A múlt hét elején kommunikációs eszközökbe, csipogókba és walkie-talkie-kba beépített robbanóanyagokkal követtek el merényleteket a Hezbollah számos tagja ellen. Ezeket a támadásokat, amelyekben több tucat, túlnyomó többségükben a Hezbollahhoz tartozó fegyveres halt meg, és több ezren megsebesültek – és amelyeknek magyar szála is van ,– Izrael nem vállalta magára.

Míg itthon a csipogó-gate bizarrabbnál bizarrabb epizódjai foglalkoztatják a közvéleményt, Libanont szinte folyamatosan bombázza az izraeli hadsereg, az amúgy is feszült libanoni társadalom pedig a robbantások következményeivel küzd.

A csipogók nem a híres libanoni idillt robbantották atomjaira

A libanoni felekezeti alapú megosztottság miatt az államapparátusba szinte kódolva van a működésképtelenség. A politikai pozíciók vallási alapon vannak leosztva: a megegyezés alapján az államfő maronita keresztény (lenne, bár most épp nincs államfő, mert nem tudnak róla megegyezni), a miniszterelnök szunnita, a házelnök pedig siíta. A három nagy vallási közösség közül a gyakorlatban leginkább a szunniták határozzák meg az állam működését a nekik járó miniszterelnöki pozíción keresztül, amit a siíta Hezbollah nehezen fogad el.

Hiába szabdalják szét a libanoni társadalmat az előbb említett mély, szektariánus törésvonalak, ezt egy sajátos klientúrarendszer egyszerre súlyosbítja, és paradox módon meg is haladja, mondta megkeresésünkre Csepregi Zsolt, Közel-Kelet-szakértő. A felekezetek maguk is megosztottak, aktuális érdekeik alapján szövetkeznek és nyúlnak át egymáson, erre jön még rá a némely esetben szélsőséges szintet érő korrupció, ami gúzsba köti az országot.

Bár valaha Libanon volt a Közel-Kelet egyik leggazdagabb nem olajból élő országa, ennek mára nyoma sincsen. Az ország szinte szó szerint romokban van, és ezt távolról sem csak az Izraelből indított rakéták pusztítása okozza. A túlburjánzott korrupció és a félremenedzselés a maradék gazdasági tevékenységet is megfojtja, aminek következtében a közszolgáltatásokért fizetett árszínvonal az európainál is magasabb.

A libanoni problémák tragikus következménye volt, amikor 2020 augusztusában a bejrúti kikötőben 2750 tonnányi, gondatlanul tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ezt azóta is a világ egyik legnagyobb nem nukleáris detonációjaként tartják számon, körülbelül 300 ezer ember otthona veszett oda, és egész városnegyedek váltak lakhatatlanná. Ez már négy éve volt, de az újjáépítés nagyon nehézkesen haladgat csak, és ez még enyhe kifejezés.

A sajátos politikai berendezkedés miatt a felekezetek nem jutnak egymással dűlőre, az érvényben levő politikai kvótarendszer pedig lehetetlenné teszi, hogy azok a fiatal generációk, amelyekben lenne igény a változásra, meg tudják haladni ezt a megosztottságot. A kilátástalan helyzet miatt sokan a kivándorlást választják, nem véletlen, hogy a libanoni arab diaszpóra az egyik legnagyobb a világon.

A félelem az úr

Dahrouge Elias, Bejrútban élő libanoni-magyar kutatóval beszélgettünk a robbantások utáni libanoni helyzetről. Megkeresésünkre azt mondta, hogy a múlt heti támadások óriási félelmet gerjesztettek a libanoni lakosságban, főként a robbanásokat követő első órákban, amíg még nem tudták, hogy robbanószert raktak a csipogókba.