Nem vidéknek való vidék

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Bonjour à tous! Ceci n'est pas une hírlevél. A Csodaszarvas-szobrot pedig nem őrzik.

4 kiemelt cikk:

Megyünk vidékre?

Fotó: Bankó Gábor/444

Előző hírlevelünkben valahogy nagyon sok önkormányzati hír gyűlt össze, míg kedden egyértelműen a magyar vidék volt a középpontban. Tóth-Szenesi Attila és geográfus beszélgetőtársa komolyan elgondolkodott Lázár János ötletén, aki második fővárossá tenné Debrecent. Agytornának meglepően jó!

Megnéztük, mi kerül ki a legszerencsésebb magyar település, Felcsút új nevezetességének konyhájából. Belekóstoltunk a szegedi politikába: korábban DK-s volt a Fidesz új, egyiptomi származású helyi elnöke, és állítólag igencsak utálta a Fideszt. Folytatódott a magát díszpolgárrá avató diósdi polgármester története. A harkányi polgármester viszont visszafizette a jogtalanul felvett fizetését, lezárták a rendőrségi ügyét. Lemondott Tihany jegyzője. A helyi politika legfontosabb fórumait, a közmeghallgatásokat már az atomenergia kérdésében is meg lehetne köz nélkül tartani. A diósgyőri vár felújításának váratlan fordulatairól Szily László írt cikket, a tőle megszokott, bántóan rövid címmel: Amit a török nem tudott megtenni a diósgyőri várral, azt megcsinálta az elhibázott átépítési terv és a Fidesz- meg a szocialista-közeli cég duója.

Szép magyar sikerek

Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Lassan egy éve nem drágul úgy sehol az élet, mint nálunk. Az EU-ban rajtunk kívül már csak egy országban 10 százalék fölötti az infláció. Szerényebben növekedett a gyerekesek jövedelme, mint ahogy a miniszterelnök beállította.

Muszukajev Iszmail 44 év után világbajnoki aranyat nyert szabadfogásban. Nincs honosított sportoló, aki korábban ekkora vihart kavart volna: őmiatta támadta be Németh Szilárdot a Magyar Nemzet.

Tata or not tata

Joe Biden (80)
Fotó: SAMUEL CORUM/AFP

A Demokrata Párt vezető politikusai egyelőre kitartanak a jövőre 82 éves elnök mellett, a párt egyszerű szavazói azonban egyre inkább megkérdőjelezik, hogy Biden a legjobb választás. Maga az elnök is tudja, hogy sokan aggódnak a kora miatt, de Trump miatt újraindul.

Volt iskola, nincs iskola

Egyelőre nem vonja vissza a kilakoltatott gimnázium engedélyét a kormányhivatal. Videón követtük, hogy új helyet talált magának a múlt héten kilakoltatott soroksári gimnázium, de a szülők elvesztették a bizalmukat az intézménnyel szemben.

Kapcsolódó cikkek

Az MNB azt állítja, hogy nem is őrzik külön a Csodaszarvas-szobrot, bár akárki megnézheti, hogy kilenc hónapja ott áll az őr sátra

Nem is őrzik és ennek nincs semmiféle költsége - állítják. Pedig a sátor azóta áll ott, amióta a szobor.

Szily László
MŰVÉSZET

Akár az Alföldet is elnéptelenítheti egy felduzzasztott Debrecen

Lázár János második fővárossá tenné Debrecent. Tény, Budapest mellé kell egy ellenpólus, Debrecen a hagyományai és az adottságai miatt adja is magát, de kik lesznek az újonnan beköltöző tízezrek? A vendégmunkások olyanná tehetik a város arculatát, amilyennek eddig a kormányzat, így Lázár János is riogatott. Ha meg vidékről csábítanak oda embereket, akkor kicsinálják Magyarországot.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A demokrata pártelit Bident akarja, a szavazóik nem annyira

A Demokrata Párt vezető politikusai egyelőre kitartanak a jövőre 82 éves elnök mellett, a párt egyszerű szavazói azonban egyre inkább megkérdőjelezik, hogy Biden-e a legjobb választás.

Benics Márk
külföld

„Mi a garancia arra, hogy nem rúgják rá még egyszer a gyerekeinkre az ajtót a rendőrök?”

Új helyet talált magának a múlt héten kilakoltatott soroksári gimnázium, de a szülők elvesztették a bizalmukat az intézmény iránt.

Kaufmann Balázs
oktatás

Lebirkózva és fülön csípve is a csúcson: a magyar infláció tizedik hónapja legyőzhetetlen Európában

Lassan egy éve nem drágul úgy sehol az élet, mint nálunk. Az EU-ban rajtunk kívül már csak egy országban 10 százalék fölötti az infláció. Kedvezőtlen adat viszont, hogy tizenegy tagállamban gyorsult az árnövekedés üteme augusztusban.

Haász János
gazdaság

A magyar vasút nehéz hetei

Valamint Kövér László és a svéd gyűlölet, Kína abszurd diktatúrája, eltűnő jobbikosok és az elmúlt 50 év legembertelenebb kormánya a 444 reggeli hírlevelében.

Herczeg Márk
reggel 4

A 10 legviccesebb dolog Mészáros Lőrinc frissen megnyílt, közpénzből összerakott felcsúti éttermében

Nincs marhahús, kirántják a cigánypecsenyét és adnak Heinekent. A házirend arra utal, hogy a vendégeik értékes tárgyakat dobálhatnak a csónakázótó vízébe táplálkozás után.

Szily László
ÉLET

Nem elég, hogy korábban DK-s volt a Fidesz új, egyiptomi származású szegedi elnöke, de állítólag igencsak utálta a Fideszt

A szegedi bölcsészkaron pár éve még a Fidesz migránsellenes kampányát kritizálta, most városi elnök lett.

Szily László
POLITIKA

Nem magának ajándékozta a címet, és csak hosszas mérlegelés után avatta önmagát díszpolgárrá a diósdi polgármester

Kérdésünkre, hogy minek tulajdonítja a váratlan sikert, a polgármester külön nem válaszolt.

Solti Hanna
belföld

Visszafizette a jogtalanul felvett fizetését, lezárták a harkányi polgármester rendőrségi ügyét

Baksai Tamás új konstrukcióban vezetné tovább a várost, így újra tagja lehetne a gyógyfürdő felügyelőbizottságának. És felvehetné érte a havi közel egymilliós juttatást.

Solti Hanna
belföld

Lemondott Tihany jegyzője

Olyan helyzetbe került, hogy választania kellett a családja és a hivatása között.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Atomenergiáról is lehetne köz nélküli közmeghallgatásokat tartani

Semjén olyan törvénymódosítót nyújtott be, ami alapján még a paksi bővítésnél sem lenne szükség személyes közmeghallgatásokra.

Botos Tamás
POLITIKA

Amit a török nem tudott megtenni a diósgyőri várral, azt megcsinálta az elhibázott átépítési terv és a Fidesz- meg a szocialista-közeli cég duója

Lázálomszerű, a valóságban sosem létezett betonelemekkel építették tele az egykori várat, majd félúton elfogyott a pénz. Ezért februárban abbahagyták az építkezést, az pedig nem látszik, mikor tudnák folytatni, bár talán azzal okoznák a legnagyobb károkat.

Szily László
Történelem

Szép magyar siker: Muszukajev Iszmail 44 év után világbajnoki aranyat nyert szabadfogásban

Nincs honosított sportoló, aki korábban ekkora vihart kavart volna: őmiatta támadta be Németh Szilárdot a Magyar Nemzet. Ismerd meg a vébé-arany zűrzavaros hátterét!

Szily László
sport

Joe Biden tudja, hogy sokan aggódnak a kora miatt, de Trump miatt újraindul

Szerinte meg kell védeni a demokráciát a volt elnöktől.

Czinkóczi Sándor
külföld

Egyelőre nem vonja vissza a kilakoltatott gimnázium engedélyét a kormányhivatal

Csepelen folytatná az iskola.

Botos Tamás
oktatás