Büntetőeljárást indított a rendőrség a Keletiben kisiklott vonat ügyében

belföld
augusztus 29., 12:57

Büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Keleti pályaudvarnál kisiklott InterCity ügyében, írta a 24.hu. „A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztálya a vasúti közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytat nyomozást. A vonat jelenleg is a Keleti pályaudvaron van” – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hozzátéve, jelenleg nem adnak ennél bővebb tájékoztatást.

A vasárnap este Kolozsvár felől Budapestre tartó Intercity vasárnap este siklott ki a Keleti pályaudvar közelében, amivel megbénította a fél ország vonatközlekedését.

A kisiklott vonat vasárnap este
photo_camera A kisiklott vonat vasárnap este Fotó: MÁVINFORM

Mint kiderült, a bajt csavartörés okozta. Az Építési és Közlekedési Minisztérium honlapja szerint „a 4/a sz. váltó egyik csúcssínjét annak mozgató rúdjához rögzítő csavarok eltörtek, ennek következtében a váltó állításakor az állítórúd a csúcssín tényleges mozgatása nélkül a vágányúthoz szükséges végállásba került, így a biztosítóberendezés a váltót helyes állásúnak érzékelte a két simuló csúcssín ellenére”.

Kiemelt videóink