Rogán Antal: Ha belenyúltam volna a Schadl-ügy aktáiba, akkor maga szerint lenne benne ilyen beszélgetés?

belföld
június 14., 06:00

Rogán Antal és a Nagy család élete több helyen is összefonódik: a miniszter régi ismerőse egy Nagy András nevű férfi, állítólag még a Rogán-Gaál házaspárnak volt mindenes segítője-intézője. Nagy a cégeivel több ingatlan tulajdonosa, jelenleg az ő II. kerületi villájában lakik bérlőként Rogán Antal.

Nagy András fia, Nagy Ádám 2012-ben Rogánék gyerekének keresztapja, majd Rogán kabinetfőnöke lett, a neve pedig Ádámként a Schadl-ügy irataiban is feltűnt, együtt emlegetve a „Tóni és Barbara” párossal. Azóta az ügyészség megerősítette, hogy a három név valóban a Rogán házaspárt és a miniszter kabinetfőnökét takarja.

Ezekről is kérdeztük Rogán Antalt a csütörtökön megjelent interjúnkban, amit itt tud megnézni.

link Forrás

„Ádám ártatlan”

A Schadl-Völner ügy dokumentumai között szereplő lehallgatási jegyzőkönyvek szerint Schadl György, a Végrehajtói Kar egykori elnöke sikeres vizsgákat intézett Nagy Ádámnak a Pécsi Tudományegyetemen, az pedig nem csak lehallgatásokban hangzik el, hanem tény, hogy a végrehajtói kar nem sokkal Schadl letartóztatása előtt adott el egy ingatlant Nagy Ádám cégének, első ránézésre piaci ár alatt. Ebben az ügyben nyomozás is indult.

Rogán Antal ezekre azt mondta, hogy „minden ügyben megvártam, mi lesz az egyes vizsgálatok eredménye”, és állítása szerint ezek a vizsgálatok megnyugtatóan zárultak.

„Ádám ártatlan ezekben az ügyekben”,

- mondta Rogán. A felsorolása szerint

  • „A Pécsi Egyetem vizsgálatából kiderült, hogy nem úgy van, ahogy önök azt gondolják, leírták, és nem tudok róla, hogy a nyomozás állapította volna ennek ellenkezőjét”.
  • Az ingatlant Nagy cége nyílt pályázaton vásárolta meg, „ha jól tudom, nem is egyszer pályáztatták meg az ingatlant, bárki megvásárolhatta volna minden további nélkül”.
  • Rogán egy harmadik, a kérdésünkben nem szereplő ügyet is felhozott, „ha jól tudom, valamilyen autóbérléssel kapcsolatos ügyről van szó”, Rogán szerint ebben is tisztázódott Nagy szerepe.

A miniszter arra a nyomozati dokumentumra utal, amely szerint Schadl sofőrjének naplóbejegyzései között volt egy olyan, hogy „Nagy Ádámot hívni kocsit elvinni xxx utca”. A címen lévő ingatlan tulajdonosa Nagy András. Egy másik bejegyzés szerint egy Mini Cabriót kell elvinni egy bizonyos Nagy Ádámhoz. A bejegyzésben az is szerepel, hogy „1 120 000 kesztyűtartóba”. Hogy hogyan tisztázódott Nagy szerepe, azt a miniszter nem részletezi.

„Nincs okom azt gondolni, hogy bármi törvénytelent vagy szabálytalant követett volna el”, mondta a miniszter Nagy Ádámról.

Nem tud ilyen beszélgetésről

photo_camera Fotó: Kristóf Balázs/444

Egy másik, de Nagy Ádámmal szintén összefüggő szála a Schadl-ügynek, hogy a lehallgatási leiratok szerint egy Grécs László nevű orvos, magánmentős vállalkozó Schadllel beszélgetve azt mondta, hogy volt „Ádámnál, Tóninál és Barbaránál is”, Schadl pedig erre úgy reagál, hogy „valami nagyobb történet körvonalazódik", és hogy Ádám annyit mondott Schadlnek, hogy „a harmincöt év nem megy, de egy tíz-húsz évvel kiudvarolják ezt a történetet”.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.