Dupla rezsit fizethet sok társasház októberben, mert az MVM nem küldte a számlákat

gazdaság
október 3., 16:56
comments 8

Az MVM nem készítette el az augusztusi fogyasztás utáni szeptemberi gázszámlákat, ezért az már biztos, hogy több száz budapesti társasházi lakásnak a szeptemberi és az októberi gázszámlákat egyben kell majd befizetnie - értesültünk közös képviseleti forrásból. Ehhez persze az kell, hogy az MVM a szeptemberi fogyasztás utáni októberi gázszámlákat már sikeresen elkészítse, különben a lakóknak nem két, hanem már három hónap gázdíját kell majd egyben kifizetniük.

"Tekintettel arra, hogy az MVM-től eddig a hónap közepéig általában megkaptuk a földgáz számlát, az ügyfélszolgálaton a mai napon érdeklődtem, hogy a szeptemberi gázdíj számlát (augusztus végi óraállás) mikor küldik. A válasz az volt, hogy annak ellenére, hogy a társasház főóra állását augusztus végén leolvasták, a szeptemberi gázszámla még nem készült el, mert a rezsicsökkentés kivezetése miatti új számlázásukat készítették el és elsősorban az egyéni (saját gázórával rendelkező), lakossági fogyasztók kapták eddig meg a szeptemberi számlájukat, a társasházak még nem" - írta egy angyalföldi közös képviselő egy 72 lakásos, házközponti fűtéses, 2009-ben épült társasház lakóinak szeptember 27-én.

A közös képviselőnek az MVM-nél nem tudták megmondani, hogy még a szeptemberből hátralévő pár napban megkapják-e a gázszámlát, vagy átcsúszik a következő hónapra. Ez mostanra kiderült, a ház nem kapott számlát. "Ha nem kapunk számlát és beköszönt az október, akkor kénytelen leszek az augusztusi fogyasztást a szeptemberivel együtt, azaz a szeptemberi és az októberi gázszámlákat egyben felosztani és egyetlen fizetendő gázdíjként kiküldeni októberben" - írta a közös képviselő.

A ház tehát nem távfűtéses, hanem a két lépcsőházas társasháznak két kazánja van, és azzal fűtik a házat. Egy gázóra van, de minden lakás egyedi méréssel rendelkezik, így egyedi fogyasztás alapján szétosztják a lakók között a számlát. Ebbe a fűtés és a meleg víz tartozik bele. A legutóbbi számla augusztus közepén érkezett a júliusi fogyasztás alapján, amikor senki sem fűtött. Az alapdíj 795 forint, a többség 2-3 köbméter meleg vizet használ, ami 2488-3335 forintos számlát jelent, de akad 5 ezer forintos lakás is. Ez nem tűnik nagy összegnek, de a 72 lakás közül közel 40-nek eleve tartozása van.

photo_camera Fotó: Veres Nándor/MTI/MTVA

"A ház gázóráját tehát leolvassák, de számlát nem kapunk. Hat ilyen házat képviselek, ami 400 lakást jelent. Nem hiszem, hogy csak minket érintene ez a probléma" - mondta lapunknak a közös képviselő. Úgy kalkulál amúgy, hogy még télen is befér majd a ház a rezsicsökkentett átlagfogyasztás alá. A szabály szerint jelenleg azokra a házközponti fűtéses társasházakra is vonatkozik 144 köbméteres kedvezményes tarifa, ahol csak egy gázmérő van. Így például – ha nyilatkozik a társasház a szolgáltatónál – egy hatvan albetétes közösség esetében a kedvezmény a hatvanszorosára nő. Ebben a társasházban pedig nagyon sok a kis lakás, így bőven a limit alatt lesznek. Ha pedig nem, akkor az egyedi mérés alapján a nagyfogyasztók fizetik ki a többletet.

A közös képviselő is hallott már arról a trükkről, hogy a társasházakban minden sufnit, tárolót, irodát átminősítenek lakásnak, így pedig megnő a fogyasztható mennyiség. Szerinte a gázórát leolvasó emberek biztosan nem nézik meg, hogy valóban 70 lakás van-e egy adott házban, vagy igazából csak 65.

A számlákkal persze más gondok is voltak eddig. Mi is beszámoltunk arról, hogy nem kell késedelmi kamatot fizetni a szeptemberi számlák után, elég október 15-én befizetni a csekkeket. A Nyugdíjas Parlament ugyanis korábban panaszt nyújtott be az MVM-hez, miután módosították a számlák befizetési határidejét. A most megkapott számlákat a havi nyugdíjak érkezése előtt öt nappal kellett volna befizetni.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt