Perecse a 100%, a holtverseny és a pártról pártra vándorló polgármester községe
Délután egy óráig mindössze egy ember ment el szavazni a csereháti Perecsén. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, szlovák határ mellett lévő községben 22-n szavazhatnak, van polgármesterjelölt és a két helyre három képviselőjelölt, mégis teljes az apátia.
Bezzeg öt éve! A 2019-es önkormányzati választáson már 11 óráig 20-an adták le a szavazatukat az arra jogosult 26 főből a szavazás lezárásáig 25-en elmentek szavazni. A most már egyedüliként induló Aradiné Garai Erika Szilvia a 25-ből 20 szavazattal nyert. Izgalmasabb volt viszont a választás 2002-ben, amikor a 27 szavazóból 11-11 szavazatot kapott két polgármesterjelölt, Aradiné és Stelmach Sándor (míg öten Kolyvek Jánosnéra szavaztak), így megismételt választást kellett tartani.
Akkor a 2003-as időközire hirtelen 47 fősre duzzadt a település, a szavazást végül Stelmach nyert 24:22-re az akkor a Centrum-Zöld Demokraták színeiben induló Aradiné előtt. Aki aztán 2006-ban már fideszes, 2010-ben Fidesz-KDNP-s jelölt volt, majd 2014-ben és 2019-ben független. Ami viszont nem változott: 2006 óta mindig nyert, akkor 20:10-re, 2010-ben 22:8-ra (akkor Kolyvekné 6 szavazatot kapott), majd 2014-ben 24:4-re verte Stelmachot, aki 2019-ben már csak 1 szavazatot kapott (4-et egy Aranyosi István nevű jelölt).
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr