Jó reggelt! Fagyogat a Balaton, de csak kicsit és már nem sokáig, ellenben igencsak dekoratív módon.
Tegnap olyan gazdag termésünk volt, hogy ezúttal meg sem próbálom 4-re szűkíteni a kiemelt cikkek számát. Legyen inkább 10!
LeBron James megdöntötte Kareem Abdul-Jabbar 34 éves rekordját, most már ő minden idők legeredményesebb NBA-játékosa. Uj Péter portrécikkel köszönti a 38 éves Los Angeles-i lakost. (De a meccs legvirálisabb fotója egy nézőről készült.)
Van olyan, 2010 óta stabilan fideszes vezetésű önkormányzat, ahol három cég szinte mindig nyer. Az egyik cég 556 közbeszerzési pályázaton indult, amit a város írt ki, és mindegyiket megnyerte. Egy második cég 598 pályázatot nyert, és csak 7 alkalommal vesztett. A harmadik 297 pályázatot nyert, és kétszer vesztett. Ezek egészen brutális arányok. A Korrupciókutató Központ nagy találata.
Politikai álmodozásnak tűnik a tenger alatt azeri „zöld” áramot hozó vezeték terve. Kevés dologban ért egyet Orbán Viktor és Ursula von der Leyen, de abban igen, hogy mindkettőjük szerint fantasztikus ötlet a Fekete-tenger alatti vezetéken „zöld” áramot hozni az Európai Unióba. Csakhogy a projekt ezer sebből vérzik.
Szurovecz Illés a lázadozó orvosokról írt képbe hozó cikket. Megtorpedózhatják Takács Péter államtitkár ügyeleti reformját, amit kinevezése óta próbál keresztülvinni. Az Orvosi Kamara átláthatóságot és hosszú távú tervezést követel, az ápolóknak pedig azonnali béremelést. (A CÖF már nekik is ment.)
Egy budai kerület gyerekorvosai februártól nem adnak ki több igazolást, szerintük a továbbiakban a szülőnek kellene igazolnia a gyerek betegségét és hiányzását. Ennek elfogadásához az iskolák házirendjét kellene módosítani. Ehhez kellene a fenntartó, vagyis a tankerületi központ engedélye. De az nem ad. Hamarosan más körzetekben is előállhat a kafkai helyzet.
Kína évek óta építgeti kémballonokon alapuló globális megfigyelési rendszerét. Most, hogy már be tudják azonosítani ezeket, az amerikaiak arra is rájöttek, hogy a hét végén lelőtt objektum már legalább a negyedik ilyen volt az USA légterében.
Sötét sarokba szorította az EU a magyar kormányt azzal, hogy ha nincs szél- és napenergia, nem jön a pénz - írja a Qubit. Miközben Magyarország az utolsó előtti helyen áll az EU-országok között a megújuló forrásokból megtermelt árammennyiség tekintetében, a magyar kormány továbbra is változatos eszközökkel és indokokkal lehetetleníti el a szél- és a napenergia felhasználását. Az unió megelégelte ezt.
A papja által molesztált egykori ministráns szerint az ellene hozott ítélet félelmet kelthet más áldozatokban, mégis van értelme kiállniuk magukért. Az esztergomi érsekség - a változatosság kedvéért - hallgat.
Tóth-Szenesi Attila már visszatérő vendég az iváncsai futballszentélyben. De minden csoda három napig tart: nem lesz NB III.-as csapat a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A Fradi ellen októberben bravúrgyőzelmet arató Iváncsát a 90-es évek magyar futballját idézően zűrös tulajdonosi hátterű Budafok ejtette ki.
Márki-Zay Péter eljátszott a gondolattal, mi lett volna, ha az általa vezetett összefogás nyer, számot vetett a tavalyi választásokkal, hosszasan beszélt Hódmezővásárhely helyzetéről, kitért a kiútkeresés lehetőségeire, és beszélt új pártjáról is. Egyébiránt rengeteget beszélt a Fideszről.
A hétvégén már olvadni fog.
LeBron James megdöntötte Kareem Abdul-Jabbar 34 éves pontrekordját, most már ő minden idők legeredményesebb NBA-játékosa. De ki a GOAT?
Körülötte mobilerdő, míg ő az első sorban hátradőlve nézte a sporttörténeti pillanatot. A Nike alapítójáról, Phil Knightról van szó, aki 20 éve leigazolta Jamest a vállalathoz.
A Korrupciókutató Központ Budapest újabb számításokkal és adatokkal mutatja be, hogy mennyire nagy a baj az állami pályázatok körül.
Kevés dologban ért egyet Orbán Viktor és Ursula von der Leyen, de abban igen, hogy mindkettőjük szerint fantasztikus ötlet a Fekete-tenger alatti vezetéken „zöld” áramot hozni az Európai Unióba. Csakhogy a projekt ezer sebből vérzik.
Megtorpedózhatják Takács Péter ügyeleti reformját, amit kinevezése óta próbál keresztülvinni. Az Orvosi Kamara átláthatóságot és hosszú távú tervezést követel, az ápolóknak pedig azonnali béremelést.
A kormány kedvenc civiljei elvileg orvosoktól kaptak anonim levelet, amely szerint a MOK nem képviseli a teljes magyar orvostársadalom véleményét, amikor kritizálja a kormány egészségügyi terveit.
Egy budai kerület gyerekorvosai februártól nem adnak ki több igazolást, szerintük a továbbiakban a szülőnek kellene igazolnia a gyerek betegségét és hiányzását. Ennek elfogadásához az iskolák házirendjét kellene módosítani. Ehhez kellene a fenntartó, vagyis a tankerületi központ engedélye.
Most, hogy már be tudják azonosítani a kémballonokat, az amerikaiak arra is rájöttek, hogy a hét végén lelőtt objektum már legalább a negyedik ilyen volt az USA légterében.
Miközben Magyarország az utolsó előtti helyen áll az EU-országok között a megújuló forrásokból megtermelt árammennyiség tekintetében, a magyar kormány továbbra is változatos eszközökkel és indokokkal lehetetleníti el a szél- és a napenergia felhasználását. Az unió megelégelte a helyzetet, de vajon honnan fúj a szél?
A papja által molesztált egykori ministráns szerint az ellene hozott ítélet félelmet kelthet más áldozatokban, mégis van értelme kiállniuk magukért. Az esztergomi érsekség - a változatosság kedvéért - hallgat.
Nem lesz NB III.-as csapat a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A Fradi ellen októberben bravúrgyőzelmet arató Iváncsát a 90-es évek magyar futballját idézően zűrös tulajdonosi hátterű Budafok ejtette ki.
Az ex-miniszterelnökjelölt álellenzékiekről, a kultúraváltás fontosságáról, új pártjáról, a Fideszről, a Fideszről és a Fideszről beszélt.