Völner Pál ügyvédje kezdeményezte Varga Judit kihallgatását

POLITIKA
2022 június 23., 14:04
comments 7

Varga Judit igazságügyi miniszter tanúkénti kihallgatását kezdeményezte Völner Pál volt államtitkár ügyvédje, tudta meg a 24.hu. Papp Gábor a lapnak megerősítette, hogy másfél hete indítványozta a miniszter kihallgatását, amire azért van szükség, mert korrupcióval meggyanúsított védence olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amikre szerinte kizárólag Varga tudna válaszolni, illetve igazolni tudná Völner írásban tett vallomásának állításait.

Papp Gábor szerint olyan kérdésekről van szó, hogy kit miért neveztek ki vagy váltottak le a posztjáról az Igazságügyi Minisztériumban és a tárca intézményeiben. Szerinte ezért „megkerülhetetlen” Varga meghallgatása, mert ezekre a kérdésekre „nyilvánvalóan a miniszter tudna válaszolni”. Az ügyvéd egyelőre nem kapott értesítést arról, hogy Vargát meghallgatják-e.

Varga Judit igazságügyi miniszter az elmúlt hónapokban nem, vagy csak nagyon szűkszavúan nyilatkozott helyettese korrupciós ügyéről, úgy kezelte, mint amiben neki semmilyen felelőssége nincs. A 444 többször próbálta megszólaltatni a minisztert, januárban egy egymondatos válasszal kosarazott ki, februárban pedig egy hónapos telefonálgatás után pattant le az interjúkérelmünk a sajtósáról.

Májusban, a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatásán Szabó Szabolcs ellenzéki képviselő kérdezte meg Varga Juditot, hogy Völner Pál főnökeként van-e felelőssége az államtitkára korrupciós ügyében. Varga akkor annyit válaszolt, hogy neki az elsődleges feladata az volt, hogy biztosítsa a léket kapott hajó vezetését, lékként a Völner-ügyre gondolva.

A Schadl és Völner bukását hozó ügy nyomozati iratait a 444-ből ismerhette meg a nyilvánosság. Ezek voltak a fontosabb cikkeink a témában:


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.