Barabás Richárd: A részvétel magas, de Karácsony Gergely is magas
A Városháza parkban lesz Karácsony Gergely eredményváró bulija, ahol helyszíni tudósítóink szerint egyelőre nem sokan lézengenek. Maga Karácsony Gergely információink szerint csak akkor jön majd, amikor „értékelhető eredményekről” lehet beszámolni, addig is Barabás Richárddal, a Párbeszéd társelnökével tudtunk beszélni. Arra a kérdésünkre, hogy mit gondolnak a magas részvételről, Barabás azt mondta: „A részvétel magas, de Karácsony Gergely is magas.”
A viccet félretéve azt is mondta, az elmúlt két napban - tehát Szentkirályi Alexandra visszalépése óta - éreznek egyfajta átrendeződést, vagyis érzésük szerint azok, akik a Visszalépésig Vitézy Dávidot szakpolitikák mentén haladó aspiránsnak tartották, „markánsan elfordultak” az LMP főpolgármester-jelöltjétől. Amit tetézett Bayer Zsolt támogatása, Orbán Ráhel instaposztja, és főleg Orbán Viktor ma reggeli szavazata, amit Vitézyre adott le. A saját helyzetüket pozitívan értékelik, Barabás optimista a Karácsony Gergely győzelmével kapcsolatban, és a fővárosi lista tekintetében is.
„A fideszes B-jelölt” - azaz Szentkirályi - visszalépése óta szerintük polarizálódtak a szavazatok a Párbeszéd-DK-MSZP lista és a Fidesz listája között, emellett Barabás a tekintetben is derűlátó, hogy a Momentum, illetve a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is szerez mandátumot, vagyis „azok, akiknek a város a szívügye, és akik szoros szövetségeseink, szintén bejutnak a Fővárosi Közgyűlésbe”.
Az EP-választással kapcsolatban Barabás is óvatosabban fogalmazott. Szerinte ha igazak azok a számok, amiket a közvélemény-kutatók eddig közzétettek, az mindenképpen „furcsa”, tekintve az elmúlt hónapok eseményeit a „pedofilbotránytól” az orosz hekketrámadásokig. „Akkor le kell vonnunk a tanulságokat, és el kell fogadnunk, hogy valami nagyon mást kérnek a választók. Ha pedig ezek a számok nem igazak, akkor végképp el kell felejteni a közvélemény-kutatásokat” – utalt Barabás arra, hogy a legutóbbi országgyűlési választások eredményei is eléggé eltértek azoktól a számoktól, amikkel előzetesen találkozhattunk a közvélemény-kutatásokban.
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr