Anyukámnak

A szüleim 20 éve fideszesek. Pontosabban anyukám csak egy héttel ezelőttig volt az, a választás éjszakáján ugyanis rájött, hogy valami nem stimmel, és egy napjába telt, hogy 16 évnyi hazugság után elkezdje érdekelni a valóság. Ez a cikk most róla szól, és arról, milyen szembenézni azzal, hogy nettó 16 évig hazudtak neked éjjel-nappal.

Anyukám sosem volt igazán meggyőződéses fideszes, nem pártpolitizált, de az M1 és a TV2 híradóját nézte, tisztelte és talán kedvelte is Orbán Viktort és Szijjártó Pétert, mélységesen egyetértett a kormány családpolitikájával, a határon túli magyarok támogatásával, és úgy általában majdnem mindennel, amit a Fidesz csinált, a hatósági áras termékektől a 3 százalékos hitelig. Évekkel ezelőtt bekövettem (az engedélyével) néhány független sajtóterméket a Facebookján, hogy legalább szalagcímeket lásson a kormánymédia teremtette buborékban. De mivel igazából sosem foglalkozott aktívan a közélettel, nem is nagyon érdekelték az aktuálpolitikai kérdések. Mi sem beszélgettünk ilyenekről.

Két eset volt az elmúlt két évben, amikor engem mégis közéleti eseményről kérdezett: az egyik a kegyelmi ügy volt, a másik a Szőlő utcai javítóintézet körüli botrány. Ezek bejutottak még a kormány által irányított narratívába is, amivel ő találkozhatott, és érezte is a súlyukat.

Az elmúlt két évben ezért reménykedni kezdtem, hogy meglátja a hatalom sötét, mocskos arcát, amivel a lánya naponta szembesül a munkája során. Ez azonban még kevésnek bizonyult azzal a hazugsághullámmal szemben, amit minden nap okádott magából a Tények vagy az M1. Hibáztatni ezért sosem hibáztattam, elfogadtam, hogy más valóságokban élünk.

Ennek ellenére teljesen sosem adtam fel, hogy egyszer majd ugyanazt fogjuk gondolni az országról, és bár 10 éve, mióta újságíró vagyok, kerülöm a politikát a családi beszélgetésekben, február elején mégis megkérdeztem tőle, hogy a Fideszre fog-e szavazni. Ingerült, kijózanító választ kaptam: „Nem gondolod, hogy olyanra fogok szavazni, aki emelni fogja az adókat? Ti nem éltetek akkor, amikor…”

Gyorsan rövidre zártam a beszélgetést, több nem kellett, hogy rájöjjek, a kormánymédiának köszönhetően eljutott hozzá az Index által „kiszivárogtatott” kamu Tisza-adóterv. Az persze már nem, hogy a „tervről” bíróság mondta ki, hogy nettó hazugság. Megfordult a fejemben, hogy felkészítsem arra, nem valószínű, hogy a Fidesz megnyeri ezt a választást, de olyan elutasítást éreztem, amivel nem volt kedvem szembeszállni.

Eljött április 12., győzött a Tisza, nagyon. Eldöntöttem, hogy amíg csak lehet, kerülöm a választási eredmények utáni beszélgetést. Nem azért, mert attól féltem, hogy hibáztatni fog, vagy kiakad, hanem mert nem akartam, hogy hallja a hangomon, mennyire örülök. Elvégre ő sem dörgölte az orrom alá egyszer sem, hogy a Fidesz kétharmaddal nyert. Akkor is mindent ugyanúgy csináltunk tovább, mint előtte, mintha a politika az én életemben nem befolyásolna semmit. Mintha az állampárt nem fenyegette volna éveken át a független sajtót, egyenesen irtandó rovaroknak titulálva az újságírókat.

Hétfő este mégis kaptam tőle egy üzenetet, hogy felhívhat-e. Szomorúságot erőltettem a hangomba, de ő gyanúsan gyorsan le akarta tudni a beszélgetés small talk részét. Aztán izgatottan azt mondta:

„Egész nap vártam, hogy tudjalak hívni, hogy mondd már el nekem, ki az a Magyar Péter, és mit akar csinálni.”

Egy pillanatra lefagytam. Éreztem a hangján, hogy ez nem számonkérés, hanem őszinte érdeklődés, de ennyi év után nehéz volt elhinni. Ahogy aztán egyre többet kérdezett arról, hogy mit fog csinálni a Tisza-kormány, tényleg fog-e adót emelni, tényleg fizetős lesz-e az egészségügy, tényleg eladja-e a Molt, világossá vált, hogy őszintén kíváncsi a válaszokra.

Egyre lelkesebben cáfoltam sorra a propaganda hazugságait, amiket hallott, ő pedig egyre jobban csodálkozott. Ekkor már nem bírtam tovább, megkérdeztem, mi történt, miért beszélgetünk most erről.

Azt mondta, már hetekkel ezelőtt látta a közösségi médiában, hogy nagyon sokan támogatják a Tisza Pártot. Az utolsó napokban pedig minden kormányhazugság ellenére már azt is érezte, hogy a Fidesz ki fog kapni.

Ha anyukám a győzteshez szeretett volna húzni, leszavaz a Tiszára, de nem így tett. Ebből is látszik, hogy az erőszakos kormánypropaganda, a riogató plakátok, a magabiztos „győzni fogunk” nyilatkozatok milyen jól működtek még akkor is, amikor már minden észérv amellett szólt, hogy a realitás valami egészen más.

Aztán jöttek az eredmények, és többé nem volt kérdés, mi a valóság.

Anyukám azt mondta, egész éjjel nem aludt, mert azon gondolkodott, hogyan lehet, hogy a Fidesz hónapok óta magabiztosan állította, akkorát fognak nyerni, hogy még a Holdról is látszani fog, aztán győz a Tisza kétharmaddal. Anyukám ott, akkor, éjszaka jött rá: hazudtak neki. Nem csupán neki, minden Fidesz-szavazónak. Még aznap éjjel eldöntötte, a másnapot arra szenteli, hogy utánanéz, miben hazudtak még neki.

Ennek volt a része az is, hogy felhívott, hogy tájékozódjon. 16 év elmaradt beszélgetéseinek megfelelő lelkesedéssel meséltem és meséltem Szijjártó Péterről, Mészáros Lőrincről, az orosz titkosszolgálatról, korrupcióról, propagandáról, a nemzeti szimbólumaink kisajátításáról, a hazaárulózásról, a poloskázásról. Szinte mindenre csodálkozva mondta: „mi ezekről semmit nem hallottunk”.

Az egyórás beszélgetés végére eljutottunk odáig, hogy kimondta: eddig burokban élt, ott tartották, és most nyílik a szeme. Azt is mondta, hogy ha ezeket hamarabb tudja, másképp szavaz.

De nem csak ennyit tett: hétfőn megnézte a Tavaszi szél című, Magyar Péterről szóló dokumentumfilmet, majd kedden még egyszer. Aztán szerdán meghallgatta Magyar Pétert a köztévében, akiről azt mondta: „arrogáns, de nagyon okos”, és még azt: „ha annak a fele is igaz, amit mondott, az nagyon ijesztő”. Hatvanpusztáról és az Orbán család meggazdagodásáról nézett videókat, és ezeket lelkesen küldözgette nekem, hogy láttam-e már. A TV2 helyett elkezdte az RTL Híradót nézni, amit korábban sosem. Anyukám olyan információéhségbe került, amilyet még nem láttam tőle.

Én ezt nevezem valódi ébredésnek. Ébredésnek abból, hogy a Fidesz a saját hívei szemébe hazudta a legutolsó pillanatig: nyerni fogunk! Ébredés abból, amiről azt kamuzták, minden rendben van; ami rossz, az nem a kormány miatt rossz, hanem az ukránok, Brüsszel vagy Magyar Péter miatt.

Ez az ébredés üdvözlendő, sőt ünneplendő. Nem könnyű szembenézni azzal, hogy valaki ennyi éven át csúnyán átvert minket, és mi vakon hittünk neki. Büszke vagyok az anyukámra, és bár szerinte egy ilyen választási eredmény után „minden épeszű ember elgondolkodik”, ez sajnos nem ennyire egyértelmű. A fideszes hatalom az elmúlt 16 évben mindent elkövetett azért, hogy nagyon sokan ne lássanak ki a burokból, amibe kényszerítették őket.

Ez az, amit sosem fogok megbocsátani a Fidesznek. A vidéki lapok, a közpénzből finanszírozott közmédia és szinte a teljes nyilvánosság felvásárlásával, azoknak központi irányításával úgy vezették meg az ártatlan, jóhiszemű embereket, hogy esélyt se adtak nekik arra, hogy mást gondoljanak, mint amit ők gondoltatni akartak. Hogy riogattak, hogy félelmet keltettek, bántottak, és földbe tiportak embereket, csak azért, mert kritikát fogalmaztak meg a hatalommal szemben. Én a saját bőrömön, a családomban éreztem, hogy mit jelent ez.

Szeretném azt hinni, vannak is erre utaló jelek, hogy nem az anyukám az egyetlen, aki felébredt ennyi év hazugságból.

Ha a környezetében ön is tapasztalt hasonló ébredést a választás után, írja meg nekünk történetét névvel vagy név nélkül a szerk@444.hu-ra.

Címlapkép: Kiss Bence