130 ezres visszaesést hozott az első félév a Balatonnál

gazdaság
2023 augusztus 03., 14:06

Az idei első félév turisztikai adatai is azt mutatják, amit a korábbi kiskereskedelmi és reálkereseti statisztikák: a magyarok rosszabbul élnek, mint egy éve. A KSH részletes, de még részben előzetes adatsorából az derül ki, hogy a belföldi vendégéjszakák száma a tavalyi első féléves 8,8 millióval szemben csak 8,1 millió volt, ami nagyjából 8 százalékos visszaesést jelent.

A külföldi turizmus viszont nagyot erősödött, 6,95 millióról 7,87 millióra nőtt. A féléves turizmusstatisztika így összességében kétszázezres, nagyjából 1,3 százalékos bővülést mutat a vendégéjszakák számában.

link Forrás

Az ország két kiemelt turisztikai régiója, Budapest és a Balaton eltérően teljesített. A fővárosban, ahová elsősorban külföldiek járnak, nőtt a vendégforgalom: a külföldivendég-éjszakák csaknem nyolcszázezres bővülés ellensúlyozni tudta ugyanis a belföldi forgalomból eredő nagyjából százezres visszaesést. A fővárosban így hat hónap alatt hétszázezerrel több éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyen, mint egy évvel korábban.

A balatoni turizmus ugyanakkor igen gyengén teljesített, ami egyértelműen a belföldi turizmus hanyatlásával magyarázható.

link Forrás

Az első félévben nagyjából kétszázezerrel kevesebb éjszakát töltöttek a tónál a magyarok, mint tavaly január-június között (ebből majdnem százezres visszaesést hozott a június, a legfontosabb első féléves hónap). A hazai turizmus vendégéjszakákban számolt visszaesése 10 százalék volt az első hat hónapban, amit nem tudott ellentételezni a külföldi vendégek által a tónál töltött éjszakák számának 62 ezres bővülése. Így összesen 134 ezerrel, 5,2 százalékkal csökkent a balatoni turizmus az első félévben.

Ez összecseng azzal, amit a 444 videósai Siófokon tapasztaltak:

link Forrás

Az pedig különösen aggasztó lehet a balatoni turizmusban érintetteknek, hogy a belföldi vendégek száma – ami minden évben és évszakban sokkal meghatározóbb, mint a külföldieké – az idei hat hónapból csak egyben, januárban haladta meg a 2022-est, és akkor is csak 2,5 százalékkal, miközben a többi öt hónapban 3-22 százalékos visszaesést láttunk.

link Forrás

Látható, hogy a vendégforgalom növekedése, akárcsak a tónál, országosan is a külföldi turistáknak köszönhető (szaggatott vonal), de a belföldi forgalom visszaesését ez nem mindig tudta ellensúlyozni országosan sem: márciusban és most júniusban is csökkent országosan is a vendégéjszakák száma.