Elhunyt Jelenits István piarista szerzetes
A Piarista Rend Magyar Tartománya a feltámadásba vetett élő hittel tudatja, hogy Dr. Jelenits István piarista atya, nyugalmazott gimnáziumi, főiskolai és egyetemi tanár életének 92., szerzetességének 70., papságának 65. évében, rendtársai körében, szentségekkel megerősítve csendesen elhunyt - közölte a Piarista Rend Magyar Tartománya.
Jelenits István hosszú ideig népszerű közszereplő is volt, sokat idézett írások szerzője, de életműve jelentős része nem a nyilvánosságban, hanem a tantermekben bontakozott ki. De lehet róla tudni azt is, hogy ő volt például Esterházy Péter tanára, Antall József volt miniszterelnök lelki támasza vagy Pilinszky János gyóntatópapja – de emellett irodalomtörténész, biblikus, sőt Tótfalusy István álnéven költő is.
„Jelenits István piarista szerzetes az utóbbi fél évszázad egyháztörténetének és napjainknak az a személyisége, akit mindenki szeret. Anélkül, hogy az elveiből, a meggyőződéséből bármikor bármit föladott volna, mindenkihez tud empátiával közeledni: diákhoz, költőhöz, művészhez, és ezért mindenkinek tud lelkipásztora is lenni. Egész lénye, egyszerű bölcsessége, szerénysége, derűje inkább egy ferences barátot juttatna eszünkbe, mint egy nagy tekintélyű piarista tanárt, aki számos elismerés birtokosa. Pedig a 20. századi magyar sors nem kényeztette a nyolcvanadik életévében járó szerzetest sem” - írták a piaristák 2012-ben, amikor megkapta a második legnagyobb állami kitüntetést, a Corvin-láncot.
1932. december 16-án született Berettyóújfalun. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, elvégezte az ELTE magyar szakát. 1955-ben lépett be a piarista rendbe, négy év múlva pappá szentelték, és teológiai doktorrá avatták. 1960-tól hittant, valamint magyar nyelvet és irodalmat tanított a kecskeméti, később a budapesti Piarista Gimnáziumban, egészen 2003-ig. 1965-től bibliai tárgyakat is oktatott a fővárosban a Kalazantinumban, a rend hittudományi főiskoláján, 2000-től pedig annak utódintézményében, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. 1985–1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt. 1992-től éveken át tanított a gödi, illetve 1993-tól a váci piarista iskolában, később a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztétikatanára, tanszékvezetője volt, 2015 óta professor emeritus.
Mit jelent katolikusnak lenni, kérdezte tőle a Magyar Kurír, amikor 90 éves lett. „Katolikusnak lenni véleményem szerint azt jelenti, hogy tudjuk, Isten még a tőle elszakadottat is a magáénak érzi. (...) Különös feladat, hogy soha ne mondjunk le a másik emberről, hogy ne perlekedésben, hanem reményben éljünk, hogy nyitva tartsuk azokat az utakat, amelyek a másik emberhez vezetnek. Ne legyünk szűk látókörűek, és habár a felgyorsult világ mintha az elszemélytelenedés felé vinne, vigyázzunk a lelkünkre és a másik emberre.”
Amikor végigtekint az életén, mit lát? - hangzik a következő kérdés. „Csodálkozva nézek vissza az életemre. Nem tudtam, hogy ilyen lesz. Legtöbbször csak az orromig láttam. De amikor az egyes helyzetekben a megoldáson munkálkodtam, mindig megtapasztaltam, hogy utak nyílnak meg előttem. Feltárultak az összefüggések, érthetővé váltak a dolgok. Visszatekintve megtapasztalhattam, hogy egész életem során a Jóisten vezetett. Hálás vagyok, hogy sosem kívánt tőlem többet, mint amit éppen adni tudtam. Ámulattal tölt el, milyen különleges az élet. Hagyjuk, hogy ez a nagy játék megtörténjen, és mi a részesei legyünk. Ez gyönyörű.”