Senki nem ért semmit

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, szép napot minden élőnek és holtnak! Mivel szerdán szabin volt a napindító hírlevél, ezért most hétvégéset játszunk, vagyis az elmúlt két nap anyagaiból válogatok.

Halottak appja

Egy jezsuita pappal és egy evangélikus lelkésszel vitázott az ALS betegségben szenvedő Karsai Dániel az eutanáziáról. Karsai szerint az eutanázia nem Isten ellen való bűn, de a jezsuita pap szerint, ha elfogadják a megengedő jogszabályt, ,,nagymamák mennek majd a levesbe".

Ki örökli az emailjeimet, ha meghalok? - teszi fel a kérdést a Qubit. Bár egyre több nyomot hagyunk magunk után a digitális térben, kevesen gondolkodnak el azon, hogy mi történjen digitális hagyatékukkal.

Pesterzsébeten elmaradt a csoda a halottak napján. Az ESMTK a Fehérvár után az MTK skalpját már nem tudta megszerezni. Tóth-Szenesi Attila újabb helyszíni riportja.

A Rogánék és a maradék

Fotó: Németh Dániel/444

Rogán Antal minisztériumában kötött ki a propagandatörténeti riportot készítő Kunfalvi Nóra, és a Rogán Antal-féle lakáslottós cégé lehet a raktár, ahol a 12 ezer bontatlan lélegeztetőgépet tárolják.

Rényi Pál Dániel, a NER belső világának értő krónikása Kocsis Máté forradalmi hazasunnyogását szimbólumként értelmezi. Többeket kaptak már nyílt hazugságon az elmúlt 13 év alatt, de ennyire nyamvadt lebukást, mint amit a frakcióvezető mutatott be múlt héten, eddig keveset láttunk. (Pro tipp: az utolsó előtt bekezdést kétszer elolvasni, annyira jó.)

Bombázás és pogrom

Fotó: FADI ALWHIDI/AFP

Izrael elismerte a dzsabáliai menekülttábor bombázását, aminek palesztin források szerint több mint 50 áldozata van. A Hamász egyik vezetője azt mondta, megismételnék az október 7-i terrortámadásokat. Szijjártó megerősítette, hogy van egy ötödik magyar túsz is Gázában.

1000 mérfölddel odébb: a dagesztáni antiszemita hajtóvadászat sokkolta a Kreml urait. Az ukrajnai háború árnyékában rettentő fontos a putyini rezsim számára, hogy az Észak-Kaukázus békésnek tűnjön, ezt az „idilli” képet bolygatták meg a hét végi zavargások. A helyzet konszolidálódni látszik, ám a dagesztáni zsidók így sem érzik magukat biztonságban.

Szórakozunk, szórakozunk?

Fotó: Kristóf Balázs/444

Budapestről közel négy óra a vonatút Glsch szülőfalujáig. A Slow Village rappere Zúgó című első szólólemezében szorongásról, bolyhos pulóverekről, leterített pokrócokról és a hátizsákban hordott otthonról rappel.

Hogy Tóth Gabi miről énekel, azt Diószegi-Horváth Nóra iparkodott megérteni, de szinte teljes kurdarcot vallott.

Ahogy az a rendőr is, aki a bulinegyedben egy magyarul nem beszélő társasággal osztotta meg tervét, miszerint megszurkálná őket.

Az infláció öl

Fotó: Donka Ferenc/MTI/MTVA

Az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa megvizsgálta a szándékos, befejezett emberöléseket a hatvanas évektől 2021-ig. Így jutott arra a következtetésre, hogy az alkoholfogyasztás mellett a gazdasági problémákat megjelenítő infláció növelheti az emberölések számát.

Ceci n'est pas une indigène

Buffy Sainte-Marie és két kanadai rendőr
Fotó: Chris Bolin/REUTERS

Nem őslakos a leghíresebb kanadai őslakos: kiderült, hogy az énekesnőként és aktivistaként is sztár Buffy Sainte-Marie egy cseppet sem piapot, hanem angol és olasz. De a piapot álláspont szerint nem ez a lényeg.

Kapcsolódó cikkek

Karsai Dániel: Ha ezek után pokolra jutok, akkor nem is akarnék abba a mennyországba menni, ahol én bűnös vagyok

Egy jezsuita pappal és egy evangélikus lelkésszel vitázott az ALS betegségben szenvedő Karsai Dániel az eutanáziáról. Karsai szerint az eutanázia nem Isten ellen való bűn, de a jezsuita pap szerint, ha elfogadják a megengedő jogszabályt ,,nagymamák mennek majd a levesbe".

Fődi Kitti
belföld

Ki örökli az emailjeimet, ha meghalok?

Ha nem akarod, hogy halálod után virtuális ebek marakodjanak virtuális hagyatékodon, jobban teszed, ha gondoskodsz az élet utáni jövődről, és elkezded fogalmazni digitális végrendeletedet. A bátrabbak saját digitális klónjukat is elkészíttethetik.

Radó Nóra
TECH

Fel! Támadás!

Pesterzsébeten elmaradt a csoda mindenszentek napján. Az ESMTK a Fehérvár után az MTK skalpját már nem tudta megszerezni. Helyszíni riport.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Rogán Antal minisztériumában kötött ki a propagandatörténeti riportot készítő Kunfalvi Nóra

Most a miniszterelnök online kommunikációjánál kamatoztatja a tudását.

Czinkóczi Sándor
karrier

A Rogán Antal-féle lakáslottós cégé lehet a raktár, ahol a 12 ezer bontatlan lélegeztetőgépet tárolják

Évi közel egymilliárd forintért.

Solti Hanna
közpénz

Kocsis Máté forradalmi hazasunnyogása

Többeket kaptak már nyílt hazugságon a Nemzeti Együttműködés 13 éve alatt, de ennyire nyamvadt lebukást, mint amit a frakcióvezető mutatott be múlt héten, eddig keveset láttunk.

Rényi Pál Dániel
vélemény

Izrael elismerte a dzsabáliai menekülttábor bombázását

Azt állítják, a Hamász egyik parancsnokát akarták likvidálni, és ez sikerült is. Palesztin források szerint viszont több mint 50 áldozata van a támadásnak.

Haszán Zoltán
külföld

A Hamász megismételné az október 7-i támadásokat

A szervezet politikai szárnyának egyik vezetője magyarázta ezt a múlt héten.

Czinkóczi Sándor
háború

Szijjártó megerősítette, hogy van egy ötödik magyar túsz is Gázában

Annak egyik hozzátartozója értesítette a Külügyminisztériumot.

Kaufmann Balázs
külföld

A dagesztáni antiszemita hajtóvadászat sokkolta a Kreml urait, előbb poénra vették, de rájöttek, hogy vészhelyzet van

Az ukrajnai háború árnyékában rettentő fontos a putyini rezsim számára, hogy az Észak-Kaukázus békésnek tűnjön, ezt az „idilli” képet bolygatták meg a hét végi zavargások. A helyzet konszolidálódni látszik, ám a dagesztáni zsidók így sem érzik magukat biztonságban.

Gazda Albert
külföld

Ilyen a szép rap

Budapestről közel négy óra a vonatút Glsch szülőfalujáig. A Slow Village rappere Zúgó című első szólólemezében szorongásról, bolyhos pulóverekről, leterített pokrócokról és a hátizsákban hordott otthonról rappel.

Bódog Bálint
zene

Tóth Gabi magányos(?) volt a nyáron, Isten tenyerébe hajtja az arcát, a megélt csodákat pedig kislányának adja át

Meghallgattam az Átkozott nyarat, nem is egyszer, de minek.

Diószegi-Horváth Nóra
ZENE

„Megszurkállak, aztán pislogsz majd kettőt” – angolul beszélő fiatalokat fenyegetett a bulinegyedben egy rendőr

Budapest rendőrfőkapitánya megkeresésünk után vizsgálatot rendelt el.

Jelinek Anna
belföld

Az alkohol mellett az infláció befolyásolja jelentősen a gyilkosságok számát

Az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa megvizsgálta a szándékos, befejezett emberöléseket a hatvanas évektől 2021-ig. Így jutott arra a következtetésre, hogy az alkoholfogyasztás mellett a gazdasági problémákat megjelenítő infláció növelheti az emberölések számát.

Haszán Zoltán
bűnügy

Nem őslakos a leghíresebb kanadai őslakos

Kiderült, hogy az énekesnőként és aktivistaként is sztár Buffy Sainte-Marie egy cseppet sem piapot, hanem angol és olasz. De a piapot álláspont szerint nem ez a lényeg.

Bede Márton
külföld