Filozófus-rocker akkorát még nem standupolt, mint Demeter Szilárd

humor
2022 október 07., 17:49
comments 36

„Ha nem tetszett korábban a decens, pulóveres, kandallós-köldöknézős, »mérsékelt« konzervatív, és elvettétek a szendvicsét; akkor most jön nektek a csajozós-ajtóberúgós, iskolai bandavezér vagánygyerek, jobbos kiadásban.” (Szilvay Gergely, Mandiner)

Váratlanul szórakoztató anyaggal jelentkezett a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Demeter Szilárd valamiért fél éven belül harmadjára is interjút készíttetett magával (itt az első, itt pedig a második), és az ebből összevágott, egyórás monológ rengeteg tanulsággal szolgál azoknak, akik meg szeretnék érteni, hogyan gondolkodik a magyar irodalom és popzene közpénzosztogató mecénása.

link Forrás

Ahogy az lenni szokott, Demeter most is anekdotázott a székelyföldi bunyós évekről, a fuvoláskarrieréről, illetve arról is, hogy diákújságíróként megnőtt az egója és sznob lett, mert érettségi előtt Heideggert és Derridát olvasott (bár nem értett belőlük semmit).

Aztán filozófiára járt, ahol – egy elszánt rockerhez képest furcsa módon – az édesapja által belecsepegtetett kötelességtudat miatt nem bírt nem elolvasni minden kötelező olvasmányt, bármennyire is unta. Emiatt már nem volt ideje zenélni, így örökre letette a fuvolát.

Csak jóval később, a 2010-es évekkel tért vissza a rockhoz ezzel a produkcióval (méghozzá úgy, hogy a két, nála sokkal ügyesebb gitárost látva gyorsan bekamuzta, hogy ő igazából basszusgitáros):

link Forrás

Demeter beszámolt az istenélményeiről is. Szerinte a zene a közvetlen bizonyíték, mert a zenének nincs semmi oka (habár ezt már egy Wikipedia-oldal is könnyen megcáfolja), illetve azt is mondta, hogy:

„Amikor jó sokáig nézed egy falevélnek az erezetét, akkor utána nincs szükséged bizonyítékra arra vonatkozóan, hogy létezik Isten, tehát egyszerűen rájössz, látod, hogy létezik.”

Az egyórás szövegelésbe persze nem fér bele minden, például, hogy Demeter hosszú évekig a fideszes EP-képviselő, Tőkés László irodavezetőjeként dolgozott, vagy hogy egy időben Habony Árpád egyik ügyintézője volt. A monológ igazán onnantól érdekes, hogy az addigi századvéges elemzőt Kásler Miklós miniszter kinevezi a PIM főigazgatójának.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.