Környezeti szempontból meghatározó hónap lehet 2023 júniusa, ugyanis olyan éghajlati változások indultak el, ahonnan már nem biztos, hogy van visszaút, írja az Inside Climate News. Néhány példa:

• a kritikusan fontos, tükröződő északi-sarki és az antarktiszi tengerjég kiterjedése soha nem volt ilyen kicsi. Június végén a grönlandi jégtakaró a valaha feljegyzett egyik legnagyobb havi olvadáson ment keresztül.
  
• Az óceánok is melegebbek, mint valaha.
  
• Kanadában Kentucky állam nagyságú erdőterületek égtek le, emiatt az Egyesült Államok északkeleti részeit és Kanada keleti felét vöröses-szürke füstfelhő borította. A nagyvárosok erősen posztapokaliptikus látványt nyújtottak.
  
• 2023 júniusa volt a valaha mért legmelegebb június, „elképesztő” 0,16 Celsius-fokkal megdöntve a 2019-es rekordot. Mexikóban, az Egyesült Államok dél-középső részén és még Szibériában is több száz napi melegrekord dőlt meg, utóbbi egyik városában június 20-án 38 fok volt.
  
• Ráadásként pedig: július 3-a hétfő a legmelegebb nap volt a Földön, mióta ezt mérik, majd ez a rekord rögtön megdőlt kedden is.

Ha ez még nem lenne elég, 2023 második felében visszatér az El Niño jelenség, ami az ember okozta klímaváltozással együtt minden eddiginél magasabbra emelheti a globális hőmérsékletet. (Az El Niño egy ciklikusan jelentkező természetes éghajlati jelenség, amelyet a Csendes-óceán vizének szelekkel való kölcsönhatása mozgat. Karácsony táján a legerősebb, és általában négyévente - ez a szám kettő-hét év között is mozoghat - ismétlődik.)

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) május közepén közzétett előrejelzése szerint tavaly még csak 50 százalék volt az esély rá, most viszont már 66, hogy 2027-ig átlépjük az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedési küszöböt. A jelenség gazdasági és egyéb hatásairól hosszabban is írtunk a 444-en: „Idén visszatér az El Niño jelenség, minden eddiginél drasztikusabb lehet a hatása”.

Hova tűnnek az antarktiszi jégtáblák?

Az antarktiszi tengerjég tartós csökkenése az egyik legrejtélyesebb és legaggasztóbb a közelmúltban tapasztalt szélsőséges éghajlati jelenségek közül, írja az ICN. A közelmúltig a kutatók nem számítottak drasztikus változásra az Antarktiszon, a kontinenst óceáni áramlatok és szelek folyamatos örvénye veszi körül, amelyek bizonyos mértékig védték.

Június végén - amikor a déli féltekén tél van - egy Texas és Alaszka nagyságú, közel egymillió négyzetkilométeres jégterület hiányzott a területről. „Őszintén szólva még mindig azon dolgozunk, hogy megértsük, miért van január óta messze az átlag alatt a tengeri jég kiterjedése” – mondta Ted Scambos, a boulderi Colorado Egyetem kutatója.

Szinte minden új tanulmány szerint az ember okozta felmelegedés és az üvegházhatású gázok korlátlan kibocsátása az olvadás oka. A szelek és az óceáni áramlatok mérései azt mutatják, hogy a hőmérséklet-emelkedés eltolta a sarki szélrendszert a pólus felé, amivel a melegebb víz is közelebb került a fagyos kontinens jeges széleihez.

Más, nemrég végzett kutatások azt mutatják, hogy az Antarktiszt körülölelő Déli-óceán 2005 és 2017 között aránytalanul nagy százalékát tárolta el a légkörben az üvegházhatású gázok által felfogott és az óceánok által elnyelt hőnek. A tanulmány kimutatta, hogy a Déli-óceán a világ óceánjai által elnyelt hő 45-62 százalékát vette fel, annak ellenére, hogy a globális óceánfelszínnek mindössze 6,25 százalékát teszi ki.

A fényvisszaverő tengeri jégtakaró hiányában a sötétebb színű óceán még több hőt nyelhet el, ami a következő ausztrál nyár során még nagyobb jégtábla-olvadáshoz vezethet. Ez a tengerszint gyorsabb emelkedéséhez is hozzájárulhat, az ökoszisztémára és a táplálkozási láncra gyakorolt hatásról nem is beszélve.

Hőkupola 0-24

A hőkupola az a meteorológiai jelenség, amikor a légkör fedélként vagy sapkaként csapdába ejti a forró óceáni levegőt. A hőkupolára fentről nagy légköri nyomás nehezedik, ami egyrészt eltéríti a felhőket a közelből, másrészt összepréseli, és ezáltal felmelegíti az alá szorult levegőt. A földfelszín a kupola alá szorult melegtől kiszárad, ami tovább fokozza a felmelegedést. A jelenség napokig, vagy akár hetekig fennálló tartós hőséget idézhet elő.

Jennifer Francis éghajlatkutató szerint is „egyre több bizonyíték van arra, hogy a gyorsan melegedő Északi-sarkvidék és a szélsőséges nyári időjárás összekapcsolódik". A Nature Communications című szaklapban megjelent tanulmányában megerősíti azt a hipotézist, hogy az Északi-sarkvidéken bekövetkező változások az áramlatok enyhüléséhez vezethetnek, ami a hőkupolákat a helyükön tarthatja.

Hőhullám okozta például a júniusi - de a 2021 júliusi- kanadai erdőtüzeket is, ahol tizenkétszer akkora terület égett le, mint az elmúlt tíz év átlagában. A lángok összesen 3,3 millió hektáron pusztítottak, írta a Qubit. Az egész egy nagy ördögi kör, a meleg miatt egyre több erdőtűz lesz, ami aktívan hozzájárul az Északi-sarkvidék melegedéséhez, emiatt még melegebb lesz és így tovább.

Másodpercenként öt atombomba

Az elmúlt időszakban az Atlanti-óceán északi részén szélsőséges óceáni hőhullámot tapasztaltak, a tudósok szerint ez az atlanti-óceáni áramlatrendszer összeomlásának korai jele is lehet. Az atlanti meridionális áramlási rendszer (AMOC) a meleg vizet északabbra, a hideget délebbre irányítja, biztosítva, hogy a magasabb szélességi körön fekvő szárazföldi területek (köztük Európa) klímája viszonylag enyhe legyen.

Az óceánok világszerte rekordokat döntögető hőmérséklete Kevin Trenberth, a National Center for Atmospheric Research tudósa szerint nem meglepő. A melegedést nem hőmérsékleti értékként, hanem energiaként mérik: ez az EEI (Earth Energy Imbalance), ami a Napból a Földre érkező és a Földről távozó energiamennyisége közötti különbséget mutatja.

Trenberth szerint ez a legjobb mérőszáma annak, hogy az ember hogyan hatott az éghajlatra, mivel az energiaegyensúlyt nem befolyásolják az évszakos vagy éves ingadozások, illetve a regionális éghajlati minták változása. Jelenleg Trenberth szerint ez az érték az óceánban másodpercenként felrobbanó öt atombomba energiájával egyenértékű, vagy körülbelül a 2021-ben globálisan megtermelt összes villamos energia százszorosával.

A cikkben felsorolt szélsőségeket komoly figyelmeztetésként is lehet, sőt, kell értelmezni. Tim Lenton, az Exeteri Egyetem éghajlatkutatója villódzásnak (flickering) nevezte ezeket, amikor egy összetett rendszer rövid időre kipróbál egy új rendszert, mielőtt átbillenne abba. „Reméljük, hogy tévedek” – mondta. A kutatók abban azonban egyetértenek, hogy a felmelegedés folytatódni fog, visszafordulásra úgy tűnik kevés az esély.