Budapest főpolgármestere lenne a szegedi politika zűrzavaros figurája, Szabó Bálint, aki legutóbb Kötcsén fideszeseknek szólogatott be

belföld
2023 október 30., 07:05

A szegedi, de nem túlzás azt mondani, hogy az egész magyar közélet egyik legzavarosabb múltú szereplője a szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint. A városi közgyűlésbe az FVSZ – Magyar Egyesület listájáról bejutott politikus korábban egyebek mellett azt állította, hogy Szili Katalin, Szekeres Imre és Baja Ferenc szivárogtatta ki Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét, de szereplője volt a vasi MSZP-s tagtoborzási botránynak, politizált az DK-ban, volt egy zűrös elrablási ügye, szervezett szinte nulla résztvevővel gazdatüntetést, kavart a Szeviép-ügy körül, bénította már meg Szeged egyik forgalmas kereszteződését.

Emellett az említett gazdatüntetés miatt vádat emeltek ellene, amiatt pedig el is ítélték, hogy életveszélyesen rácsatlakozott Orbán Viktor konvojára. Bár az ügyészség nem kért rá letöltendőt, egy időre mégis börtönbe került a politikus. Aki most élő videóban jelentette be (ezt a Blikk vette észre), hogy jövőre fővárosi főpolgármester-jelöltként indulna el a választáson.

„Nagyon sokat gondolkoztam bent a börtönben abban a kettőszázhuszonkét napban”

– kezdte a videóban Szabó Bálint, majd el is mondta, mire jutott. Arra, hogy ma a miniszterelnökkel szemben egy komolyan vehető közpozíció van, Budapest főpolgármesteréé. Szerinte a főváros mostani vezetése „nem élt, hanem visszaélt ezzel az óriási lehetőséggel”. A politikus szerint a radikális ellenzékieknek nem olyan vezetőre van szükségük, aki ha kimennek az utcára, akkor hazaküldi őket, hanem aki „visszafoglalja velük Budától Pesten át, ha kell, Veszprémet és Zalaegerszeget is”.

Szabó Bálint legutóbb a Fidesz kötcsei piknikén bukkant fel, ahol az eseményre érkező párttagoknak – képünkön például Kubatov Gábornak – szólt be (még ha a fotó hangulata nem is ezt sugallja), és szapulta például Bayer Zsoltot és Orbán Viktort is.

photo_camera Kubatov Gábor és Szabó Bálint kötcsei sétája
Fotó: Németh Dániel/444

Szabó egyébként 2019-ben a már említett FVSZ – Magyar Egyesület színeiben a szegedi 17. számú egyéni választókerületben próbált mandátumot szerezni. Összesen 431 szavazatot kapott, ami 13,63 százalékot, és így az 56 százalékkal győztes ellenzéki és a 26,24 százalékos fideszes jelölt mögött a 3. helyre volt elég (megelőzött egy 86 és egy 45 szavazatos jelöltet). Karácsony Gergely 50,86 százalékos támogatottsággal, 353 593 szavazattal lett főpolgármester a fideszes Tarlós István előtt (306 608 szavazat, 44,1 százalék), a további két induló, Puzsér Róbert és Berki Krisztián együtt 35 ezer szavazatot kaptak.

Kiemelt videóink