„Én azt gondolom, hogy akkor járna el tisztességes vagy korrekt módon, ha eljönne Magyarországra a ratifikációról szóló döntést megelőzően” – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter, miután kiderült, hogy a svéd miniszterelnök továbbra is csak azután hajlandó Budapesten tárgyalni, hogy a magyar parlament jóváhagyta a svéd NATO-csatlakozást.
Sajtóhírek szerint Orbán Viktor és a svéd miniszterelnök, Ulf Kristersson rövid találkozójukon arról beszéltek Brüsszelben, hogy mikor lenne jó Magyarországon tárgyalniuk. Kristersson szerint csak a jóváhagyás után, a Fidesz-frakció szerint azonban a csatlakozást addig nem lehet jóváhagyni, amíg a budapesti vizit meg nem történt.
Szijjártó is ezen a véleményen van, amit több okból is indokoltnak vél, bár ebből csak annyit árult el, hogy a Kristesson korábban „elment Törökországba is”.
Törökország januárban hagyta jóvá a svédek csatlakozását, így már csak Magyarországra várnak a katonai szövetségben. Mindezt úgy, hogy a magyar vezetés azt ígérte, nem ők lesznek az utolsók, akiken a csatlakozás múlhat.
A svéd–magyar miniszterelnöki randevú a törökök jóváhagyása előtt merült fel, de röviddel azután, hogy Kövér László odaszólt, amikor Kristersson jelezte, a NATO-csatlakozást illetően nincs miről beszélnie Orbánnal.
A svéd kormányfő azután jönne Orbánhoz, hogy a magyar parlament jóváhagyta a svédek NATO-csatlakozását. A Fidesz azután döntene NATO-ügyben, hogy a svéd miniszterelnök eljött Orbánhoz.
Ezt is megértük: Hende Csabáék leckéztetik a világ legnagyobb katonai szövetségét.
A svéd külügyminiszternek legalábbis ezt mondta, de csatlakozás kérdése továbbra sincs napirenden a parlamentben.
Nem tartja kellemetlennek a helyzetet, mert „valakinek utolsónak is kell lenni”. Nem sietünk, rendkívüli parlamenti ülés sem lesz.