link Forrás

Szabályosan meghamisította egy sztrájkoló tanár nyilatkozatát a közmédia

Média
2023 június 05., 04:09
  • Meginterjúvolt az M1 egy sztrájkoló pedagógust.
  • Úgy vágták meg a nyilatkozatát, mintha elégedett lenne a fizetésével, holott ennek épp ellenkezője igaz.
  • Az infláció megeszi a fizetését, évek óta gondolkodik azon, hogy külföldre költözik.
  • A tanár a 444-nek elmondta, megvezették, megalázó és méltatlan helyzetbe hozták.

2022. január 31-ére pedagógusszervezetek kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek országszerte. Ez volt az első országos tanársztrájk, amit később továbbiak követtek.

A pedagógusok, akik az előző év októberében hoztak létre sztrájkbizottságot, öt követelést fogalmaztak meg, de mindenekelőtt béreik 45 százalékos emelését.

A tiltakozásokban hozzávetőleg 20 ezer tanár vett részt, és beszámolt róla minden jelentősebb országos és regionális hírszolgáltató.

Egy interjú, két jelentés

Beszámolt az eseményekről Debrecen önkormányzati fenntartású televíziója, a Debreceni Televízió aznapi híradása is. A csatornán a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából közöltek riportot, „Figyelmeztető sztrájkot tartottak a tanárok hétfőn” címmel.

A legtöbb tanteremben rendben elindult a tanítás, több alsós tanító viszont az első két órában a tanáriban sztrájkolt, hangzott el az adásban, amiben természetesen elmondták azt is, milyen követeléseik vannak a pedagógusoknak.

link Forrás

A riportba bevágták, 0.50 után, egy sztrájkoló tanár nyilatkozatát, amit a köztévé riporterének adott. Borsos Tamás a következőket mondja el:

„Feleségemmel nagyon sokszor téma mostanában a méltánytalan fizetés. Gondolkodunk, a jövőbe tekintünk, gondolkodunk külföldben. Azt halljuk barátoktól, rokonoktól, akik kinn dolgoznak, tanítanak, hogy jóval a többszörösét keresik az itthoni fizetésnek. Ez nagyon bosszant és frusztrál bennünket...”

Az iskola 80 pedagógusa közül 20 sztrájkolt, a sztrájkhoz több debreceni iskola is csatlakozott, de mindenhol meg tudták oldani a helyettesítést, zavartalanul zajlott a tanítás – hangzott el.

Önkormányzati fenntartású csatornaként a Debreceni Televízió rendszeresen használja az MTVA nyersanyagait olyan riportokhoz, amik országosan is érdeklődésre tartanak számot. Ebben az esetben is ez történt.

Teljesen más hanglejtéssel számolt be ugyanerről az eseményről az M1 2022. január 31-ei híradója, amiben „A tanárok többsége nem sztrájkolt” címmel közöltek riportot. Ez arról szól, hogy igazából alig sztrájkolt valaki:

link Forrás

A bemondó elmondta, hogy kevesebb mint a tanárok ötöde vett részt a sztrájkban. Előbb a prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskolából jelentkeztek be, ahol az igazgató elmondta, hogy náluk senki sem sztrájkolt. A Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár Aladár Technikumban sem szüntették be a tanárok a munkát. Az igazgató itt elmondta, a béreket másfél éve rendezték, nincs ok sztrájkra. Végül irány Hajdúsámson, ahol 80-ból 20 tanár nem tartotta meg az első két órát.

Ekkor játsszák be Borsos Tamást, aki sztrájkolt ugyan, de nem értett egyet minden követeléssel. A tanártól a nyilatkozatának csak azt a részét – az első szavait – vágták be, ami illeszkedett a közmédia narratívájához:

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.