Külföldi, illetve külföldre látogató független magyar újságírókat figyeltek magyar diplomaták

POLITIKA
2022 június 09., 05:39
comments 7

Rendszeresen monitorozzák az Orbán-kormány ügyeiről beszámoló külföldi lapok tevékenységét, és információkat gyűjtenek a független magyar újságírók külföldi útjairól a magyar külképviseletek, derült ki abból a tucatnyi magyar diplomáciai jelentésből, amelyeket a Direkt 36 a TASZ segítségével közérdekű adatigénylési per során szerzett meg. A Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium még 2020 nyarán utasította az EU-tagállamokban működő magyar nagykövetségeket, hogy nézzenek utána, fogadó országuk szervezett-e szakmai látogatást, továbbképzést, tanulmányutat magyar újságíróknak, és ha igen, azokon kik vettek részt, és kiket kerestek fel.

photo_camera Fotó: Németh Dániel

Ezt az utasítást Szijjártó bizalmi embere, Menczer Tamás államtitkár adta ki, aki ezt később az ATV-nek adott interjújában azzal magyarázta, hogy "csak úgy kíváncsi lett", illetve "politikai ügynek tekinti", hogy "Soros György finanszíroz médiakurzusokat baloldali újságíróknak". "Érzékenyítő kurzusokat" emlegetve még azt is hozzátette, hogy "szakmai utak, hogy oda ne rohanjak".

Menczer utasítását a Telex hozta nyilvánosságra még 2020-ban. A Direkt 36 ezután fordult adatigényléssel az utasításra válaszul írt diplomáciai táviratok nyilvánosságra hozataláért. A kérésüket a minisztérium elutasította, a per mostanra hozott eredményt.

A táviratok alapján a magyar diplomaták az újságírók közösségi médiás profiljaiból, online elérhető beszámolóiból dolgoztak, de több beszámoló szerint személyesen is kérdezősködtek a magyar újságíróknál a programokról. De az is kiderül belőlük, hogy olyan nyugati újságírókról is adatokat gyűjtöttek, akik magyar kormánytaggal készültek interjúzni. A hágai követség egyik táviratából, amely alapvetően a holland állam által magyar, cseh, lenyel és szlovák oknyomozó újságíróknak szervezett látogatás részleteit térképezi fel, kiderül, hogy a követség lenyomozta azt a holland újságírót, Marijn Krukot is, aki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárral készült interjút készíteni.

A ljubljanai követség pedig a szlovén és magyar lapok közti kapcsolatok felderítésében volt igen aktív. Ennek részeként taglalták egy 2020. júniusi táviratban a Mladina és a Magyar Narancs közti, szerintük "szoros együttműködést". A jelentésben a Mladinát "szélsőbal szlovén hetilapnak" titulálják. A Mladina amúgy kb. a Magyar Ifjúság megfelelője volt a jugoszláv időszakban, és ennek a lapnak volt akkor katonai tudósítója Janez Janša volt szlovén miniszterelnök, Orbán egyik legszorosabb európai szövetségese.

A legtöbb külképviselet amúgy nem tudott olyasmiről jelenteni, amit a külügy feltételezett. Berlinből, Koppenhágából, Londonból, Madridból, Varsóból, Zágrábból is azt jelentették, hogy semmilyen tanulmányutat nem szervezett a fogadó ország, más országokból pedig csak politikailag semleges témákban rendezett tanulmányutakról jelentettek, vagyis nem támasztották alá azt a feltételezést, hogy bármilyen jelentős külföldi beavatkozás történne.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.