezelni a koronavírus okozta válság első hullámát. A pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a kormány válságkezelő, gazdaságvédelmi intézkedései 900 ezer ember munkahelyét őrizték meg, hogy GDP-arányosan Magyarország költött a legtöbbet a válság kezelésére, és hogy mindez akár 3-4 százalékkal is lassíthatta a magyar gazdaság visszaesését.

Ha azonban megnézzük kicsit alaposabban azt, hogy mit lépett a magyar kormány, főleg azt, hogy mire és mennyi költségvetési pénzt költött, akkor egészen más képet kapunk, mint amit a pénzügyminiszter felfesteni igyekszik. Ebből ugyanis az derül ki, hogy a kormány későn és keveset költött a válság kezelésére, és azt sem ott, ahol az valóban segítette volna a gazdaság talpraállását. Ezzel pedig a magyar gazdaságpolitikának sikerült pont abba a sarokba beszorítania magát, amit éppen a leginkább el akart kerülni a járvány kitörése óta.

Lélegeztetőgéptől nem nő a GDP

Érdemes először egy kicsit mögé nézni, hogy milyen számokat mutogat a kormány a válságkezelésről. Varga Mihály például nemrég egy konferencián mutatott egy ábrát, amely szerint az EU-ban Magyarország a 2019-es évi GDP 20 százalékának megfelelő összegű kárenyhítő intézkedéseket jelentett be eddig. Ebbe viszont, ahogy azt a Portfolio.hu korábban kimatekozta, valószínűleg mindent beleszámol a pénzügyminisztérium, amit csak lehet, többek között olyan lépéseket is, amelyek egy fillérbe sem kerültek a kormánynak. Ilyen a hitelmoratórium – ami a kormány szerint úgy 3600 milliárd forint összeget érintett – vagy az olyanok, mint a hitelkeret- és garancia programok, amelyek ígért összegek, de nem biztos, hogy azt mind ki is kell fizetni.

A járvány alatt létrehozott Gazdaságvédelmi alapon is átfolyt már 1900 milliárd forint, azt gondolhatnánk, hogy válságkezelő intézkedésekre. De ahogy erről több körben is részletesen beszámolt a sajtó, az innen-onnan ebbe az alapba átcsoportosított összegek aztán gyakran viszonylag hétköznapi költségvetési feladatokra mentek el, mint különböző minisztériumok és állami társaságok dologi kiadásaira, vagy olyan, a kormánynak kedves és fontos projektekre, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal, stadionépítés, vadászkiállítás szervezése vagy az űrkutatás támogatása.

Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. közgazdásza úgy számol, hogy a költségvetésben a járvány és az azzal járó gazdasági válság kezelésére inkább a 2019-es GDP 5 százalékát különítették el, ami európai összeghasonlításban már elég alacsonynak számít. Ráadásul sok közgazdász szerint

ezt a pénzt is elég rossz hatékonysággal költötte el a kormány, a nagy része ugyanis olyan dolgokra ment, amelyek nem vagy nem annyira pörögnek vissza a gazdaságba, vagyis nem volt igazán nagy a multiplikátor hatása. Költségvetési eszközökkel úgy lehet élénkíteni a gazdaságot válsághelyzetben vagy recesszióban, vagyis olyankor, amikor az embereknek nincs pénzük, hogy a kormány vagy több pénzt hagy az embereknél – például nem szed be bizonyos adókat –, vagy konkrétan ad nekik valamilyen támogatás formájában. Ha ez utóbbit választja, akkor a gazdaság annál jobban jár, minél többet pörög aztán az odaadott pénz a gazdaságban, vagyis egy egységnyi elköltött állami pénz több egységnyi elköltött pénz lesz aztán a magánszférában. Például ha valaki elveszíti a munkáját, és így a jövedelmét, ezért a kormány ad neki munkanélküli segély vagy egyéb támogatás formájában pénzt, akkor azt ő elkölti a boltban, amivel már a boltost is megsegítette, aki aztán azt elkölti, hogy befizesse a lakbért vagy a villanyszámlát, stb. Nagyon leegyszerűsítve ez a multiplikátor hatás, ami elég alacsony azoknál a dolgoknál, amire a kormány költötte a pénzt.

Ahogy azt már említettük, a kormány nem mindig kommunikál teljesen tisztán arról, hogy mit hogyan számol el, így például valószínű, hogy a járvány kezelésére elköltött – a járványkezelési alapban elkülönített – összegeket is könnyen hozzászámolja a fiskális stimulushoz. És bár a járvány kezelését egyben közvetetten a gazdasági válság kezelésének is vehetnénk, sok közgazdász hívta már fel a figyelmet arra, hogy a lélegeztetőgépre elköltött összeget nehéz költségvetési élénkítésnek értelmezni. Márpedig a kormány legendásan bevásárolt lélegeztetőgépekből, a 633,7 milliárd forint járványkezelési alap közel fele, 300 milliárd forint ment el 16 ezer lélegeztetőgép vásárlására. Ezzel nem csak az a baj, hogy ennyi gép működtetésére nincs is szakember az országban, vagy hogy ötször-tízszer olyan drágán sikerült ezeket beszerezni, mint más országoknak, hanem hogy gazdaságpolitikai értelemben semmit nem adnak hozzá a válságkezeléshez: az adófizetők pénzét a kormány odaadja esetleg egy közvetítőn keresztül egy külföldi beszállítónak, így az állami pénz elhagyja az országot, az abból vett áru pedig aztán egy raktárban ül.

Ha többet költ az állam, kisebb lenne a hiány

Voltak persze a kormánynak olyan lépései, amelyek jobban hasonlítanak egy klasszikus költségvetési élénkítésre, de azokra nem költött olyan bőkezűen. Ilyen volt az álláshelyek megóvására, német mintára bevezetett kurzarbeit program vagy a vendéglátó és turisztikai szektornak adott adókedvezmény és támogatás. Ez utóbbiak viszont nem voltak igazán jól célzottak – Mészáros Lőrinc szállodái például közel 20 milliárd forint támogatást kaptak az államtól, mégis kirúgták a Hunguest Hotels dolgozóinak több mint felét –, előbbi pedig túlságosan bonyolultan és szigorúan lett kialakítva, így nem élt annyi cég a lehetőséggel, mint amennyivel akár a kormány számolt.

A kormány április elején azzal számolt, hogy nagyjából egymillió dolgozót érint majd a rövidített munkaidő támogatási program, ehhez Varga Mihály egyik prezentációja szerint 207 325 fő részesült végül „munkahelyvédelmi bértámogatásban”, ami feltehetőleg erre a programra vonatkozik. Nem is csoda, hogy ennyire kevés ember tudta kihasználni a lehetőséget, mert azt úgy írták ki, hogy sok volt körülötte a bizonytalanság, sokáig az sem volt teljesen egyértelmű, hogy az elmaradó bérek mekkora részét állja az állam, amikor ez tisztázódott, kiderült, hogy viszonylag kis részét, a cégeknek ráadásul rengeteg adminisztrációval járt, így sok cégnek nem érte meg beszállni, vagy mire megtette volna, már megszabadult a munkahelyektől, amelyeket ezzel meg lehetett volna védeni.

Az sem tiszta teljesen, hogy akkor mennyi munkahelyet sikerült vagy nem sikerült megvédenie a kormánynak. Varga Mihály több helyen is elmondta, hogy a foglalkoztatás augusztusban magasabb volt, mint januárban, a járvány előtt, ezzel utalva arra, hogy a munkaerőpiacon amúgy nincs semmi baj, valójában ez is elég vitatható állítás. Egyrészt – és ezt jobb napjain a pénzügyminiszter is elismeri – bár augusztusban valóban többen dolgoztak, mint januárban, ez leginkább a naptári hatásnak köszönhető, annak, hogy augusztusban a turizmusban, vendéglátásban és a mezőgazdaságban mindig több munka van, mint januárban. Másrészt, amint erre Scharle Ágota, a Budapest Intézet vezető kutatója felhívja a figyelmet, augusztusban tényleg 56 ezerrel több ember dolgozott az országban, mint az év elején, de még így is 18 ezerrel kevesebben, mint 2019 augusztusában, ami az imént említett naptárhatás miatt jobb összehasonlítási alapot is jelent, mint január.

A regisztrált munkanélküliek száma június és augusztus között 57 ezerrel volt több, mint tavaly nyáron, szeptemberben pedig 80 ezerrel több volt a regisztrált álláskereső az országban, mint egy évvel korábban. Ha a kormány korábban és máshogy reagál a válságra, lehet, hogy ezt tényleg annyira le lehetett volna szorítani, amivel büszkélkedni tudna a pénzügyminiszter. Eközben tízezerrel többen dolgoztak augusztusban a közfoglalkoztatásban, mint márciusban, igaz januárban és tavaly augusztusban is több volt a közmunkás, mint idén nyáron.

Kérdés persze, hogy mit tehetett volna a kormány ahelyett, amit tett. Győrffy Dóra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdásza szerint a legjobb az lett volna, ha olyan programokra költ, ahol közvetlenül a rászoruló embereknek ad pénzt, amit aztán ők fogyasztásra költhetnek. Ennek több módja lehetett volna:

• Lehetett volna növelni a családi pótlékot, Ez passzolt is volna a kormány családbarát retorikájába és kisegítette volna a leginkább rászoruló, szegényebb családokat is, mert a magyar gyerekek fele a társadalom alsó három jövedelmi tizedében nevelkedik.
• Ahogy azt szinte minden ellenzéki párt követelte a kormánytól, megnövelhette volna a munkanélküli segély, vagyis a foglalkoztatást segítő támogatás hosszát, hogy három hónap helyett fél évig vagy kilenc hónapig kaphassanak pénzt az erre jogosultak.

Mindkét megoldásnak megvan az az előnye a gazdaság élénkítése szempontjából, hogy aki rászorul az ilyen támogatásokra, az rögtön fogyasztásra költi ezt az összeget, vagyis visszaforgatja a gazdaságba. Egy adókedvezményt kapó cég vagy egy fejlesztési támogatást elnyerő szálloda esetében ez nem ennyire direkt. Erre viszont valószínűleg többet kellett volna költeni, mint amennyit Orbánék hajlandók voltak.

Ha ilyen formán csatornázott volna forrásokat a gazdaságba az állam, akkor valószínűleg kevésbé esett volna vissza a GDP. Ha pedig kevésbé esett volna vissza a GDP, akkor kisebb lenne a költségvetési hiány, mint most.

Vagyis ha többet költöttek volna tavasszal, most sokkal jobb helyzetben lenne a költségvetés és kisebb lenne a hiány. Ez ellentmondásnak tűnik, de nem az. Magyarországon ugyanis elég magas az újraelosztás mértéke, 43, egyesek szerint inkább 46 százalék körül van, vagyis az állam a GDP ekkora százalékát osztja újra. Ez azt is jelenti, hogy a költségvetés bevételei nagyban függnek a GDP növekedésétől, ha 1 százalékkal visszaesik a GDP, akkor nagyjából 0,4-0,5 százalékkal csökken a költségvetés bevételi oldala. Vagyis ha több állami pénz elköltésével élénkítette volna a fogyasztást és lassítani tudja a GDP visszaesését – ami a második negyedévben 13,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – az végső soron kisebb hiányhoz vezetett volna, mint amekkorára most lehet számítani, ami a GDP 7-9 százaléka.

Már nincs nagyon miből

Az Orbán-kormány a 2010-es hatalomra kerülése óta, amikor az ország a válság miatt nagyon ki volt szolgáltatva a nemzetközi pénzpiacoknak és az IMF-nek, kifejezetten érzékeny arra, hogy ne legyen nagy az államadósság és a költségvetési hiány. Éppen ezért a válsághelyzetben is csak nagyon óvatosan költött, nehogy aztán romoljon a hitelbesorolás, vagy egyszer csak az Európai Unió újra komolyan számon kérje a költségvetési hiányra vonatkozó szabályokat, mindezek miatt pedig pont a 2022-es választás előtt kelljen meghúzni a nadrágszíjat a költségvetésen.

Azt remélhették, hogy esetleg nem érinti majd olyan nagyon az országot a válság, vagy hogy a kevésbé hiánynövelő lépésekkel ki lehet bekkelni az őszi kilábalásig. Ennek most részben az a következménye, hogy bár ígér még gazdaságvédelmi programokat a kormány, most már tényleg nem nagyon engedheti meg magának, hogy a jelenleginél sokkal jobban elszálljon a költségvetés, mert egy 10 százalék körüli hiánynak már akár komolyabb következményei lehetnek, főleg úgy, hogy a magyar állam megint egyre inkább külföldön adósodik el. Ez viszont megint csak tovább szűkíti a gazdaságpolitikai mozgásteret, mert nem lehet a forint leértékelésével játszani. Igaz, a magyar infláció már így is nagyon magas, a forint pedig történelmi mélyponton járt a második hullám elején az euróval szemben, így amúgy sem lenne igazán opció a további leértékelés.

Győrffy szerint a magyar gazdaságpolitika mozgástere mostanra emiatt már meglehetősen beszűkült. A magas hiányszint miatt ezen a ponton Orbánék még kevésbé mernek majd költeni, mint tavasszal tették, de az MNB sem tudja már igazán élénkíteni, hiszen már a válság előtt is olyan alacsonyan tartotta az alapkamatot, hogy azt már lehetetlen lejjebb vinni, sőt, a járvány második hulláma alatt már burkoltan kamatemelésbe is kellett kezdenie, hogy ne szálljon el teljesen a forint árfolyama.

Az egyetlen komolyabb forrás, amire a magyar kormány számíthat, az az EU-tól érkező válságkezelő támogatás, Varga Mihály tett is rá utalást nemrég, hogy itt az ideje, hogy az unió tényleg elkezdje küldeni a Magyarországnak ígért 350 milliárd forintos támogatást. Ha viszont valamiért Brüsszel nem fizetne – mondjuk mert úgy látják,hogy a magyar jogállamiság olyan szinten sérül, hogy az már ellentmond az EU alapelveinek – akkor a kormány nagy bajban lenne a következő pár évben.

Mindez segít kontextusba helyezni azt is, hogy mi a tétje Orbán Viktor és az Európai Bizottság csatározásának az uniós pénzek kiosztása és a jogállamisági feltételek körül. Ezen kívül az általunk megkérdezett közgazdászok már nem igen számítanak arra, hogy komolyabb élénkítő lépéseket jelent be a kormány, annak ellenére, hogy Varga Mihály például már többször beszélt arról, hogy heteken belül újabb bejelentések lesznek. Vannak persze lépések, mint az, hogy a lakásépítés áfáját újra 5 százalékra csökkentették, hogy meghosszabbították a hitelfizetési moratóriumot (bár, mint arra már utaltunk, ez a bankszektorra terheli a kockázatot, a kormánynak egy forintjába sem kerül), vagy hogy Novák Katalin bejelentette az otthonfelújítási programot, amelyről túl sok részletet egyelőre nem tudni, csak annyit, hogy a kormány a gyerekes családoknak bármilyen lakásfelújítás felének a költségét hajlandó állni 3 millió forintig. Arra is lehet számítani, hogy felpörögnek majd az állami beruházások is, amik szintén jól mutatnak a GDP-ben, meg a választások előtt is.

Mindezek a lépések viszont továbbra is inkább bizonyos, a GDP növekedése szempontjából fontos szektorokat támogatnak, különösen az építőipart. Azokat, akik elvesztették a megélhetésüket, annyira nem. És bár Varga adatai szerint a fogyasztás nem esett vissza, vagyis az embereknek még van pénzük, könnyen meglehet, hogy amit eddig láttunk, az a tartalékok felélése volt. Akkor viszont az igazi baj csak most jön majd.