Szubvencióellenes vizsgálatot indítanak a kínai hatóságok az uniós tejtermékek importjával kapcsolatban. Kína 8 uniós tagállamban vizsgálja majd a tej-, tejszín- és sajttermelést támogató programokat.
Az érintett országok közül Írország exportálja a legtöbb tejterméket Kínába, 2023-ban 423 millió euró értékben szállítottak az ázsiai országba. Az ír tejtermékek exportjával foglalkozó szervezet elnöke ugyanakkor nem aggódik. Conor Mulvihill szerint a szektor a termékek és a célországok szempontjából is elég diverzifikált ahhoz, hogy boldoguljon egy esetleges kedvezőtlen kínai döntés esetén.
Az Európai Bizottság szorosan követi majd a kínaiak vizsgálatát. A szervezet egyik szóvivője azt mondta, hogy határozottan megvédik az uniós tejipar és a közös agrárpolitika érdekeit. Szükség esetén pedig beavatkoznak, hogy a kínaiak vizsgálata mindenképpen megfeleljen a WTO szabályainak.
A kínaiak lépése nem előzmény nélküli, az ázsiai ország és az Európai Unió egy ideje kereskedelmi háborút folytat. Az Európai Bizottság nemrég jelentette be, hogy azok a kínai autógyártók, amik nem működtek együtt az elektromos járművekre vonatkozó vizsgálatában, október végén akár több mint 36 százalékkal is magasabb vámra számíthatnak.
Az uniós tisztségviselők emellett dömpingellenes vizsgálatot indítottak a kínai gyártású napelemekkel és szélturbinákkal kapcsolatban is. (via The Guardian)