„Ha csak öt percet is kapunk a közmédiától, tudni fogjuk, hogyan használjuk”

oktatás
2022 november 18., 21:02
comments 3

A mellényes szervezők és a korán érkező tüntetők kis csoportja állja körbe a kormánypropaganda munkásait a Március 15. téren. Többen közülük feléjük kiabálnak. 16:45 a pontos idő, az Egységes Diákfront tüntetésére érkezők azt sérelmezik, hogy miért dolgoznak olyan serényen a képeken már háromnegyed órával a rendezvény kezdete előtt az operatőrök és a fotósok, hisz alig néhányan vannak az indulásnak kijelölt téren. Félelmük nem alaptalan, a kormánysajtóban rendszeres, hogy a tüntetések előtt készült fotókkal próbálják meg szemléltetni, hogy kevesen voltak, sokkal kevesebben, mint a valóságban. Mi lesz most? Külditek a Deák Daninak? – mondja az egyik diák mellettem. Jó helyen tapogatózott.

link Forrás

Pedig hazudozás nélkül is leírhatták volna a propagandában utazó napszámosok, hogy ezen a vonulásos tüntetésen sokkal kevesebben vettek részt, mint a hónapok óta tartó tiltakozássorozat más eseményein. Valamivel több mint ezerfős tömeg várakozhatott az indulás előtt az Erzsébet híd lábánál. Akkor persze azt is le kellett volna írni, hogy egy napja folyamatosan, országszerte különböző akciókkal követelik az oktatás rendszerszintű reformját tanárok, diákok és szülők.

link Forrás

Csütörtök este nyolc vidéki városban vonultak utcára a tüntetők, péntek reggel élőláncokkal indult a tanítási nap. A budapesti mellett többek között Szombathelyen, Pécelen, Sarkadon és Oroszlányban is a közoktatás állapota miatt álltak sorban az emberek. Miskolcon pedig olyan tiltakozási forma is megjelent, ami eddig nem: a Földes Ferenc Gimnázium diákjai ülősztrájkba fogtak.

Ilyesmiről nem tett fel kérdéseket a Pesti Srácok épp mostanában hírhedté vált munkatársa néhány perccel és néhány méterrel arrébb a tömegben. Ha jól hallottam, olyasmiről faggatta a gyerekeket, hogyan tennék jobbá az oktatást, ha így nem jó nekik, ahogy van. Mivel az Egységes Diákfront pénteki tüntetésének épp a kormánypropaganda szolgáltatja az apropót, az egyik interjú után ezért odalépek az alanyhoz, hogy megkérdezzem, mit szól hozzá, hogy mégiscsak mutat érdeklődést a kormánysajtó: épp a Pesti Srácoknak nyilatkozhatott.

„Én nem tudtam, hogy ez a Pesti Srácok volt. Nem mutatkoztak be, még az arcukat sem láttam a fénytől” – mondja a megilletődött középiskolás.

Baranyi Krisztina után új interjúalanyok után nézett Szalai Szilárd, a Pesti Srácok riportere.
photo_camera Baranyi Krisztina után új interjúalanyok után nézett Szalai Szilárd, a Pesti Srácok riportere

A közmédia hallgat az országban zajló demonstrációkról, és nem tájékoztat az oktatás valódi állapotáról, ezért ultimátumot adtunk a magyar köztévének – fogalmaz az Egységes Diákfront a pénteki tüntetés felhívásában. Azt követelik a diákok képviselői, akik már több tömegrendezvényt szerveztek oktatásügyben, és messziről látszik, hogy fontos szereplői az elmúlt hónapok közéletének, hogy végre kapjanak lehetőséget a megszólalásra. Hétköznap, főműsoridőben (tehát 18:30 és 21:30 közötti időszakban) – írják.

link Forrás

Ha a fentiek alapján megállapítható, hogy a kormánysajtó rendszeresen ferdít, ráadásul a közmédia elérése nagyon alacsony, miért akarnak a diákok annyira megjelenni ott? – kérdeztem a tüntetés egyik szervezőjét, Mihalics Lilit az Egységes Diákfronttól.

„A média azon része – a független sajtó –, amelyik beszámol a tiltakozásunkról, véges számú emberhez ér el. Nagyon szeretnénk végre azoknak a magyaroknak is kifejteni az álláspontunkat, akik nem ezeket az oldalakat követik. Ha csak öt percet is kapunk, tudni fogjuk, hogyan használjuk, hogy mit kell elmondanunk” – mondja Mihalics.

Mihalics Lili
photo_camera Mihalics Lili Fotó: Kristóf Balázs

A tömeg ekkor már az Erzsébet híd budai oldalánál jár. A vonulás nem túl hosszú, a Clark Ádám térig tart. Az ott következő beszédek rövidek, lényegre törőek, mindet diákok mondják el. A felszólalásokat rendre képileg erős performanszok szakítják meg, és az éneklések vagy a József Attila-vers sem untatja a hallgatóságot. Az elhangzottakról itt számoltunk be.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A diákok olyan tüntetést hoztak össze, amire az ellenzéki pártok képtelenek voltak a választások óta – írtuk az Egységes Diákfront „tanévnyitó demonstrációjáról”, és ha a most pénteki tüntetésükre nem is jöttek el sok ezren, ahogy szeptember elején, az látszott, hogy a középiskolásokból álló szervezők kreatívan és átgondoltan használják fel a tömegrendezvények adta lehetőségeket. Önbizalmuk is van, hisz olyan fába vágják a fejszéjüket, amibe a propagandára nyomást gyakorolni kívánó tömegek már megpróbálták korábban – sikertelenül. December 9-én a közmédiához hívják a diákokat, így próbálnak bejutni.

(Borítókép: Kristóf Balázs)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.