A magyar vasút nehéz hetei

reggel 4

Jó reggelt kívánok ezen az őszi nyári napon! Ez a Reggel 4, a 444 reggeli – de nem az egyetlen – hírlevele, benne az elmúlt nap legfőbb híreivel.

ÖNKORMÁNYZAT

A jobbikos polgármester olyan ritka ma már, hogy nincs is: tízen voltak, megkerestük őket, és kiderült, hogy volt, aki már akkor sem volt jobbikos, amikor a Jobbik még azt hitte róla, hogy az. Van, aki emlékbe eltette párttagkönyvét, más inkább kilépett, de olyan is akad, aki már le is mondott. A legtöbben civil egyesületekbe menekültek.

A Jobbik nyertes polgármester-jelöltjeinek köszöntése a 2019-es önkormányzati választás másnapján

Visszavonul Gyömrő büntetőeljárás alatt álló polgármestere, aki szerint ő egy „világfi”, aki megveti az „álpuritán” embereket: a korábban adócsalásért elítélt Gyenes Levente szerint „attól még lehet szépen élni, hogy tehetős valaki, attól még lehet könyvet olvasni, lehet operába járni”.

Ötmilliót ajánlott titkos találkozókon a kutyapártos jelöltnek a XVIII. kerületi fideszes: Lévai István Zoltán próbálkozását felvette az MKKP politikusa és eljuttatta a hangfelvételt a Válasz Online-nak.

Új jegyzőt keres a tihanyi önkormányzat, miközben a jelenlegi sem megerősíteni sem cáfolni nem akarja, hogy távozik: Percze Tünde szerint nem közügy, hogy ő dolgozik, vagy sem.

BELFÖLD

Hétfőn elkezdődött az 1-es vasútvonal felújítása, megnéztük, mi várta az ingázókat az első reggelen. Pótlóbuszunk nemcsak zsúfolt volt, hanem késett is, miközben egy állomást kihagyott. Lázár a vasúti felújításról azt mondta, a következő hetek nem lesznek könnyűek.

Seszták Miklós szerint nem az ő dolga, hogy miért volt vodka felirat azokon a zsákokon, amiket ő adott át gyerekeknek: a fideszes képviselő le is vette a családi napon készült képeket a közösségi oldaláról.

A Hír Tv-től kirúgott Pálffy István még mindig tagja a Magyar Nemzeti Médiaszövetség etikai bizottságának: az MNMSZ honlapja szerint küldetésük „a polgári értékrend és a nemzeti érdek iránt elkötelezett médiaszakemberek szakmán belüli közösségi tevékenységének és érdekképviseletének megszervezése”.

BŰNÜGY

Fotó: botost/444.hu

OKTATÁS

A PSZ szerint több mint 20 ezer pedagógus hiányzik az oktatásból, és ezek még csak a 2020/21-es adatok. Van olyan pedagógus, akinek bruttó 21 forinttal nőtt a fizetése a státusztörvény alapján.

Fotó: Németh Dániel/444

Gyömrő fideszes képviselője büszkén jelentette be, hogy vittek újabb konténereket az egyik általános iskolához: a diákok már egy éve konténerekben tanulnak, amiket gyakran elönt a szennyvíz.

HÁBORÚ

Az ukránok visszafoglaltak Bahmut mellett egy kulcsfontosságú falut, ukrán vezetők szerint „hatalmas károkat” okoztak az oroszoknak a harcokban.

Orbán és Semjén után újabb magyar kormánytagot tüntetett ki a háborút támogató orosz Kirill pátriárka: Soltész Miklós szerint „nagyon megtisztelő” az elismerés, amit minden magyar békepárti ember nevében kapott a háborúpárti Kirilltől.

Fotó: Natalija Kolesznyikova/AFP

KÜLFÖLD

Horvátországban is bevezették az ársapkát, de az ő listájukról hiányzik a csirkefarhát, rajta van viszont a tejcsoki és az egészségügyi betét.

Néhány száz éve még a gyerekek feltámadásától rettegtek Közép-Európában: 6 évesen elhunyt, lábujjánál lebilincselt gyermek maradványai kerültek elő Lengyelországban egy 17. századi sír feltárásakor. Hogy mi állhat a visszatérő lelkek miatt aggodalmaskodó lengyelek szokásai mögött, még nem teljesen tiszta: vámpírok, boszorkányok, esetleg zsidók?

Beperelték a Starbucksot, amiért nincs gyümölcs a gyümölcsitalukban, de a cég szerint az italok nevei csupán az ízre utalnak, nem az összetevőkre.

Kapcsolódó cikkek

Ennek a nyárnak nincsen vége

A héten még bőven élvezhetjük az őszi nyarat.

Kaufmann Balázs
időjárás

A jobbikos polgármester olyan ritka ma már, hogy nincs is

Tízen voltak, megkerestük őket. Kiderült: volt, aki már akkor sem volt jobbikos, amikor a Jobbik még azt hitte róla, hogy az. Van, aki emlékbe eltette párttagkönyvét, más inkább kilépett, de olyan is akad, aki már le is mondott. A legtöbben civil egyesületekbe menekültek.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Visszavonul Gyömrő büntetőeljárás alatt álló polgármestere, aki szerint ő egy „világfi”, aki megveti az „álpuritán” embereket

A korábban adócsalásért elítélt Gyenes Levente szerint „attól még lehet szépen élni, hogy tehetős valaki, attól még lehet könyvet olvasni, lehet operába járni”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Ötmilliót ajánlott titkos találkozókon a kutyapártos jelöltnek a XVIII. kerületi fideszes

Lévai István Zoltán próbálkozását felvette az MKKP politikusa és eljuttatta a hangfelvételt a Válasz Online-nak.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Új jegyzőt keres a tihanyi önkormányzat, miközben a jelenlegi sem megerősíteni sem cáfolni nem akarja, hogy távozik

Percze Tünde szerint nem közügy, hogy ő dolgozik, vagy sem.

Kaufmann Balázs
balaton

Tacskóval engesztelte feleségét Borkai Zsolt a jachtozós szexvideója után

Borkainé Havassy Myrtill szerint a kutya „egészségileg, lelkileg átélte” amit a család is átélt.

Mészáros Juli
ÉLET

Javítanak a kerékpáros közlekedésen Újbudán

A cél, hogy könnyebben megközelíthetőek legyenek a köz- és oktatási intézmények.

Fődi Kitti
közlekedés

Egy év alatt 17 százalékkal drágult az autók kötelező biztosítása Budapesten

A javítási költségek és a különadók miatt.

Fődi Kitti
közlekedés

A regnáló polgármester lett Diósd díszpolgára

Spéth Géza díszpolgármester lett.

Herczeg Márk
vidék

„Kilencre vagy fél tízre érek be? Pont leszarom” - elindult a vonatpótlás az 1-es fővonalon

Hétfőn megkezdődött az 1-es vasútvonal felújítása. Megnéztük, mi várta az ingázókat az első reggelen. Pótlóbuszunk nemcsak zsúfolt volt, hanem késett is, miközben egy állomást kihagyott.

Molnár Kristóf
közlekedés

Lázár a vasúti felújításról: A következő hetek nem lesznek könnyűek

Sok türelem kell.

Fődi Kitti
közlekedés

Seszták szerint nem az ő dolga, hogy miért volt vodka felirat azokon a zsákokon, amiket ő adott át gyerekeknek

A fideszes képviselő le is vette a családi napon készült képeket a közösségi oldaláról.

Kaufmann Balázs
belföld

A HírTv-től kirúgott Pálffy István még mindig tagja a Magyar Nemzeti Médiaszövetség etikai bizottságának

Az MNMSZ honlapja szerint küldetésük „a polgári értékrend és a nemzeti érdek iránt elkötelezett médiaszakemberek szakmán belüli közösségi tevékenységének és érdekképviseletének megszervezése”.

Mészáros Juli
Média

Kövér László: A svédek szabályosan gyűlölik a hazájukat

A házelnök szerint a NATO-ba belépni szándékozó svédek nem a hazájukat akarják megvédeni, hanem a politikai elitjük a globális maffia része.

Herczeg Márk
elmebaj

Orbán Viktor eligazítást tartott az új főispánoknak

A miniszterelnök a főispánoknak partnerségi szellemben kell az emberek felé fordulniuk

Mészáros Juli
POLITIKA

130 százalékos az M0-s kihasználtsága egy szakaszon

Az M200-as és M8-as építése enyhíthetne a tranzitforgalmon, de ez még minimum 10 évbe telhet.

Herczeg Márk
közlekedés

37 millió forintot keresett a Kékfény riportere a bordélyház-hálózat működtetésével

Az ügyészség börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Fődi Kitti
bűnügy

Elfogtak két férfit, akik Szeged belvárosában lövöldöztek

Szamurájkarddal, késsel és gumilövedékes fegyverrel akartak adósságot behajtani.

Mészáros Juli
bűnügy

Feltették a kérdést a Belügyminisztériumnak, hogy ki a felelős a 17 ezer eladatlan lélegeztetőgépért, amire meg is jött Rétvári válasza: baloldal

A kormányoldalon nem töri magát senki, hogy legalább valamennyi visszajöjjön a 300 milliárd forintos kiadásból.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Megszüntették Herczeg Zoltán bűnügyi felügyeletét

Nincs többé nyomkövető.

Mészáros Juli
bűnügy

250 óra közmunkát kapott Tarsoly Csaba a Quaestor-ügyben közokirat-hamisítás miatt

Strómanját pedig 1 év börtönre és két év felfüggesztettre ítélték.

Fődi Kitti
bűnügy

84 illegális bevándorlót találtak egy belvárosi lakásban

A 84-ből 40 gyerek.

Fődi Kitti
belföld

PSZ: Több mint húszezer pedagógus hiányzik az oktatásból

És ezek még csak a 2020/21-es adatok.

Kaufmann Balázs
oktatás

Van olyan pedagógus, akinek bruttó 21 forinttal nőtt a fizetése a státusztörvény alapján

A PDSZ szerint a bosszútörvénynek nevezett, jelenleg hatályos státusztörvénnyel az a legnagyobb baj, hogy van.

Mészáros Juli
oktatás

Büszkén jelentette be Gyömrő fideszes képviselője, hogy vittek újabb konténereket az egyik általános iskolához

A diákok már egy éve konténerekben tanulnak, amiket gyakran elönt a szennyvíz.

Fődi Kitti
oktatás

Rétvári a csepeli gimnázium Orbán-idézetéről: A tárca nem dönt köznevelési intézmények belső dekorációjáról

A Jedlik Ányos Gimnázium falára Orbán-idézet és Németh Szilárd neve is kikerült.

Fődi Kitti
oktatás

Iványi: Ilyen embertelen kormánya nem volt Magyarországnak az elmúlt 50 évben

A lelkész azt mondta, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által működtetett intézményeknél a dolgozók 10 százaléka felmondott, mivel alig tudnak fizetést adni a dolgozóiknak, és „vannak, akik úgy állnak helyt, hogy második hónapja nem kaptak fizetést”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az ukránok visszafoglaltak Bahmut mellett egy kulcsfontosságú falut

Ukrán vezetők szerint „hatalmas károkat” okoztak az oroszoknak a harcokban.

Mészáros Juli
háború

Orbán és Semjén után újabb magyar kormánytagot tüntetett ki a háborút támogató orosz Kirill pátriárka

Soltész Miklós szerint "nagyon megtisztelő" az elismerés, amit minden magyar békepárti ember nevében kapott a háborúpárti Kirilltől.

Fődi Kitti
belföld

Ukrajna beperli Magyarországot a gabonatilalom miatt

A Kereskedelmi Világszervezethez fordulnak a három uniós ország döntése miatt.

Kaufmann Balázs
eu

Zelenszkij: A III. világháború elkerülése rengeteg pénzbe kerül

„Felejtsük el az időjárást! Azokon a helyeken, ahol páncélozott járművel nem tudunk átjutni, repüljünk! Ha pedig nem tudunk repülni, küldjünk drónokat! Nem adhatunk pihenőt Putyinnak” – mondta az ukrán elnök az ellentámadásról és a közelgő hideg időről.

Herczeg Márk
háború

Horvátországban is bevezették az ársapkát, az ő listájukról viszont hiányzik a csirkefarhát

Rajta van viszont a tejcsoki és az egészségügyi betét.

Mészáros Juli
külföld

Néhány száz éve még a gyerekek feltámadásától rettegtek Közép-Európában

Hatévesen elhunyt, lábujjánál lebilincselt gyermek maradványai kerültek elő Lengyelországban egy 17. századi sír feltárásakor. Hogy mi állhat a visszatérő lelkek miatt aggodalmaskodó lengyelek szokásai mögött, még nem teljesen tiszta: vámpírok, boszorkányok, esetleg zsidók?

Bódog Bálint
múlt

Beperelték a Starbucksot, amiért nincs gyümölcs a gyümölcsitalukban

A Starbucks szerint az italok nevei csupán az ízre utalnak, nem az összetevőkre.

Fődi Kitti
gazdaság

Trump beismerte, hogy az ő saját döntése volt a választási eredmények vitatása

Már megint kinyitotta a száját a volt elnök.

Kaufmann Balázs
külföld

Peking szerint „rendkívül abszurd, nyílt politikai provokáció”, hogy a német külügyminiszter diktátornak nevezte Hszi Csin-pinget

A kínai külügyminisztérium Annalena Baerbock mondata miatt behívatta Németország pekingi nagykövetét.

Herczeg Márk
külföld

Kínai vadászgépek lepték el a Tajvani-szoros egét

103 katonai gépet észleltek a szigetország környékén 24 óra leforgása alatt.

Kaufmann Balázs
külföld

Amerikai-iráni fogolycsere jelzi a két ország kapcsolatainak részleges javulását

Szabadon engedtek öt-öt embert, az Egyesült Államok pedig feloldja a Dél-Koreában tartott, 6 milliárd dollárnyi iráni olajalap befagyasztását.

Herczeg Márk
külföld

Szerbiában is előrehozott parlamenti választások lesznek

Az utóbbi hónapokban az ellenzék többször is a kormány lemondását és előrehozott választások kiírását követelte.

Mészáros Juli
külföld

Erdogan arra kérte Elon Muskot, építsen Tesla-gyárat Törökországban

New Yorkban tárgyaltak.

Mészáros Juli
külföld

Az olasz kormány szigorította a menedékkérőkre vonatkozó szabályokat

Giorgia Meloni jobboldali kormánya határozattal másfél évre emelte az országba illegálisan belépők visszatartási idejét, és döntött arról is, hogy azt zárt táborokban kell letölteniük a kiutasításukig.

Herczeg Márk
migráció