A Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára: „Nem fogjuk be pörös szánkat!”

oktatás
november 21., 7:48
comments 10

„Mi sem fogjuk be pörös szánkat – tartozunk ezzel saját magunknak, az önbecsülésünknek. És tartozunk ezzel a hazánknak is.”

Tamás Ferencnek, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium magyartanárának beszéde a 2022. november 18-án tartott tiltakozáson a budai Horváth-kertben:

photo_camera Tamás Ferenc

„Kedves Kollégák, Szülők, Nagyszülők, Öregdiákjaink, tisztelt támogatóink! Itt állunk a Petőfi Gimnázium előtt, ahol valaha Nemes Nagy Ágnes tanított…

Tamás Ferenc vagyok, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára. Magyartanárként miről is beszélhetnék másról, mint költészetről? Arról, hogy a költészet, az irodalom élni segít. Például azzal, hogy felmutat követendő mintákat, és megerősít minket gyengeségünkben. Sokunk kedves költője, József Attila az Ars poetica című versében így ír:

„Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.”

Mi sem fogjuk be pörös szánkat – tartozunk ezzel saját magunknak, az önbecsülésünknek. És tartozunk ezzel a hazánknak is.

„Mert növeli, ki elfödi a bajt” – ezt Illyés Gyula írja Bartók című rapszódiájában, majd így folytatja:

„Lehetett, de már nem lehet,

hogy befogott füllel és eltakart

szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg

s majd szidjanak: nem segítettetek!”

Nem fogjuk be pörös szánkat, mert – ismét József Attilát idézem – nem ilyennek képzeltük el a rendet. A ránk kényszerített hallgatás, vagyis a csend nem rend.

Beszélni akarunk, és évek óta beszélünk is az oktatás nagy bajáról, gyerekeink, tanítványaink féltett jövőjéről, a tanári és iskolai autonómia hiányáról, a ránk kényszerített tantervről, a heves tiltakozást kiváltott NAT 2020-ról, a tanárok leterheltségéről és alulfizetettségéről, megalázottságáról, a szabadság-elvonás gyalázatáról.

Újabb és újabb hullámokban sok éve tiltakozunk, de idén érezhető igazán, hogy immár a diákok sokasága és szüleik is velünk vannak, kiállnak értünk – köszönjük!

Megható és felemelő, amikor a tanítványaink kiabálják kórusban az Attila úton, az Andrássy úton és szerte az országban: „Becsüljétek meg a tanárainkat!”

A diákok tanulni akarnak, jó oktatást akarnak, korszerű és élhető iskolát akarnak – amikor mellénk állnak, egyúttal kiállnak magukért is, és saját leendő gyerekeikért, a jövőért is.

Diákok, szülők, pedagógusok, iskolai dolgozók együtt lépünk föl.

Igen, „ez a mi munkánk; és nem is kevés” – ezt is József Attila üzeni nekünk, A Dunánál című versével.

De Ady Endre sorai is fülünkbe csengenek:

„Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni

Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.”

Jó, jó, nekünk nincsenek kaszáink – de azért szóba kellene már állni velünk, a pedagógusok, a szülők és a diákok szervezeteivel, mert megoldás kell a súlyos bajokra, sürgős megoldás! Hamis ígérgetések helyett valódi párbeszéd kell, a helyzet megoldását célzó kormányzati terv kell, kormányzati cselekvés kell, haladéktalanul. „Hé, nagyurak, mi lesz?”

Nem múlik el nap tüntetés nélkül, a kormányzat pedig hallgat az égbe kiáltó bajokról, mintha nem is tudna róluk. Az ő csendjük sem rend; a hallgatásuk felelőtlenség, és növeli a káoszt. „Mert növeli, ki elfödi a bajt.”

Mi, pedagógusok pedig egyre hangosabban és egyre többen szólalunk meg, sokunkat már nem lehet megfélemlíteni. Nem fogjuk be pörös szánkat!

A mai napon megint élőláncot formáltak diákok és szülők, és kollégáink talán 200, talán ennél is több iskolában, óvodában, pedagógiai szakszolgálatnál folytatnak sztrájkot vagy léptek polgári engedetlenségbe, követve a Karinthy Gimnázium tanárainak bátor példáját. Szolidárisak vagyunk az összes megfenyegetett kollégával, a hivatásuktól, munkájuktól és szeretett iskolájuktól jogellenesen megfosztott kölcseys tanárokkal, és a karinthysokkal együtt melléjük állunk!

S ha már Karinthy: a költőként is nagyszerű Karinthy Frigyesnek is van fontos üzenete mindannyiunknak. Egy igen keserű önmegszólító verséből, a Sruggle for life-ból idézek:

„Öklöd, mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a féluton -
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.

Talán csak undor. Jól van így is.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Minthogy a férget megegyem.”

Így beszél Karinthy Frigyes önmagához. Értjük, jól érjük: nekünk most nem szabad megállnunk félúton… és nem! nem esszük meg a férget…

Ugye, nem?

Babits Mihályra hallgatunk, a valamikor itt, az Attila úton lakott tanár-kollégánkra:

„Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.
Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!
Őrizzed árnyékodban szent, komoly
s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.”

Közös kincsünkből, a magyar költészetből erőt merítve és támaszt szerezve: kitartunk, ellenállunk, folytatjuk a tiltakozást.

Nem fogjuk be pörös szánkat!”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt