Zelenszkij bejelentette, hogy Ukrajna elkészítette első ballisztikus rakétáját

háború
augusztus 27., 17:05

Ukrajna elkészítette, majd tesztelte első saját gyártású ballisztikus rakétáját. Erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszélt keddi sajtótájékoztatóján, ahol azt is mondta, hogy az ukrán hadiipar akár évi 1,5-2 millió drónt is üzembe tudna állítani, ha lenne ehhez elegendő pénzügyi forrása.

Zelenszkij a háború lehetséges végéről is beszélt. Azt mondta, a harcok tárgyalásos úton érnek majd véget, de ehhez Ukrajnának erős pozícióban kell lennie.

A háború lezárására az ukránok kidolgoztak egy tervet, amit Zelenszkij hamarosan Joe Biden amerikai elnöknek és potenciális utódjainak, Kamala Harrisnek, illetve Donald Trumpnak is be akar mutatni. Az ukrán elnök tervei szerint szeptemberben részt vesz az ENSZ New York-i kongresszusán, látogatása során Bidennel is szeretne találkozni.

Volodimir Zelenszkij
photo_camera Volodimir Zelenszkij Fotó: UKRAINIAN PRESIDENCY/Anadolu via AFP

Zelenszkij múlt pénteken beszélt telefonon Bidennel, aki bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb, 125 millió dollárt értékű fegyverszállítmányt küld Ukrajnának.

Nem sokkal Zelenszkij sajtótájékoztatója előtt derült ki, hogy Ukrajna újabb próbát tesz, hogy engedélyt szerezzen az Egyesült Államoktól a nagy hatótávolságú amerikai fegyverek oroszországi célpontok elleni bevetésére. Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter és Andrij Jermak elnöki tanácsadó a héten Washingtonba utazik, hogy a kérdésben tárgyaljon az amerikai kormány képviselőivel. (via Reuters)

Kiemelt videóink