Ezreket telepítettek ki Rodoszról és Korfuról az erdőtüzek miatt, turisták tömegei alszanak a reptéren

külföld
2023 július 24., 13:32

A hétvégén Rodoszról kellett menekíteni az embereket, de most már az északabbra fekvő Korfuról is több ezer embert kellett evakuálni a görög tűzoltóság közleménye szerint, miután a szigeten tucatnyi erdőtűz pusztít. Napok óta több mint 40 fokos hőség tombol ott is, vörös riasztás van érvényben.

photo_camera Fotó: DAMIANIDIS ELEFTHERIOS/Anadolu Agency via AFP

A Korfu északi részén kitört erdőtüzek miatt a sziget egy részét füst borítja be, minden narancssárga. A Santa, Megoula, Porta, Palia Perithia és Sinies településeken élőknek azt mondták, a tüzek miatt Kasiopiba kell menniük. A tűzoltóság szóvivője az AFP-nek arról beszélt, az éjszakai evakuálás alatt 2460 embert telepítettek ki a környékről, ők feltehetően csak a helyi lakosok, hiszen ezenfelül több ezer embert kellett elküldeni a szállodákból is.

Egy brit turista a BBC-nek azt mondta, péntek este kellett elhagyniuk a szállodát, miután a görög kormány riasztást adott ki, a hétvégét pedig egy használaton kívüli iskolában töltötték, több más nyaralóval együtt. Azt mondta, első éjszaka a földön vagy székeken aludtak, másnap reggel a helyiek vittek nekik ételt és italt, illetve pelenkát és hasonló, szükséges alapvető dolgokat.

photo_camera Fotó: DAMIANIDIS ELEFTHERIOS/Anadolu Agency via AFP

Egy másik brit turista arról mesélt, őt, feleségét és három gyereküket szombaton kétszer is elküldték, először Kiotariból Gennádiba, majd az ottani szállodából is tovább, mivel közelebb ért a tűz. Azt mondta, mindent a szállodában kellett hagyniuk, sokan a fürdőruhájukban menekültek. „Éjjel láttuk a tüzet a kiotari dombok tetején. Azt mondták, az összes szálloda lángokban állt.”

Az egyik rodoszi utazási iroda vezetője az AP-nek arról beszélt, az evakuálás „elhamarkodott” volt, „pánik tört ki”, a hatóságok pedig egyszerűen túlterheltek. Szerinte a szállodák, amiket a turistáknak el kellett hagyniuk, „sokkal jobb állapotban vannak, mint ahogyan azt a közösségi oldalakon írták”, és „hamarosan újra megnyithatnak”.

photo_camera Fotó: DAMIANIDIS ELEFTHERIOS/Anadolu Agency via AFP
photo_camera Fotó: DAMIANIDIS ELEFTHERIOS/Anadolu Agency via AFP

Több nyaraló arról számolt be az Independentnek, hogy ahhoz, hogy biztonságba kerüljenek, kénytelenek voltak órákig gyalogolni a hőségben, a tüzek miatt szénné égett fák és döglött állatok, kiégett autók mellett. Sok turista inkább a repülőtéren töltötte az éjszakát. Az Independent szerint a Jet2 és a Tui utazási iroda törölte az összes Rodoszra tartó járatát, a gépeket a tűzvész elől menekülők elszállítására használják majd. A törölt járatok utasai visszakapják a jegyek árát, a Rodoszon és Korfun rekedt turistákat pedig jelenleg is próbálják hazautaztatni. A brit easyJet vasárnap közölte, a sziget és Gatwick között közlekedő kilenc járata mellett hétfőn és kedden pluszjáratokat indít Rodoszról a londoni repülőtérre. A Ryanair viszont vasárnap azt közölte, járatai a szokásos módon közlekednek. Oda is, vissza is.

photo_camera Fotó: WILL VASSILOPOULOS/AFP

Többen úgy érzik, az utazási irodák cserbenhagyták őket. Egy szintén brit nyaraló a BBC-nek azt mondta, a hazautazási lehetőségekről csak az otthon élő barátaitól és rokonaitól kap információkat, az utazási irodától, amivel kimentek, nem, és elmondása szerint egyetlen easyJet-alkalmazottat sem talált a reptéren, akivel beszélhetett volna.

A magyar IBUSZ utazási iroda marketingosztályától azt az információt kaptuk, hogy Rodoszon 180 magyar utasuk van, de mind a sziget északi részén, biztonságos területen, nem a piros zónában. A piros zónába tartoznak a Sziget déli részei, amelyeket már lezártak, innen a turistákat evakuálták. A tűz jelenleg Masari és Malonas környékét érinti, így az oda vezető utat Charakitól lezárták a hatóságok dél felé, biztonsági okokból átmenetileg a Pillangók völgye sem látogatható.

Közlésük szerint az utasok közt nyugalom van, nincs pánik, nem is akarnak hazajönni, pedig hétvégén, szombaton utaztak ki. Az IBUSZ marketingigazgatója elmondta, úgy tudják, más magyar utazási irodáknak voltak utasaik a sziget déli részén, de mindenkit biztonságban kihoztak arról a területről, és elhelyezték őket az északi részén. Az IBUSZ közlése szerint a rodoszi és a korfui eseményeket, valamint a helyi hatóságok hivatalos közleményeit folyamatosan követik, kapcsolatban vannak kinti partnerirodáikkal, idegenvezetőikkel, a konzuli szolgálattal.

Kerestük a Külügyminisztériumot, hogy megtudjuk, kellett-e segítséget nyújtani Rodoszon vagy Korfun nyaraló magyar turistáknak, és hogy hány magyar turista lehet most az erdőtüzek által veszélyeztetett területeken. Külön választ kérdéseinkre nem kaptunk, ellenben elküldték annak a Facebook-posztnak a linkjét, amiben a Szijjártó elmondja, hogy „tegnap tizenegyen érkeztek haza szerencsésen” Rodoszról, ezzel „nyolcvanra nőtt az evakuáltak száma, illetve „több magyar család el tudott jutni a sziget biztonságos északnyugati részére, ami egyelőre biztonságosnak mondható”.

A külügyminiszter azt mondta, most 122 Rodoszon nyaraló emberrel tartják a kapcsolatot. Hozzátette még: azt szeretné kérni „az ott nyaralást tervező embereket, hogy gondolják át, van-e lehetőség az utazás átütemezésére, és ha nincs, akkor tájékozódjanak részletesen az adott hely veszélyeztetettségi fokáról”, valamint regisztráljanak a minisztérium konzuli szolgálatának honlapján. Mert „ha baj van, akkor sokkal könnyebben tudunk segíteni, ha tudjuk, kikről van szó, és hol tartózkodnak”, ugyanis folyamatosan figyelik a regisztrációs listát, és ha valaki veszélyeztetett területen van, azzal kapcsolatba lépnek.

Rodoszon és Korfu szigetén brit turistából van rengeteg, a brit külügyminiszter tájékoztatása szerint úgy 7-10 ezren lehetnek Rodoszon, de ott egyelőre nem tartanak, hogy ne ajánlják a kiutazást, mondván, a szigetnek egyelőre csak a 10 százalékát érintik a tüzek.

Korfu alpolgármestere közben azt állítja, a tüzeket gyújtogatás okozhatta. Úgy fogalmazott, ezeknek az embereknek „a többi ember fájdalma okoz örömöt”, és szerinte „gyanús”, hogy a tüzek hétvégén keletkeznek. Úgy tudni, a helyi tisztviselőket a tűzoltóság vezetője már pénteken figyelmeztette, hogy „valaki”, aki múlt héten két tüzet is okozott, újabbakat fog gyújtani. Görögország-szerte eddig 82 erdőtűz keletkezett, ebből 64 most hétvégén. Az országban az elmúlt napokban 40-45 fokos csúcshőmérsékleteket mértek, vörös riasztás van érvényben, a helyzetet nehezítik a 30-50 km/órás széllökések, emiatt is nagy a kockázata a további tüzek kialakulásának vagy továbbterjedésének. Hogy pontosan mi okozta a tüzeket, ki fogják vizsgálni, de a korfui tisztviselők ragaszkodnak hozzá, hogy a tűzoltók „nem hivatalos feltételezése szerint gyújtogatás történt, mert nem gyulladhatnak ki maguktól tüzek egyszerre négy különböző helyen”.

photo_camera Fotó: DAMIANIDIS ELEFTHERIOS/Anadolu Agency via AFP

Rodoszon még mindig nem sikerült eloltani az összes tüzet, noha önkéntesek és a helyiek is segítenek, illetve több országból is érkezett segítség: szlovákiai tűzoltók is érkeztek a helyszínre, de Jordánia és Izrael is küldött tűzoltókat, repülőgépeket és helikoptereket. Korfun, egyelőre úgy tűnik, sikerült a legtöbb tüzet megfékezni. Az előrejelzések szerint szerdától enyhül a hőség, a hőmérséklet a környéken 30 fok alá megy, és a szél is mérséklődik.

A meteorológusok szerint az előző lehet az utóbbi ötven év egyik legmelegebb júliusi hétvégéje Görögországban. Vasárnap Gythióban 46,4 fokot mértek.

(Independent/BBC/Euronews)