Diákok élőlánca, tanárok sztrájkja országszerte
2022 november 18., 06:54
A Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára: „Nem fogjuk be pörös szánkat!”
„Mi sem fogjuk be pörös szánkat – tartozunk ezzel saját magunknak, az önbecsülésünknek. És tartozunk ezzel a hazánknak is.”
Tamás Ferencnek, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium magyartanárának beszéde a 2022. november 18-án tartott tiltakozáson a budai Horváth-kertben:
„Kedves Kollégák, Szülők, Nagyszülők, Öregdiákjaink, tisztelt támogatóink! Itt állunk a Petőfi Gimnázium előtt, ahol valaha Nemes Nagy Ágnes tanított…
Tamás Ferenc vagyok, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára. Magyartanárként miről is beszélhetnék másról, mint költészetről? Arról, hogy a költészet, az irodalom élni segít. Például azzal, hogy felmutat követendő mintákat, és megerősít minket gyengeségünkben. Sokunk kedves költője, József Attila az Ars poetica című versében így ír:
„Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.
Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.
Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.”
Mi sem fogjuk be pörös szánkat – tartozunk ezzel saját magunknak, az önbecsülésünknek. És tartozunk ezzel a hazánknak is.
„Mert növeli, ki elfödi a bajt” – ezt Illyés Gyula írja Bartók című rapszódiájában, majd így folytatja:
„Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
s majd szidjanak: nem segítettetek!”
Nem fogjuk be pörös szánkat, mert – ismét József Attilát idézem – nem ilyennek képzeltük el a rendet. A ránk kényszerített hallgatás, vagyis a csend nem rend.
Beszélni akarunk, és évek óta beszélünk is az oktatás nagy bajáról, gyerekeink, tanítványaink féltett jövőjéről, a tanári és iskolai autonómia hiányáról, a ránk kényszerített tantervről, a heves tiltakozást kiváltott NAT 2020-ról, a tanárok leterheltségéről és alulfizetettségéről, megalázottságáról, a szabadság-elvonás gyalázatáról.
Újabb és újabb hullámokban sok éve tiltakozunk, de idén érezhető igazán, hogy immár a diákok sokasága és szüleik is velünk vannak, kiállnak értünk – köszönjük!
Megható és felemelő, amikor a tanítványaink kiabálják kórusban az Attila úton, az Andrássy úton és szerte az országban: „Becsüljétek meg a tanárainkat!”
A diákok tanulni akarnak, jó oktatást akarnak, korszerű és élhető iskolát akarnak – amikor mellénk állnak, egyúttal kiállnak magukért is, és saját leendő gyerekeikért, a jövőért is.
Diákok, szülők, pedagógusok, iskolai dolgozók együtt lépünk föl.
Igen, „ez a mi munkánk; és nem is kevés” – ezt is József Attila üzeni nekünk, A Dunánál című versével.
De Ady Endre sorai is fülünkbe csengenek:
„Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.”
Jó, jó, nekünk nincsenek kaszáink – de azért szóba kellene már állni velünk, a pedagógusok, a szülők és a diákok szervezeteivel, mert megoldás kell a súlyos bajokra, sürgős megoldás! Hamis ígérgetések helyett valódi párbeszéd kell, a helyzet megoldását célzó kormányzati terv kell, kormányzati cselekvés kell, haladéktalanul. „Hé, nagyurak, mi lesz?”
Nem múlik el nap tüntetés nélkül, a kormányzat pedig hallgat az égbe kiáltó bajokról, mintha nem is tudna róluk. Az ő csendjük sem rend; a hallgatásuk felelőtlenség, és növeli a káoszt. „Mert növeli, ki elfödi a bajt.”
Mi, pedagógusok pedig egyre hangosabban és egyre többen szólalunk meg, sokunkat már nem lehet megfélemlíteni. Nem fogjuk be pörös szánkat!
A mai napon megint élőláncot formáltak diákok és szülők, és kollégáink talán 200, talán ennél is több iskolában, óvodában, pedagógiai szakszolgálatnál folytatnak sztrájkot vagy léptek polgári engedetlenségbe, követve a Karinthy Gimnázium tanárainak bátor példáját. Szolidárisak vagyunk az összes megfenyegetett kollégával, a hivatásuktól, munkájuktól és szeretett iskolájuktól jogellenesen megfosztott kölcseys tanárokkal, és a karinthysokkal együtt melléjük állunk!
S ha már Karinthy: a költőként is nagyszerű Karinthy Frigyesnek is van fontos üzenete mindannyiunknak. Egy igen keserű önmegszólító verséből, a Sruggle for life-ból idézek:
„Öklöd, mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a féluton -
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.
Talán csak undor. Jól van így is.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Minthogy a férget megegyem.”
Így beszél Karinthy Frigyes önmagához. Értjük, jól érjük: nekünk most nem szabad megállnunk félúton… és nem! nem esszük meg a férget…
Ugye, nem?
Babits Mihályra hallgatunk, a valamikor itt, az Attila úton lakott tanár-kollégánkra:
„Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.
Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!
Őrizzed árnyékodban szent, komoly
s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.”
Közös kincsünkből, a magyar költészetből erőt merítve és támaszt szerezve: kitartunk, ellenállunk, folytatjuk a tiltakozást.
Nem fogjuk be pörös szánkat!”
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.