Bicskén idén nem a polgármester, nem a helyi képviselő, nem is egy helyi celebritás, hanem a Fidesz egyik legnépszerűbb influenszere, Bohár Dániel tartotta az 56-os ünnepi szónoklatot. Dédnagyapjáról beszélt, aki a forradalom idején le akart lőni egy tanácselnököt. Arról kérdeztük a megafonos véleményvezért, mit szól ahhoz, hogy az orosz tankönyvekben a dédnagyapjához hasonló felkelőket fasisztának titulálják. Nehezen jött ki a válasz, de végül kijött.
A szervezet fővárosi elnöke ugyanarról a Bajcsy-Zsilinszky úti erkélyről nézte a Tisza Párt március 15-i felvonulását, mint azok a fiatalok, akik aztán kifeszítettek egy ukrán zászlót a Nemzeti Meneten.
Másfél évtizeden át járt ki a Kossuth-térre az ellenzéki közönség, hogy tiltakozzon az egyre keményedő rendszer ellen, szinte teljesen hiába. Magyar Péter megjelenésével váratlanul minden megváltozott: stratégiával is rendelkező kihívója lett a hatalomnak. Mi lehet ebből? A stúdióban Plankó Gergő és Ács Dániel.
„Ijesztő volt a nagy tömeg a tiszások felvonulásán” – mondták a kaposvári esemény résztvevői. Volt, aki arra panaszkodott, hogy a tiszások ordenárék az interneten, mások inkább attól tartanak, hogy Magyar Péter kivinné a fiaikat az ukrán frontra.
Átbeszéljük, mit tudunk a két nagy párt kampányának belső dinamikáiról.
„Magyar Péter az utolsó esélyünk ebben az évtizedben a kormányváltásra” – mondták a Tisza-menet résztvevői, akik közül sokan utcára mennének, ha a Fidesz nyerne. De ezt egyébként is csak akkor tudják elképzelni, ha elcsalják a választásokat.