Gyurcsány Ferenc a DK sikertelen választási szereplése óta több hullámban, nagy lendülettel állt neki ekézni a nem fideszes, független sajtót.

Az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogy nincs tiszteletre méltó, független sajtó. Partizánként működő csalók, politikai harcosok vannak sajtómezbe öltöztetve. Fő bűnük, hogy erkölcsi válság idején középen állnak az önkény és a vele szemben álló alkotmányos demokráciát akaró erők között. A sajtót betegebbnek tartja, mint az ellenzéki pártokat, és biztosan betegebbnek, mint a DK-t, ami a megmérgezett országban az egyetlen egészséges politikai tömörülés.

Amikor erről az interjúról a 444 leírta, hogy amit a DK elnöke széles gesztikulációval előadott, az bizony egy paprikajancsi-műsor volt, akkor a DK-újság, a Nyugati Fény az Amerikai Népszavát követve igyekezett rávenni olvasóinkat, hogy mondják le az előfizetésüket. Maga Gyurcsány Ferenc pedig kihirdette, hogy mostantól a 444-et politikai ellenfelének tekinti, kollégánkat becstelen firkásznak, lapunkat szennylapnak tartja. Ezt még követte pár menet. A DK elnöke a NER-hez hasonlította a független médiát, és pontokba szedte, hogy mi a gondja a maradék szabad sajtóval:

• Nem független, hanem politikai, hatalmi célt szolgál.
• Szándékosan torzítja a tényszerű hírt.
• Összekeveri a hírt a véleménnyel.
• Emberi méltóságában sért, rágalmaz bárkit.
• Elutasítja, hogy közéleti tényezőként működése éppen úgy nyilvános megítélés tárgya, mint bármely más hasonló szereplőé.
• A fenti tárgyú kritikát, ítéletet a sajtószabadság elleni támadásként értelmezi, ezért annak védelmére hivatkozva támadást indít kritikusaival szemben.

A volt miniszterelnök Donald Trump, Orbán Viktor és Magyar Péter után felkapaszkodott arra a világtrendre, hogy a nem baráti sajtó, az valójában ellenség. Szóval lehet, hogy ez nemcsak a választási vereséget követő heves érzelmi reakció, hanem stratégia. Amikor sokan egyszerre – egyébként a szövetségesei közül is – felvetik, hogy le kéne rakni a lantot, akkor logikus lépés bűnbakot keresni, elvezetni a dühöt és a csalódottságot, új ellenségképet kreálni, ami talán összezárja mögötte a részben szétszéledt, részben elbizonytalanodott tábort. A médiával való háborúskodással könnyen lehet a figyelem középpontjába kerülni. (Lásd a cikket, amit éppen olvasol.)

Másrészt Gyurcsányék látják, hogy Magyar Péternek mennyire bejött a kritikus médiával, közéleti szereplőkkel, szimpla kommentelőkkel való napi szintű lökdösődés, permanens feszkózás, habverés, és azt képzelhetik, hogy ez olyan politikai termék, amit érdemes nekik is átvenni és alkalmazni. Ha Gyurcsány Ferenc valamit átvesz, akkor nagyon átveszi. Magyarpéterebb akar lenni Magyar Péternél. A DK máskor is előszeretettel tanult ellenfeleitől: legyen szó kormányinfóról, Megafonról vagy éppen politikusok és aktivisták kivezényelhető cyberharcosokká való átképzéséről. De Gyurcsányék ütemérzéke hagyományosan nem hibátlan. Nem mindegy, hogy egy politikai erő felfelé ívelő szakaszban izmozik, vagy egy csúnya kiütés után, vérző orral, tántorogva köt bele újabb és újabb képzelt ellenfelekbe. Az utóbbi esetben fordul elő, hogy a janizás inkább tűnik palacsintasütővel való, színpadias hadonászásnak.

De Gyurcsány Ferenc sajtóval kapcsolatos kirohanásának hitelességét leginkább az csorbítja, hogy az elmúlt 14 évben elég pontos képet kaptunk a médiafelfogásáról.

Ki működik úgy, mint a NER?