• Van, ahol csak a táskába kell berakni, kikapcsolva, máshol a tanárok gyűjtik be, ahogy éppen tudják.
• Kígyózó sorok, egy halomba dobált mobilok, tisztázatlan feltételek: nagyjából így sikerül betartani az új kormányrendeletet.
• A mobiltelefonok használatának korlátozása az oktatási intézményekben nem várt nehézségeket is okoz.
• És mi van akkor, ha valaki nem a sajátját veszi el hazafelé menet? Vagy ha netán leesik a nem ritkán százezres mobil, az kinek a felelőssége?
• Olvasóinkat kérdeztük az első tapasztalataikról a mobiltelefonok begyűjtésével kapcsolatban.

Az idei tanévet új kormányrendelet kavarta fel. Ennek értelmében a telekommunikációs eszközöket – főképp a mobiltelefonokat –, a kép- vagy hangrögzítésre és az internetelérésre alkalmas okoseszközöket a tanítási nap kezdetén a diákoknak le kell adniuk. Azt az iskolákra bízták, miként és hogyan gyűjtik őket össze, hol és hogyan tárolják, milyen módszerrel adják vissza a nap végén. Ahogy Maruzsa Zoltán kifejtette: „a kormányzat nagy mozgásteret adott az iskolák vezetőségének” ebben a kérdésben.

Hogy mekkorát, és ez a begyűjtögetősdi milyen nehézségekkel jár a gyakorlatban, azt olvasóink segítségével igyekeztünk megfejteni.

Kezdésként egy kis színes, csak hogy érezzük, milyen lehet a hangulat az iskolákban:

„Reggel ott állt egy tanár az ajtóban kezében egy kis ládával. Abba kellett belerakni, ám ez meghiúsult, mert egyszer csak bement egy diák, aki tovább ment anélkül, hogy leadta volna a telefont. Az ügyeletes tanár, aki ott állt, ekkor utána ment. De közben felügyelet nélkül maradtak a ládák, és ezt észlelve páran odarohantak a ládához, kivették a telefonjukat, majd ahányan voltak, annyi felé rohantak. A tanár nénit úgy megforgatták, mint Ronaldo a védőket. Szegény azt se tudta, melyik után szaladjon. A tanár néni ettől dühös lett, és feladta a harcot, onnantól kezdve senkitől nem vette el.”

De van persze ellenpélda is: egy a II. kerületi általánosban szülői beszámoló alapján egyelőre „semmi nem történik, még dolgoznak rajta, »igyekszenek humánusan kezelni« a helyzetet”.

Lássuk tehát, ki hogyan kezeli a helyzetet.

Csak ki kell kapcsolni

Sok helyen egyelőre elnapolták a begyűjtögetéssel járó macerát, és a diákokra bízták, hogy minden reggel kikapcsolják, és a táskájuk mélyére süllyesszék, vagy a szekrényükbe tegyék a telefonjaikat és okoseszközeiket. Persze valamilyen módon azért figyelgetik, hogy ezt mindenki betartja-e.

„A folyosón folyosóőr (valószínű tanár) fog felügyelni, aki a WC-be is bemehet ellenőrizni!!” - írta egy diák.

Igen ám, csakhogy például a szekrényes megoldás helyenként nem várt nehézségekbe ütközött, egy szülői beszámoló például így szólt:

„Persze most hirtelen kampányszerű zárjavítás indul emiatt a suliban, hisz a szekrények rongálódnak a használat alatt, és a nyáron erre nem készültek. Ha valakit lefülelnek, hogy használja a telóját tanítás alatt, attól elveszik. Ha tömeges lesz a tiltott használat, központi begyűjtés lesz!”

A szabályok megszegéséért máshol is retorziók (osztályfőnöki, sőt, igazgatói intők, egyebek) vannak kilátásba helyezve, ez a megoldás mégis egyszerűben tűnik és gyorsabb, arról nem is beszélve, hogy ezzel a módszerrel könnyebben megoldható az is, ha egyes órákon a tanárok kérésére mégis kell okoseszközt használni, mert nem kell rohangálni utána.

Legfőképp pedig nem kezeli alapból renitensnek a diákokat, nem feltételezi azt, hogy ha nem veszik el tőlük az eszközeiket, akkor szándékosan megszegik a szabályokat.

Több helyről azonban azt is jelezték, hogy ez a variáció csak ideiglenes, vagyis amint az iskolának sikerül beszereznie a telefonok tárolására szolgáló berendezéseket, és kidolgoznia a begyűjtéshez szükséges eljárásrendet, változni fog a helyzet. Többen hozzátették azt is: annak, hogy több száz mobiltelefont megfelelően lehessen tárolni, anyagi vonzatai is vannak, vagyis az iskolákra újabb terheket ró az intézkedés, miközben sok helyen kifestetlen tantermek, kinyithatatlan ablakok, billegő székek, és nem megfelelő tárgyi felszereltség van (vagyis nincs kréta, papír, patron a nyomtatóban, stb.). De széf a telefonoknak majd lesz, persze. Ahogy egy olvasónk írta:

„Gondolom nem fogják széttépni magukat, hogy saját költségvetésből költsenek egy csomót a minisztérium újabb hülyeségére.”

Vannak egyébként olyan iskolák, ahol már évek óta begyűjtik a telefonokat.

„Annyit kértek idén, hogy regisztráljuk, milyen készüléket vihet az iskolába, amit majd elzárnak” - írta egy szülő egy ilyen intézményből.

Így legalább tudni lehet, ki milyen telefont dobott be a közösbe.

Bedobod, aztán lesz valami

A legtöbb olvasói beszámoló alapján azonban az derül ki, hogy a telefonok begyűjtése a legváltozatosabb módokon folyik.

Van, ahol buborékfóliába kell tekerni, máshol elég egy névvel ellátott boríték, volt olyan igazgató, aki figyelmeztetett, hogy a telefonok bizony törékeny dolgok, ezért nem árt őket óvatosan becsomagolni leadás előtt, megint máshol egy kosárba(!!) kell belehelyezni a leadandó eszközöket. Ahogy ház, annyi szokás ugyebár.

Van a puritán:

„Nálunk az osztályfőnök azt mondta, hogy a telefonok az osztályteremben lesznek összegyűjtve, egy erre »kijelölt« padon, mindenfajta doboz vagy tárolóegység nélkül kihelyezve, és ameddig az iskolának nincsen meg a megfelelő infrastruktúrája a mobilok biztonságos tárolására, addig (szabályellenesen) visszakaphatjuk a szünetekben.”

És a még annál is puritánabb:

„Egy szolnoki technikumban fagyasztós tasakban veszik el a mobilokat, amit ömlesztve tesznek egy háztartási szövet tároló dobozba, ami gyakorlatilag bármikor leszakadhat. Az iskola nem vállal felelősséget értük, és a sérülésmentesség sem biztosított, az őrzés pedig erősen érdekes így szerintem. Szörnyű!”

Ehhez képest egy debreceni egyházi gimnáziumban luxus körülmények vannak!

„Mindenkinek felcímkézve, tokban bele kell tennie reggelente egy dobozba a telefont, amit egy széfbe bezárnak.”

De azért nem ez az általános, a leadás pedig elég körülményes tud lenni, ahogy például egy budai gimnázium példájából is kiderül egy végzős diák beszámolója alapján: