Európai gyerekeket akar Orbán Balázs

POLITIKA
2023 március 24., 11:05

„Szükségünk van európai gyerekekre, szükség van új európai nemzedékre", mondta az uniós csúcstalálkozón Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója beszédében a demográfiai növekedést a bevándorlással állította szembe, mert míg szerinte az előbbi a gazdasági fejlődés kulcsa, utóbbi

sokkal több gondot okoz, mint amennyit megold. Orbán Balázs szerint Magyarország más országokkal közösen azon munkálkodik, hogy ez bekerüljön az uniós csúcs zárónyilatkozatába. Egyúttal kiderült, hogy az Európai Bizottság egyelőre nem rajong az ötletért - „áttörésről nem beszélhetünk"-, hogy megfinanszírozza a kormánynak a határellenőrzés erősítését szolgáló eszközök beszerzését a déli határhoz.

A Nemzetközi Büntetőbíróság által múlt pénteken kiadott, Vlagyimir Putyin elleni elfogatóparancsról a képviselő azt mondta, tudomásul veszik a bíróság döntését. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón épp az ellenkezőjét állította: szerinte Magyarországon nem tartóztatnák le a háborús bűnös orosz elnököt, mert az ellentétes lenne az alkotmánnyal, az uniós igazságügyi miniszterek nyilatkozatát pedig csak Varga Judit nem írta alá.

(via MTI)