A Rogán Antal által kidolgozott nemzeti lakáslottóról elhíresült cégé lehet a raktár, ahol a koronavírus-járvány alatt beszerzett, soha fel nem használt lélegeztetőgépeket tárolja a magyar állam - évente közel egymilliárd forint közpénzből, derítette ki az rtl.hu
Tizenháromezer doboz hatalmas polcokra pakolva – ezt látták hétfőn a parlament Népjóléti Bizottságának tagjai, miután ellátogattak egy gödöllői raktárba, hogy megnézzék a járvány alatt 300 milliárd forintért beszerzett lélegeztetőgépeket. A kormány ugyan ajándékozott belőle, de egyetlen darabot sem adott el vagy használt fel a 17 ezer darab lélegeztetőgépből, azok azóta is raktárban sorakoznak. A beszerzést intéző Fourcardinal Tanácsadó Kft. a nyereség kivétele után megszűnt.
A Carion-csoporthoz tartozó ingatlanfejlesztési alap a raktárt már a gépek beszerzése után, 2021-ben vásárolhatta. A magánszemélyek kezében lévő vállalat 2016-ban egyedüliként felelt meg azoknak a feltételeknek, amiket az államilag támogatott lakáslottó szervezőitől elvártak, az erről szóló törvényjavaslatot Rogán Antal nyújtotta be.
A magyar kormány fürkészei és portyázói ugyan közvetlenül hozzáfértek a kínai gyártókhoz és más forgalmazókhoz is, és az állami kórházellátó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a külügyes árnál jóval olcsóbban is tudott gépeket intézni, a minisztérium egy lélegeztetőgépért mégis átlagosan 19,8 millió forintot fizetett. Mivel a Transparency International szerint a külügy ledarálta a biznisz iratainak egy részét, mindent aligha fogunk megtudni róluk, de újságírói kérdésre később elárulták, hogy ezek közül 220 darab egy szlovén cégtől, a Geneplanettől érkezett, ami óriási korrupciós botrányt robbantott ki Szlovéniában.
A raktárba látogató képviselők nem nézhettek bele a dobozokba, és elmondásuk szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjétől nem kaptak választ arra, hogy miért ebben a raktárban tárolják őket, vagy mi lesz a lélegeztetőgépek sorsa.
Boszniában a miniszterelnök négy év börtönt kapott a túlárazott lélegeztetőgépekért.