Moszkvát nem érdekli Zelenszkij béketerve, az oroszok folytatják a háborút

háború
augusztus 28., 16:05

A Kreml elutasította az ukrán elnöknek a háború befejezésére vonatkozó tervét, és közölte, hogy Oroszország folytatja az általa „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai akcióját.

Volodimir Zelenszkij kedden azt mondta, hogy a tervét – amelynek teljes részleteit nem hozta nyilvánosságra – Joe Biden amerikai elnöknek és két lehetséges utódjának fogja bemutatni. Azt mondta, az ukrán hadsereg három hete tartó, az oroszországi Kurszki területre való behatolása is része a tervének, ami más gazdasági és diplomáciai lépéseket is tartalmaz. Zelenszkij elképzelése az volt, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítik azzal, hogy az Egyesült Államok által szállított nagy hatótávolságú fegyverekkel mélyen Oroszországon belül mérnek csapást.

„Nem ez az első alkalom, hogy ilyen kijelentéseket hallunk a kijevi rezsim képviselőitől. Tisztában vagyunk ennek a kijevi rezsimnek a természetével” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, amikor Zelenszkij tervéről kérdezték. Azt mondta: „Folytatjuk a különleges katonai műveletünket, és minden célunkat el fogjuk érni.” Oroszország most az augusztus 6-án kezdődött ukrán betörés visszaverésén dolgozik, és folytatja a saját offenzíváját a kelet-ukrajnai Donyeck térségében.

Peszkov azt is mondta, hogy Oroszország támogatja India álláspontját a békés rendezés szükségességéről, de „több mint nyilvánvaló”, hogy jelenleg nincs alapja a tárgyalásoknak. Narendra Modi indiai miniszterelnök – pár nappal azután, hogy Kijevben tárgyalt Zelenszkijjel – kedden azt mondta, telefonon közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy támogatja az ukrajnai konfliktus mielőbbi, békés megoldását.

Lavrov: A III. világháború nem korlátozódna Európára

Oroszország szerint a Nyugat a tűzzel játszik, amikor azt fontolgatja, hogy Ukrajna nyugati rakétákkal mélyen belőhet Oroszországba, és kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter figyelmeztette az USA-t, hogy a III. világháború nem korlátozódna Európára.

Ukrajna augusztus 6-án megtámadta a nyugat-oroszországi Kurszki területet, és a II. világháború óta az Oroszország elleni legnagyobb külföldi támadásban egy szelet területet kihasított az országból. Putyin azt mondta, hogy Oroszország részéről méltó válasz érkezik a támadásra.

Szergej Lavrov, aki több mint 20 éve Putyin külügyminisztere, azt mondta, a Nyugat az ukrajnai háború eszkalálására törekszik, és „csak a bajt keresi” azzal, hogy figyelembe veszi az ukránok kéréseket, hogy enyhítsék a külföldről szállított fegyverek használatára vonatkozó korlátozásokat.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fogadja a jemeni kollégáját 2024. augusztus 27-én.
photo_camera Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fogadja a jemeni kollégáját 2024. augusztus 27-én. Fotó: Jevgenyija Novozsenyija/AFP

Ukrajna 2022-es megszállása óta Putyin többször figyelmeztetett egy sokkal szélesebb körű háború kockázatára, amiben a világ legnagyobb atomhatalmai vesznek részt, bár azt mondta, Oroszország nem akar konfliktust a NATO-val.

„Most ismét megerősítjük, hogy a játék a tűzzel – és ezek olyanok, mint a gyufával játszó kisgyerekek – nagyon veszélyes dolog a felnőtt bácsik és nénik számára, akikre nukleáris fegyvereket bíznak egyik vagy másik nyugati országban” – mondta Moszkvában Lavrov, aki szerint „az amerikaiak egyértelműen úgy asszociálnak a III. világháborúról szóló beszélgetésekre, mint olyasmire, ami – ha ne adj' Isten, bekövetkezik – kizárólag Európát fogja érinteni”.

Lavrov szerint Oroszország „tisztázta” nukleáris doktrínáját. Oroszország 2020-as nukleáris doktrínája meghatározza, hogy az elnök mikor fontolná meg nukleáris fegyverek bevetését: nagyjából válaszul egy nukleáris vagy más tömegpusztító fegyverekkel, illetve hagyományos fegyverekkel végrehajtott támadásra, „amikor az állam léte kerül veszélybe”. (Reuters, Reuters)

Kiemelt videóink