• Korábbi cikkeinkben körbejártuk, milyen korlátozott lehetőségei vannak otthon a háborút ellenző oroszoknak kifejezni a nemtetszésüket, és milyen mindennapokban élnek.
• Ebben az írásban azokkal foglalkozunk, akik már elhagyták Oroszországot.
• Mit tudni a kivándorolt oroszokról, egyáltalán, kinek van lehetősége elhagyni az országot, és hogyan nyúl a Kreml még a távozók után is?

Az orosz történelem és kultúra fontos részét jelentik az emigránsok, irodalmi és filmes emlékeinkből könnyen ugorhatnak be képek földig érő bundában pezsgőző-kaviározó grófnőkről, füstös szalonokban szervezkedő ellenzéki politikusokról, akiket változatos módokon próbálnak eltüntetni. Az emigránsok története – legyenek azok börtön elől elmenekülő újságírók, politikusok, vagy épp a jobb élet reményében útnak induló egyszerű informatikusok – ma is elválaszthatatlan Oroszország történetétől, hiszen, ahogy látni fogjuk, nem kell a közhatalom szempontjából fontos szerepet betölteni ahhoz, hogy Moszkva szerető karjai az országhatárokon túl is az ember után nyúljanak.

Mit tudunk a külföldre költözőkről?

Még azt sem egyszerű megmondani, pontosan mennyi emberről beszélünk, a becslések nagyjából 900 000 fő körül szórnak. A pontos szám meghatározása azért is nehézkes, mert nagy a fluktuáció, sokan néhány hónapra mentek/mennek, fokozatosan költöznek ki, vagy a távozás után is továbbköltöznek. Ez a lakosság kevesebb mint egy százaléka. De a munkaerőpiacnak valószínűleg a legjobb egy százaléka.

Nem mondunk nagyon újat azzal, hogy a legkönnyebben azok tudnak emigrálni, akik beszélnek idegen nyelveken, fiatalok, külföldön is keresett, piacképes a tudásuk, és vannak pénzügyi tartalékaik. Ezek a halmazok például az IT-szektorban dolgozók esetében fedik egymást, szóval ájtisnyiknak lenni ma Oroszországban (is) sokak vágya.

Do you speak English, comrade?

Bár Magyarországon, és más országokban jellemzően jól szituált, világlátott orosz kivándorlókkal találkozunk, az orosz társadalom túlnyomó többségét nem ilyen emberek alkotják. Az oroszok nyelvtudásáról kevés adat áll a rendelkezésünkre, de kiindulási adatnak megfelelnek. A Levada Center adatai szerint 2008-ban a lakosság 15%-a beszélt legalább egy idegen nyelven, 2014-ben ezt 11%-ra mérték. 2015-ben az állami Interfax hírügynökség meghökkentő adatról tudósított, és 30%-ra tette azok számát, akik bármilyen szinten beszélnek angolul, azonban ebből csak 3% vallotta, hogy folyékonyan tudna. Mindenesetre a 30%-ot tekinthetjük egy felső küszöbnek, ennél egészen biztosan nem volt több angolul tudó. 2019-ben a Kreml-közeli VCIOM 5%-ra mérte az angolul folyékonyan tudó oroszok arányát (és a bármennyire is tudókét 63%-ra).

Útlevél az útra

Útlevelet szerezni nem különösebben nehéz, mégis sokat sejtet, hány embernek van meg egyáltalán az elvi lehetősége arra, hogy elhagyja az orosz határokat. 2022-ben az orosz lakosság kevesebb mint harmadának volt zarganpaszportja, tehát külföldi útlevele, ami az ország elhagyásának alapfeltétele. (Van egy másik útlevelük belföldre, ami szintén a paszport, ők ezt használják személyi igazolvány helyett. Értelemszerűen az minden 14 év feletti állampolgárnak van, így ennek a számából messzemenő következtetéseket az emigránsok kapcsán nem tudunk levonni.)

A lakosság 72%-a már 2022 előtt sem volt olyan helyzetben, hogy külföldre menjen legalább életében egyszer, akárcsak egy nyaralás erejéig, erre lehet következtetni abból, hogy ennyi embernek nem volt külföldi útlevele.

De ha még van is külföldi útlevele, a külföldre költözés jellemzően drága és macerás (még Schengenen belül is, hát még azon kívül). Egy költözködést fontolgató orosz aggódhat azon is, hogy elfogadják-e a diplomáit? Mennyire értékelik a munkatapasztalatát? Talál olyan munkát, amiből meg tud élni kint? Amíg nem, addig elég a meglévő megtakarítása? Ha a megélhetési költségeket nézzük, azok nagy átlagban még Magyarországon is majdnem kétszer olyan magasak, mint Oroszországban.

Az anyagi szempontok pedig kulcsfontosságúak: személyes történetek és Szergej Belanovszkij szociológus szerint a hazatérő emigránsok legnagyobb része végül anyagi okokból megy haza, nem találtak olyan jól fizető munkát, amilyet kerestek, drágább volt az élet kint, mint gondolták, és hasonlók. Viszont sokan gyerekkel vágtak neki az országváltásnak, ami inkább a kint maradási hajlandóságot erősíti, bármikor, bármelyik nemzet emigrációja esetén: ha a gyerek már elkezdett óvodába, iskolába járni és be tudott illeszkedni, a család nagyobb valószínűséggel marad kint. Mindezekből világosan látszik, hogy az áttelepülés azoknak a legkönnyebb, akiket a munkahelyük telepít át. Az inváziót követően komplett céges részlegek döntöttek a relokáció mellett. Az egyik legnagyobb telekommunikációs cég például a szentpétervári szervezeti egységét költöztette Magyarországra, a dolgozók áttelepülését is számos módon támogatva.

Merre van az arra?

Bár – a putyini világértelmezés szerint csúnya, gonosz, háborúpárti – Európa tűnik az emigráló oroszok legcsábítóbb úticéljának, ez főként azok számára opció, akik egyrészt jól beszélnek idegen nyelveket, másrészt már a háború előtt volt schengeni vízumuk, ugyanis az invázió megindulása óta számos ország jelentősen szigorított.