„A kormány politikai kármentésből egy egészen elképesztő hazugságcunamiba kezdett. (...) Igyekszik átkeretezni a történetet” – mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke péntek este tartott online sajtótájékoztatóján a moldáv audis ámokfutóval kapcsolatban.
Magyar szerint az őt álhírterjesztéssel vádoló fideszesek lényegében azt a magyar rendőrséget vádolják álhírterjesztéssel, „amely többnapos, alapos nyomozás során és feltételezhetően egyértelmű bizonyítékok birtokában nevezte meg a bűncselekmény gyanúsítottját, vállalva az ügy politikai következményeit is. Vajon ki hiszi el azt a rogáni mesét, hogy egy büntetlen előéletű moldáv ember a saját úti okmányai helyett inkább a Magyarországon jogerősen börtönbüntetésre, és kiutasításra ítélt testvére papírjaival lépi át a határt, és foglal szállást Budapesten?”
Történt ugyanis, hogy a rendőrség a hét elején elfogatóparancsot adott ki egy, a kormány által korábban szabadon engedett, az országból kitiltott moldáv embercsempész ellen, a gyanú szerint ugyanis ő volt az a férfi, aki egy audival múlt hét vasárnap egy piros lámpánál álló autónak ütközött. Aztán a hatóságok közölték, hogy mégsem az embercsempész volt rendőrség által keresett feltételezett audis ámokfutó, hanem a rá „megszólalásig hasonlító” testvére, Tiganciuc Serghei.
Az ügyet hét közben Magyar Péterrel együtt több politikus is felkapta, mondván Orbán hibája, hogy ilyen embercsempészek járkálhatnak az országban. Miután azonban a rendőrség közölte, hogy igazából a csempész testvérét körözik, a Fidesz álhírterjesztéssel kezdte vádolni Magyart.
Magyar Péter egyébként azzal kezdte beszédét, hogy a magyar nép válaszokat vár egy csomó kérdésben. Ilyen kérdés volt az,
A párperces beszéd nagyját a héten történt audis ámokfutásnak, azon keresztül pedig a kormány által szabadon engedett, több mint kétezer külföldi embercsempésznek szentelte. Magyar szerint Orbán hazudott, amikor azt mondta, hogy a szabadon engedett embercsempészeket kitoloncolták az országból.
Magyar azt kérdezte, hogy ebből a kiengedett több mint kétezer embercsempészből hányan sétálnak ma közöttünk. Magyar szerint ugyanis a magyarok félnek. A magyar által felsorolt ügyek miatt Magyar szerint Orbán Viktornak azonnal meg kéne szakítania „a dzsungeltúráját”, azaz indiai nyaralását.
Magyart nem csak az audis ámokfutó ügyében, de korábban egy Aszaddal kapcsolatos álhír kapcsán is álhírterjesztéssel vádolta a Fidesz. Az ügyben a Magyar Hang által közölt téves információkat osztotta meg a Tisza Párt elnöke. A Fidesz álhírezésére reagálva Magyar nem sokkal később Kocsis Máté fideszes frakcióvezetőt vádolta meg álhírek terjesztésével.