Gerhard Karner osztrák belügyminiszter az eseteket, „gyávának, rosszindulatúnak és bizonyos esetekben életveszélyesnek” nevezte.
Egy váltót is tönkretett.
Az új rendelet szerint nagyobb távolságra is le lehet majd zárni tereket külföldi delegációk érkezése miatt.
Nem végeztek el vizsgálatokat, ráadásul víz sem volt a zuhanyzókban, kézmosókban.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda ezért nem is adta ki a speciális útlevéllel rendelkezők listáját.
A kamasznak végül sikerült kiszöknie a Baranya megyei házból, ahol sanyargatták.
A vasúti közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt.
A nehézfém-részleg dolgozói hánytak, hasmenésük volt, kiütéseik lettek.
A lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításával foglalkozó bátonyterenyei SungEel Hitech Hungary Kft.-t a munkavédelmi hatóság 8,5 millió forintra bírságolta meg, mivel 13 embert súlyos veszélyeztetettségnek tettek ki.
Nincs erre jobb szövegük.
A 14 éves gyerek apja engedély nélkül tartott, csőtorkolati energiaértéke alapján lőfegyvernek minősülő kínai légpuskájával lőtte magát állon.
Azoknak teszik ki videóikban saját gyerekeiket, akiktől a legtöbb szülő a legjobban félti őket. A gyerekeket veszélyeztető videók miatt most rengeteg csatornát töröltek, a YouTube szigorítást ígér.
A kistarcsai család nyolcszázezer forintot ajánlott annak, aki segít elkapni azt, aki fagyállóval mérgezte meg kedvencüket.