A múlt szerdai kordonbontó tüntetésen könnygázzal szemen fújt, majd fogdára vitt gimnazista, az Egységes Diákfront aktivistája az oktatás helyzete miatti tüntetésen egy nála védtelenebb diáktársán próbált segíteni, amikor a teljes védőfelszerelést viselő rendőrök közelről többször is arcon fújták. Ezután Hidász Máté órákig ki sem tudta nyitni a szemét, egy kordonba kapaszkodott, miközben a neki segíteni próbáló momentumos képviselő, Tompos Márton szerint – akit szintén bilincsben vittek el – hátulról ütötték a rendőrök.

Hidász Máté apja, Hidász György Izrael hatgyerekes katolikus diakónus másnap még névtelenül, most viszont már névvel reagált a Szemléleken a családjukat ért kritikákra. Azt írta:

• „Máté nem bontott kordont, nem támadott rendőrökre, hanem egy ügy képviselője volt, és a nála gyengébb fizikumú tüntetők épségére figyelt. Erről tanúskodnak a felvételek, és az ő személyes beszámolója is: Nyilatkozata korrekt, büszke lehetne rá bárki, én is büszke vagyok a fiamra – ezen kívül nem kívánom minősíteni. Ha valamivel nem értünk egyet, azt neki kell elmondanunk, nem a nagyközönségnek. Ilyen felfokozott körülmények között szülőként leginkább a »mellé állás« a feladatunk. (Persze a közbeszéd és az egyén is hol fölemel és magasztal, hol a mélységbe dönt.)”
• „A kordonbontás nem volt előzmények nélküli. Erre már láttunk példát évekkel ezelőtt, amikor a mai hatalom képviselői jeleskedtek, és mi drukkoltunk, hogy előbbre jusson a világ folyása. Most egy jogszerűtlennek ítélt kordont kezdtek bontani a kordonbontók. Olyan kordont, amit a tulajdonosa sorsára hagyott – kvázi talált tárgy, de bírói végrehajtás sem tartott igényt a határozat kivitelezésére.“
• „És a harmadik: úgy gondolom, hogy fegyvertelen diákok (és tanárok) tüntetésére nem fegyveres rendőröknek kellene válaszolni. Itt jön az én szívfájdalmam: mint egykori egészségügyi dolgozónak, hiányzik, hogy nincs egészségügyi miniszter. És nincs oktatásügyi miniszter sem. Laikusként úgy tűnhet, mintha ezek az ágazatok gazdátlanok lennének. Nincs felelős miniszter, aki az ágazatok ügyéért harcolna a társadalomban és a kormányban, a miniszterek között. Mennyivel impozánsabb lett volna, ha kiáll a felelős miniszter, gratulál a tüntetőknek, hogy fiatalságuk ellenére az életről gondolkodnak, hogy jobb világra vágynak, hogy keresik az igazságot, hogy megfogalmazzák álmaikat és elképzeléseiket a jövőről. Mint felelős miniszter, megtehette volna, hogy meghívja őket, diákokat és pedagógusokat egy kerekasztalhoz, hogy közösen keressék az igazságot, ehelyett…”