
Mennyire volt hirtelen döntés a felmondás?
Arra számítottam, hogy ha kirúgnak minket, akkor egyszerre rúgnak ki. Mikor kiderült, hogy nem bocsátottak el, egy darabig még arra gondoltam, hogy ha már bent maradtam, akkor hátha ki tudom használni ezt a lehetőséget arra, hogy folytassam, amit elkezdtünk együtt. De egyre inkább ment ki alólunk a talaj, fogytak a lehetőségek. És amikor bejött egy csütörtöki napon, este tízkor a rendelet, hogy mostantól év végéig szankcionálható a polgári engedetlenség, akkor rájöttem, hogy én innen bentről már nem tudok semmit sem csinálni. Az is nyilván a végig ott volt, hogy a diákokért mégiscsak maradjak, de azt éreztem, hogy ha nem tudok a tükörbe nézni, akkor már nem az marad ott a diákokkal, aki eddig volt. Szóval érlelődött a döntés, mondjuk december elejétől, de megvan a pillanat, amikor megfogalmaztam magamban, hogy akkor ez így ennyi volt. Éppen egy barátnőmmel beszéltem telefonon, és kérdezte, hogy meddig bírom. És akkor mondtam neki, hogy szerintem eddig bírtam.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.