Miután egy iszlamista egy előadáson megsebesítette Salman Rushdie-t, Friderikusz Sándor kirakta a Youtube-csatornájára azt a 2007-es interjút, amit az ATV-re készített az indiai születésű brit-amerikai íróval.

link Forrás

Friderikusz akkor azzal vezette fel az interjút, hogy Rushdie, aki egy ideje nem rejtőzködik, bizonyára nagyon unhatja már, ha arról kell beszélnie, hogy 1989-ben – röviddel a halála előtt – az iráni Homeini ajatollah fatvát adott ki rá, és a Sátáni versek miatt arra szólította fel a muszlimokat, hogy öljék meg.

Az író fejére 3 millió dolláros vérdíjat tűztek ki, ami miatt egy évtizedig bujkált és rendőri védelem alatt élt. Ugyan az iráni kormányok azóta többször is elhatárolódtak az egykori ajatollah rendelkezésétől, a fatva hatályban maradt, sőt, egy vezető iráni vallási szervezet további 500 ezer dollárt tett a vérdíjhoz 2012-ben.

A regény miatt Rushdie-ellenes tüntetések is zajlottak, a könyv japán fordítóját 1991-ben meggyilkolták, míg az olasz fordítót, illetve a norvég kiadóját megtámadták, de ők túlélték a merényletkísérletet. Több olyan országban, ahol tömegesen élnek muszlimok, a könyv be van tiltva.

Rushdie a 15 éve felvett interjút azzal kezdte, hogy igyekszik követni az irodalmat, Konrád Györggyel és Esterházy Péterrel is jó kapcsolatot ápol. Indiáról azt mondta, ott minden túlzó és harsány, Európához képest sokkal több és nagyobb szélsőséggel lehet találkozni, ugyanakkor a sokszínű Indiát toleránsnak is találja, annak ellenére, hogy néha erőszakos fellángolások történnek, ugyanis van arra egyfajta akarat, hogy ezeket megtartsák elszigetelt eseteknek.

A szomáliai származású holland Hirsi Alival kapcsolatban azt mondta a multikulturalizmusról, hogy a kulturális relativizmus nem helyes: „kell lenni egyfajta értékrendnek, és el kell mondani, hogyha a dolgok nem jól működnek, még akkor is, ha különböző vallásokhoz tartoznak emberek, például a nőkkel való bánásmód az iszlámban, illetve a homoszexuálisokkal való bánásmód, a zsidókkal való bánásmód, azt gondolom, hogy ez teljes mértékben elfogadhatatlan bármelyik európai országban”.

A bevándorlókról közölte, a nagy többségük nem akarja az életét „primitív vagy visszás értékek alapján élni, annak az országnak az értékei alapján élni, amit odahagytak, hanem az új civilizáció részének érzik magukat”. Az elszigetelt közösségekről azt mondta, meg kell akadályozni, hogy ilyen gettók jöjjenek létre.

Salma Rushdie azt mondja:

„Egy kicsit félek egyébként attól, amikor az emberek elkezdenek kulturális tisztaságról beszélni, hiszen ha Európa történelmét megnézzük, a kulturális tisztaság a végső megoldást jelenti, etnikai tisztogatást jelent. Ez egy olyan helyzet, amikor az emberek elkezdenek meghalni, amikor a kulturális tisztaságról beszélünk. Úgyhogy én a kulturális tisztátalanságot szeretem, egy kis koszt. Azt gondolom, hogy a túl sok higiénia nagyon veszélyes.”

(Még szerencse, hogy a mai magyar miniszterelnök nem a kulturális tisztaságot őrzi, hanem a fajkeveredést ellenzi, bár így mégsem valami megnyugtató, hogy a kancelláriaminiszter szerint ezt kulturális értelemben érti.)

Ezzel együtt Rushdie szerint érthető, amikor az emberek félnek a terroristáktól, de ezzel mindenkinek szembe kell néznie, ahogy neki is. Fel kell ismerni, hogy a bevándorlók is félnek, a terroristák mind a két közösség közös problémája – mondja.

Rushdie azt is elmondja, hogy az iszlamisták elől bujkáló (azóta már Amerikában élő) Hirsi Alinak arról beszélt, hogy a félelem olyan, mint egy diktátor: amikor félünk, nem tudunk mást csinálni, úgyhogy egy ponton az embernek választania kell, hogy tovább akar-e élni, és a félelmét berakja egy dobozban a sarokban. Arra a kérdésre, hogy ezt hívják-e halált megvető bátorságnak, azt mondta:

„Hát nem tudom, lehet, hogy hülyeségnek hívják.”

Azt mondta, félhetett volna vagy gyűlölködhetett volna, de ő az akart maradni, aki volt, és büszke arra, hogy ugyanúgy ír, ahogy a fatva előtt. Reméli, hogy nem mérgezte meg a személyiségét a fatva. Az volt a legfélelmetesebb, amikor nem tudta, mire számíthat, aztán megtanulta, hogyan kell ellene harcolni: politikai kampányt indított, így a fenyegetések is megszűntek.

Friderikusz megkérdezte, hogy lehet-e már azt mondani, hogy a fenyegetettsége megszűnt, mire Rushdie azt válaszolta, hogy attól eltekintve, amikor újságírókkal beszélget, a napi életében már 8 éve nem gondol az ügyre.

Friderikusz emiatt elnézést is kért. A már New Yorkban élő író azt mondta, rendszeresen visszatér Indiába, olyan, mintha egy kútból inna, de amikor 9 évig nem engedték vissza, azt száműzetésként élte meg.

Aki nem olvasta el a Sátáni verseket, annak a Nők Lapja Café foglalta össze, miért gyűlölhetik ennyire az írót az iszlamistáknak. Teheránban ünneplik is a 24 éves, libanoni származású amerikai merénylőt, Hadi Matart, aki szimpatizál síita radikálisokkal és az iráni Forradalmi Gárdával is. Ő egyébként azt mondja, csak pár oldalt olvasott el a műből, ami miatt kést rántott.

Ma talán különösen aktuális Salman Rushdie 2019-es cikke, amiben megírta, mit üzen a mai világnak Kurt Vonnegut háborús regénye, az Az ötös számú vágóhíd.