Külföldi ügynöktörvény a civilek megzabolásására, az “LMBTQ-propaganda” ellen hozott törvénycsomag a gyermekek védelmére és a családi értékekre hivatkozva, szuverenitásvédelem és háborúpártinak bélyegzett ellenzék, melynek vezetőit a kormányzati plakátok (szinte csak ilyeneket látni az utcákon) pórázon rángatott csaholó kutyákként ábrázolják: csak néhány ismerős szál a szombati, minden oldalon sorsdöntőnek gondolt grúz választások előtt.

Mindez az egymás után a negyedik győzelmére készülő, az intézményeket az elmúlt 12 évben maga alá gyűrő oroszbarát kormánypárt és a megosztott ellenzék között. Az egyébként meglehetősen népszerűtlen ellenzéki pártok az elmúlt években egymással sem nagyon tudtak együttműködni. Ennek ellenére a hatalom könnyedén össze tudta gyurcsányozni szaakasvilizni mindet, most pedig a Nyugat bábjaként festik le őket, azt állítva, hogy háborúba vinnék az országot, és második Ukrajnát csinálnának Grúziából.

Tényleg elég sok hasonlóság látszik már első blikkre is a magyar politikai valósággal.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a háborútól való rettegtetésben utazó kormánypárt, a Grúz Álom számára Orbán Viktor az egyik gyakran hivatkozott példakép, és hogy a Fidesz rendszeresen bevédi grúz szövetségesét az EU-s fórumokon, már nem is tűnik olyan távolinak a kaukázusi kapcsolat.

A nagy Oroszország kovácsolta frígy

A grúz választás az ellenzék és a nyugati megfigyelők szerint lényegében arról szól, hogy az ország visszatalál-e a nyugati orientáció idáig túl messzire nem vezető útjára, vagy visszakerül az orosz befolyási övezetbe. Utóbbi esetben, mondják, az sem zárható ki, hogy Grúzia elindul a 2020-as belarusz úton, és a heves társadalmi tiltakozások után a rezsim átvált nyílt diktatúrába, a túlélésük pedig az orosz támogatáson múlik - cserébe nagyjából elvesztik az önállóságukat.

Ez a legrosszabb opció, de ajánlat azért van erre is: Oroszország kész megakadályozni egy nyugati puccskísérletet, és segíthet megőrizni a grúz kormánypárt hatalmát, ha Tbiliszi Moszkvához fordul ezzel a kéréssel - mondta Andrej Klimov, az Orosz Föderáció Tanácsának elnökhelyettese, persze szigorúan nem hivatalosan, de az 1956-os receptet azért rutinosan hozva egy fórumon.

A baráti segítségnyújtásra azonban csak végső esetben lehetne szükség. Az biztosra vehető, hogy 12 éve kormányzó Grúz Álom, melynek a leggazdagabb grúz oligarcha, Bidzina Ivanisvili a tényleges vezetője, most is meg fogja nyerni a választásokat - azt viszont nem tudni, hogy ez elég lesz-e az újabb kormányalakításra is.

A Grúziában végletesen átpolitizált közvélemény-kutatások annyira széttartó előrejelzéseket tesznek, hogy kiindulópontnak sem nagyon lehet használni őket. A kormányközeli intézet fölényes, 60 százalékos győzelmet mond a kormánypártnak, az ellenzék által finanszírozott kutatásban viszont csak a szavazatok harmada jutna nekik, míg az ellenzéki pártok összesen 53 százalékra számíthatnának. A legtöbben döntetlenközeli eredményt várnak, ahol minden a mozgósításon múlhat: főleg a fiatalok tömeges részvétele kecsegtetne ellenzéki sikerrel.

Amíg az ellenzék a Nyugat vagy a vissza a Szovjetunióba egzisztenciális választásaként keretezi a szombati szavazást, a Grúz Álom a háború vagy béke, erkölcsi leépülés vs. hagyományos értékek, alávetettség vagy függetlenség közötti népszavazásról beszél.

A kormánypárt kampányában a szuverenitást nem Moszkva fenyegeti, hanem a Nyugat, akiket folyamatosan azzal vádolnak, hogy az ellenzék segítségével újabb színes forradalmat készítenek elő.

Tavaly ősszel a grúz állambiztonság azt állította, hogy külföldi pénzügyi támogatással valakik a hatalom erőszakos átvételére készülnek, és “a 2014-es kijevi majdanhoz hasonló forgatókönyvet akarnak megvalósítani”. Ezzel konkrétan az Ukrajnában harcoló grúz önkéntesek légióját vádolták meg, ami igazi 3 az 1-ben, tökéletes választás: remekül passzol az orosz narratívába, lehet vele ütni az ellenzéken, és persze támadni a Nyugatot is.

A lokális előzmény a grúziai rózsás forradalom, amiben az utolsó szovjet külügyminiszter, Eduard Sevardnadze hatalmát döntötték meg 2003-ban. Ekkor került hatalomra Mihail Szaakasvili, aki demokratikus forradalmárból sokak szemében a rendőrállam megtestesítője lett néhány év alatt, egészen addig, amíg 2012-ben aztán őt is megbuktatta a Grúziát máig uraló Ivanisvili.

Ivanisvili a kilencvenes években oroszországi seftelésekből, számítógépekkel és nyomógombos telefonokkal folytatott bizniszekből gyúrta ki magát annyira, hogy vagyona a grúz GDP ötödét teszi ki.

Csak a műgyűjteménye egymilliárd dollárt ér, van a birtokában Picasso, Schiele, Lucian Freud, Roy Lichtenstein és Jeff Koons is többek között - a biztonság kedvéért ezeket inkább Londonban tartja, a tbiliszi Rózsadombon a város fölé magasodó, helikopterleszállóval és forgó ebédlővel ellátott rezidenciáján csak másolatok vannak.