Alsó-Elefánty Rogán-Bede Márton, Felső-Elefánty Rogán-Uj Péter és Olmócy Rogán-Winkler Róbert népszerű rádióműsora ezúttal is több kérdést vet föl, mint amennyit megválaszol.
A Közösség és a Belső kör elnevezésű előfizetői csomagok tulajdonosai alább hallgathatják a műsort. A kissé rövidített, ingyenes változat kedden jön. Legyenek szívesek előfizetni, hogy az újságírásnak lehessen hatása!
Ezt az adást csak Belső kör és Közösség csomagjainkkal érheted el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
A Fidesz a legjobban a 65 felettieknél áll, 50 százalékkal. Budapesten összességében 43-23 a Tisza javára. Mindez a Medián kutatásából derül ki.
Kilenc embert letartóztattak.
Az egyik legnagyobb kelet-európai zarándoklat jött létre Tokaj mellett, a tízezernyi hászidra komoly ipar épült, de a helyiek nem nagyon részesülnek ennek az áldásaiból. Vallási turizmus, házvásárlások, biznisz és gyorsan fogyatkozó falu, ahol NER van, munka nincs, és most már a házak ára is az egekbe szökött.
A cégadatbázis szerint az új vezetékneve ismét egy dupla vezetéknév, de most a régi és az új férjjel.
400 000 év börtönt kéne itt kiosztani! Rákay panasza. Parragh megokosodik. Miért pösze itt mindenki? Szinetár Dóra énekhangja. Ibiza, Európa swimming poolja.Jól nézünk, Miki! A Pötterbing Ödön Társaság és az eltitkolt vértanúk.
A szülői oktatási szorongás költséges mulatság, az egészségre is káros. Miért csináljuk mégis? Végre egy podcast, ahol nyugodtan ki lehet jelenteni: régen minden jobb volt.
Letartóztatások nélkül kellett kibírnunk ezt a hetet. A politikusétkeztetés rövid históriája. Hol vannak a kínai Nobel-díjasok? Orbán visszatérése visszatér. Ötkamarás parlamenetet! Idegesítés, mint marketingtrükk.
Anthony Bourdain személyisége, története még halála után nyolc évvel is izgalomban tartja a fél világot. Sűrű történet ez, van benne minden, gimis romantika, keménydrogos gasztrorocksztárság, értelmiségi álomkarrier, médiaglória, és mindemögött örvénylő bűntudat és depresszió.
Letartóztatások nélkül kellett kibírnunk ezt a hetet. A politikusétkeztetés rövid históriája. Hol vannak a kínai Nobel-díjasok? Orbán visszatérése visszatér. Ötkamarás parlamenetet! Idegesítés, mint marketingtrükk.