Polgári engedelmesség

publicisztika
2022 október 04., 14:02
comments 18

A tiltakozó tanárokkal szembeni súlyos retorziók - akár a miskolci, akár a kölcseys, vagy azok, amelyeket most készítenek elő szisztematikusan – nem csak a pedagógusoknak szóló brutális üzenetek.

Rövid időn belül a második egyértelmű fenyegetés ez azoknak, akik fel merik emelni a szavukat a hatalom ellen. Így ment ez már néhány hete a meteorológusoknál is. Ott éppen azt a gazdasági vezetőt nevezték ki a kormány által lefejezett meteorológiai szolgálat élére, aki az elnökségi tagok közül egyedüliként nem írta alá a vezetők kirúgása miatti – házon belüli – tiltakozó levelet. Hogy az új vezető nem is meteorológus, miközben a két korábbit szakmai alkalmatlanságra hivatkozva rúgták ki? Az csöppet sem számít.

Olyan időszakban, amikor szinte mindenkinek folyamatosan romlanak az életkörülményei, jobb a csírájában elfojtani bármilyen engedetlenséget. Az csak egy különös vicc, hogy a tanárok tiltakozását – az egykor a Fidesz által használt és rongyosra koptatott szót leporolva – polgári engedetlenségnek hívják. A polgár szó a Fidesz szótárában már nem létezik, az alattvaló jobban körülírja, mi a helyes magatartás a hatalom szempontjából, ahonnan nézve a tanárok csak egy megtörendő célcsoport, és bárki könnyen bekerülhet a körbe.

A tiltakozások megtorlásának rövid távú politikai haszna mellett van egy hosszabb távú szempontja is a hatalomnak. Az engedetlen tanárok kirúgása üzenet a diákoknak is. Ez nem publicisztikai túlzás, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár világosan leírta még augusztus végén. Erős levél volt, aligha írt cinikusabb szöveget oktatáspolitikus Magyarországon, érdemes utólag hosszabban idézni:

„A polgári engedetlenség a hatályos jogban ismeretlen tiltakozási eszköz. Alkalmazása felveti a kérdést, milyen erkölcsi alapon állnak és tanítanak azok a pedagógusok, akik önmaguk sem tartják be a rájuk is vonatkozó szabályokat.”

Maruzsa azok után írta ezt le, hogy a kormány – a koronavírus elleni veszélyhelyzetet kihasználva – tavasszal egy tervezett pedagógussztrájk miatt lényegében ellehetetlenítette, hogy valóban figyelemfelkeltő munkabeszüntetéssel tiltakozhassanak a tanárok.

„Az írott normák figyelmen kívül hagyása jó eséllyel arra ösztönzi a kialakult értékrenddel még nem rendelkező diákokat, hogy a jövőben mérlegelés tárgyává tegyék, milyen iskolai előírásokat kell betartaniuk, és milyeneket nem. Ennek nem csak morális veszélye van, hanem azt is előrevetíti, hogy lehetnek köztük olyanok, akiket felnőttként ezen hozzáállásuk következtében adott esetben egy bíróság vagy egy hatóság szankcióval lesz kénytelen sújtani.”

– írja még Maruzsa, és valóban jobb már most megóvni a diákot attól, hogy az értékrendje gellert kapjon, és felnőttként kiálljon saját magáért, mert a végén kirúgják. Vagy ne legyen tanár, vagy ne tiltakozzon. (A tanár tetszés szerint behelyettesíthető bármilyen szakmára, pillanatok alatt lehet törvényt szabni rá.) Esetleg menjen el taxisnak.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.