Tetszőleges területen kompetens műsorunk a nemzeti kabinpornó forrásvidékére kalauzolja el önöket ezúttal. Hogy egyebet ne is említsünk. Majd meghallják!
Paywallunk szilárd, hallgatás egyelőre csak a Belső Kör, valamint a Közösség előfizetői csomagok tulajdonosainak. Keddtől frí. De mindettől függetlenül vagy ezzel összefüggésben fizessenek elő!
Ezt az adást csak Belső kör és Közösség csomagjainkkal érheted el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Hősnek nevezte Orbán Viktort, Szijjártót tartja a lehetséges utódnak és buzizott is egyet.
Természetesen készült közös fotó Szijjártó Péterrel is, vele fotózkodott Muri Enikő is, aki egy kis igyekezettel még az új Tóth Gabi is lehet.
De Rubint Réka és Ómolnár Miklós is eltűnt az Update igazgatóságából.
Érdemi viták helyett bűnbakképzés, ellenségképgyártás, hangulatkeltés. Az Orbán-rendszer kommunikációjáról adatelemzéssel is kimutatható, hogyan tért el a demokratikus normáktól. Hogy tudta föltörni a független sajtó a legyőzhetetlennek hitt propagandát? Sik Domonkos szociológus az RC2S2 kutatásáról.
Ki épített stadiont Azahriahnak? Ne támogasson az állam semmit! De Gómezt és Mágát semmiképpen. Versenyképes sonkákat! Lázár János megalázása. Mikor mehetünk a Karmelitába? A túlértékelt zuhanyrózsa.
Ki épített stadiont Azahriahnak? Ne támogasson az állam semmit! De Gómezt és Mágát semmiképpen. Versenyképes sonkákat! Lázár János megalázása. Mikor mehetünk a Karmelitába? A túlértékelt zuhanyrózsa.
Intenzív időszakban vagyunk, de lehet-e már látni az irányt? Halpern Lászlóval beszélgettünk sok minden más mellett az új kormány mozgásteréről, az euróbevezetés lehetőségéről és arról, hogy muszáj lesz kicsit kijózanítani az embereket.
Gyász: már sosem lesz bajnok a Felcsút. Állami pénzek kampányra, politikusseggekre utazó, kilógó nyelvű művészek, reklámszakemberek satöbbik. Az MSZP Fürjes Balázsa.