„Kiscsoportos óvodásnak nézi a választópolgárokat a kormány” – írtam egy éve, amikor kormányzati kommunikáció címén dühös, rettegő és vidám emojikkal kampányoltak közpénzen.

Azóta – ahogy az élet minden területén – a helyzet itt is súlyosbodott: most már nemcsak óvodásszerű felnőttekhez akarnak szólni, hanem óvodásszerű felnőttekként is viselkednek (amellett, hogy programszerűen tahók).

Azt a „zseniális” kommunikációs trükköt találták ki ugyanis, hogy amikor példát kell mondani az Ellenség felfoghatatlan mértékű aljasságára, rögtön egy meg nem történt esetet említenek, egy feltételezést arról, hogy az Ellenség majd arról, ami a szemünk előtt zajlik, tehát látván látjuk, hogy igaz, valami nyakatekert hazugságot fog terjeszteni.