Gulyás hatalommal való visszaéléssel vádolja a Magyar Orvosi Kamarát

POLITIKA
2023 február 25., 12:45

A kihelyezett frakcióülés miatt szombatra tolódott a kormányinfó. Tehát nem rendkívüli bejelentésre készültek, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csak a szokásos köröket futotta le. A miniszter már az elején közölte, hogy sok újat nem fog mondani Kocsis Máté csütörtöki sajtótájékoztatójához képest. Ehhez nagy erőkkel tartotta is magát.

Azt mondta, hogy a kormány háborúval kapcsolatos álláspontja nem változik attól, hogy elfogadták a 10. szankciós csomagot. „Továbbra sem fog változni a magyar álláspont, tehát fegyvereket nem szállítunk, és követeljük az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalásokat.” Ugyanakkor azt elismerik, hogy Oroszország a felelős a háború kitöréséért. A kormány szerint „ebben a háborúban csak vesztesek lesznek, és senki nem tud nyerni” és „életeket menteni csak tűzszünettel és békével lehet”.

Orbán kijevi útjáról azt mondta, hogy a találkozónak akkor lenne értelme, ha a nyelvtörvényről is tudnának tárgyalni, egyelőre csak a technikai előkészítés zajlik. Kollégánk, Haszán Zoltán rákérdezett, hogy Orbán Viktor Moszkvába vagy Kijevbe utazik el előbb, mire Gulyás annyit mondott, hogy egyelőre egyik látogatásnak sincs konkrét időpontja. Majd arról beszélt, hogy a NATO-nak garanciát kellett volna adnia arra, hogy nem veszi fel Ukrajnát a tagjai közé. De jogi értelemben 100 százalékosan Oroszországot teszi felelőssé a háború kirobbantásáért.

Gulyás nem tartja hitelesnek az Eurobarometer felmérését, ami szerint a magyarok 56 százaléka támogatja a szankciókat. Bár a legutóbbi Nemzeti Konzultáción csak 1,4 millióan vettek részt, a miniszter ezt is szép teljesítménynek tartja.

Beleszállt az Orvosi Kamarába

A miniszter szerint elvtelen és elfogadhatatlan a Magyar Orvosi Kamara véleménye, és veszélyezteti az ellátást. Az Orvosi Kamara küldöttközgyűlése felszólította a háziorvosokat, hogy az új ügyeleti rendszer kialakításához szükséges szerződéseket ne írják alá. Ennek eredményeként február 23-ig Győr körzetében a március 1-jével induló új ügyeleti rendszerhez egyetlen háziorvos csatlakozott, így a személyi feltételek nem állnak rendelkezésre annak elindítására. Korábban a kamara jelezte, hogy megfélemlítéssel, fenyegetéssel, nyomásgyakorlással próbálják rávenni a háziorvosokat, hogy írják alá az új ügyeleti szerződéseket az Országos Mentőszolgálattal. Gulyás szerint a Kamarának ezt azonnal be kell fejeznie és bocsánatot kell kérnie, majd hatalommal való visszaéléssel vádolta a Magyar Orvosi Kamarát.

Arról, hogy az egészségügyi államtitkár szerint túl sok a kórház ágy, Gulyás azt mondta, Magyarországon kórházakat mindig a baloldal zárt be. Az, hogy az ágyszám mennyi, és hogyan oszlik meg az aktív és inaktív ágyak száma, a miniszter szerint évek óta nepirenden van. Viszont szerinte ma inkább inaktív ágyakra van szükség. Vagyis a terveket nem ágyszámcsökkentésnek nevezné.

photo_camera Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Új gyermekvédelmi szabályok lesznek

Beszámolt arról, hogy a miniszterelnök találkozott a belügyminiszterrel: a tankerület korábbi vezetője kapott bejelentést a 15 éves fiúval viszonyt folytató pedagógiai asszisztensről, de ebben a konkrét esetben, hanem egy fesztivál miatt. A tankerületi vezetőt azóta elbocsátották. Gulyás szerint a gyerekpronográfia elkövetőinek száma növekedett, majd hivatkozott az országgyűlési választásokkal összekötött népszavazásra. A miniszter kell tekinteni a gyermekvédelmi szabályokat, a belügyminiszter utasította a hatóságokat, hogy minél gyorsabban járjanak el a hasonló ügyekben. A készülő új törvényről azt mondta: aki egy 14-15 éves fiatallal ilyet tesz, az egyértelműen pedofil. Ha a jogi szabályozás nem felel meg ennek, akkor a jövőben meg kell találni a megfelelő formát, hogy hasonló helyzet ne fordulhasson elő. Később egy kérdésre azt mondta, nem értett egyet azzal, hogy az Alkotmánybíróság döntése után az azonos neműek esetében korábban 14 évre vitték le a beleegyezési korhatárt. Később azt mondta, hogy ennek az újraszabályozásáról még nem tárgyalt a kormány.

A Debrecenbe tervezett oltóanyaggyár már épül, áll a gyárcsarnok, de már nem biztos benne a kormány, hogy COVID elleni vakcinát gyártanak majd benne.

Elesett a Fudan

Bár a kormány beígérte, hogy népszavazást ír ki a Fudan Egyetemről, de a miniszter szerint ez azért nem valósult meg, mert a projekt a „beruházási stop áldozata lett”. Tavaly derült derült ki, hogy a magyar kormány kínai hitelből építtetne kínai egyetemet Budapesten. Amikor az ellenzéknek sikerült kampánytémává tennie az ügyet, a kormány jegelte a beruházást.

Még tárgyalni kell a finnekkel és a svédekkel, hogy megnyugodjon a Fidesz

Hende Csaba fogja vezetni azt a tárgyalódelegációt, amit Svédországba és Finnországba küldenek, mielőtt megszavaznák a NATO-csatlakozási kérelmüket. A fideszes Németh Zsolt is tagja lesz. A további résztvevőkről Kövér László házelnök dönt, de azt nem tudni, hogy ellenzékiek mehetnek-e. Azt mondta, jó lenne egytértésre jutni azokban a kérdéskben, amikben a magyar kormány szerint a finn és a svéd kormány képviselői őket vádolták.

Január óta egyébként Svédország viszi az EU soros elnökségét, ahol az elnökségi program egyik fő pontja a jogállamiság védelme, vagyis a jogállamisági mechanizmus és még a 7-es cikkely szerinti eljárás folytatása is napirenden lesz a következő hónapokban. Az elnökség átvételénél Ulf Kristersson miniszterelnök is arról beszélt, hogy Svédország ki fog állni az EU joga mellett, hogy az uniós pénzek kifizetését a jogállamiság tiszteletben tartásától tegye függővé. Amikor Finnország vitte a soros elnökséget 2019-ben, javaslatot tettek arra, hogy az EU-ban a jogállamiság elvek betartásához kössék a támogatások kifizetését, és felgyorsították a magyar kormánnyal szembeni eljárást.

Gulyás szerint hétfőn a parlament napirendre veszi a finn és a svéd NATO-csatlakozást, és márciusban akár meg is szavazhatják. De szerinte a frakció megnyugtatása érdekében szükség van a külön tárgyalásokra.

A miniszter szerint azért magasabb nálunk az infláció, mert nagyobb az energiakitettségünk, valamint az árfolyam gyengülése is hozzájárult ehhez. Mivel idén mérséklődnek az energiaárak, bíznak abban, hogy gyorsan sikerül legyűrniük az inflációt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.