A Parlamentnél már teljes készültség van
De legalábbis van ott jó sok rendőr – derül ki a Momentum posztjából.
De legalábbis van ott jó sok rendőr – derül ki a Momentum posztjából.
Erre pedig nem biztos, hogy számított az ellenzéki akciót tervező Momentum. Meglátjuk, addig is ajánljuk Szily László tudósítását a kattintás után.
Orbán Viktor az évértékelő beszédében jelentette be, hogy nagy dolgok jönnek. Volt, amivel nem is tesze-toszáskodtak: a Pride-ot hamar betiltották, ám ez a tempó egy kis kavarodást hozott, hisz a tiltást lehetővé tévő Alaptörvény-módosítás ugyanis még nem ment át. Ezt korrigálták egy bizottsági módosítóval, amivel bevárják azt. „A javaslat hatályba lépését az Alaptörvény tizenötödik módosításához szükséges igazítani” - ez van az indoklásban. A Momentum már ennél a szavazásnál is akciózott.
A mai nap legfontosabb fejleménye tehát az lesz, hogy immár alkotmányosan is korlátozzák a gyülekezési jogot. De a miniszterelnök az évértékelőben másról is beszélt, ezekre is sor kerül majd. A „legfontosabb” pontok az eredeti szöveg szerint:
A törvény szövegén több helyen módosítottak végül. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának döntése értelmében a fentebb említett első pontból kikerült a „teremtés sorrendjével egyezően” rész. Új mondatként bekerült, hogy „az ember férfi vagy nő”, de utána így folytatódik: „az anya nő, az apa férfi”. Hogy miért hagyták el a nagy felháborodást kiváltó mondatrészt, nem indokolták meg, csak annyit írtak: „A javaslat az Alaptörvény hatályos szövegének megtartására irányul.”
A módosítók közül fontos még az is, ami szerint mégsem hirdethet örökre veszélyhelyzetet a kormány. A szabály marad, ami most van az alaptörvényben: a kormány harminc napra hirdethet veszélyhelyzetet, és az Országgyűlés kétharmados többsége legfeljebb 180 napra hosszabbíthatja azt meg. Ezt a felhatalmazást bármennyiszer megadhatja a parlament, 2020 óta félévente rendszeresen meg is teszi.
Az alaptörvény-módosításhoz kapcsolódó eset volt, hogy a rendőrség erre hivatkozva betiltotta a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) április 20-ai Million Marijuana March nevű, a fű legalizációját követelő rendezvényét. A párt fellebbezett, a Kúria pedig arra jutott, hogy nem lehet egy rendezvényt egy még nem megalkotott, jövőbeni jogszabályra hivatkozva betiltani.
A Momentum pénteken jelentette be, hogy az alaptörvény-módosítás napján délután 3-tól blokád alá veszik a Parlamentet, hogy megakadályozzák az alaptörvény újabb módosítását, délután 5-től pedig tüntetés lesz a Kossuth téren.